Szent Anna-ereklye érkezik Balázsfalvára

Külhoni – 2023. július 20., csütörtök | 10:40

Szent Anna, Szűz Mária édesanyjának ereklyéje július 24-én, hétfőn 18 és 20.30 óra között a balázsfalvi Szentháromság-katedrálisban lesz tiszteletnyilvánításra kihelyezve. Ez alkalomból Lucian Mureșan bíboros, a romániai görögkatolikus egyház elöljárója vezeti a Szent Anna, Isten anyjának édesanyja elszenderedése vecsernyét, majd ezt követően közös ima lesz a kihelyezett ereklye előtt.

Szent Anna ereklyéje 1435 óta van Bolognában, ez az első alkalom, hogy onnan elmozdítják. Romániában Balázsfalva az első település, ahol a hívek tiszteletüket fejezhetik ki az ereklye előtt. Az erdélyi Fehér megyei városba való érkezés napja egybeesik a görögkatolikus naptárban Szent Anna elszenderedésének július 25-i ünnepével (a római katolikus naptárban július 26. Szent Anna emléknapja), illetve kapcsolódik a nagyszülők és idősek világnapjához, amelyet idén július 23-án ünnepel a Katolikus Egyház.

A szóban forgó ereklye egy koponyadarab, jól felismerhető jobb szemöldökívvel. 1435-ben adományozta VI. Henrik angol király Bologna püspökének, Niccolò Albergatinak, akit V. Márton pápa küldött békeközvetítőként az Angol Királyságba, hogy előmozdítsa a százéves háború (1337–1453) lezárását. Az ereklye a Plantagenet-uralkodócsalád  birtokában volt, akikhez jó kétszáz évvel korábban, a negyedik keresztes hadjárat során jutott el. Bolognába visszatérve Niccolò Albergati az ereklyét a karthauzi rendnek adományozta, később átszállították a bolognai katedrálisba. Mai őrzési helye egy, a Szűz Mária tiszteletére kialakított oltár, amelyet keresztény édesanyák felajánlásaiból építettek meg.

Romániában Balázsfalva után a Szent Anna-ereklyét a szintén Fehér megyei Gábodon (Găbud) található Szent János evangélistáról elnevezett remeteségbe szállítják.

Forrás: Romkat.ro / Gyulafehérvári és Fogarasi Görögkatolikus Érsekség sajtóirodája

Fotó: Diana Popescu / Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria