A művészet őszinte, mély hit – Véget ért a „Megújító érintés” tárlat a Párbeszéd Házában

2018. június 28. csütörtök 19:05

A „Megújító érintés” című, több mint két hónapig tartó egyházművészeti tárlat zárórendezvényére június 27-én este került sor Budapesten, a Párbeszéd Házában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Párbeszéd Háza és az Olajág Keresztény Művészeti Társaság által meghirdetett pályázatra 182 művész 800 alkotást küldött be, melyből a szakmai zsűri 49-et válogatott ki. A kiállítással a szervezők célja az volt, hogy előmozdítsák az élő, igényes és modern egyházművészetet.

A június 27-én tartott finisszázs – csakúgy, mint a tárlat – sok érdeklődőt vonzott. Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Házának vezetője köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a kiállítást sok külföldi látogató is megtekintette – szakértők, de más művészeti ágak képviselői, így zenészek, valamint a művészetet szeretők is –, és nagyon sokan fejezték ki örömüket a tárlat létrejöttéért.

Sajgó Szabolcs felidézte, hogy másfél hónappal ezelőtt, a megnyitón Jelenits István piarista szerzetes a kiállítás szinte hihetetlen sokszínűségéről beszélt, ami egyértelmű, látva az alkotásokat. A Párbeszéd Házának igazgatója arról is szólt, hogy a tárlat ideje alatt több olyan rendezvényt is tartottak, amelyen a kiállító művészek nemcsak egymással, hanem a nézőkkel is találkozhattak, beszélgethettek, s ezekből a személyes találkozásokból valódi „lelkiállítás” született meg.

Feledy Balázs művészettörténész visszatekintő előadásában a tárlattal összefüggésben az egyház- és szakrális művészetről fejtette ki gondolatait. Kifejtette: a szakrális művészet és az ennél szűkebb esztétikai szabadságú egyházművészet egyaránt része a keresztény kultúrának. A szakrális művészet kategóriáját nem lehet parttalanná tágítani, nem lehet például azt állítani, hogy minden humánumot vagy épp esztétikumot hordozó mű egyben szakrális is.

Bizonyos, hogy a szakralitás, a szent eszmék jelenléte valamiféle művészi, esztétikai konkrétumot, többletet kell, hogy hordozzon a műben, olyan immanens értékekkel kell rendelkeznie, ami azzá teszi, ami – mutatott rá az előadó. – A szakrálissal kapcsolatban le kell szögezni, hogy a művészet feladata eszmék megjelenítése. Nem maga a tárgyiasulás a legfontosabb (természetesen feltétel), hanem hogy hordozzon eszmét. A művész tehát ne csak a valósághoz értsen, s ne csak a valóságban létezzen, hanem képes legyen szinte látnoki módon alkotni, ami megteremti a lehetőséget arra, hogy a legvégsőkig (sőt, a zseni azon túl is) ellát. Látomása része alkotói tevékenységének, s látása egyesül alkotói tevékenységével.

A szakrális művészetnek van egy istenközpontúsága vagy istenértelmezése, mindezt szentnek tartja, s mindez a művészetben is központi helyre kerül, ugyanakkor biztosítja a művészet szabadságát a látomás, érzékletesség, gondolat érvényesítésével, jelenlétével – mondta Feledy Balázs. – A szakrálist művészete középpontjába helyező művész tehát nem hogy megköti magát, hanem éppen ki tudja ezáltal szabadítani szellemét, tehetségét bizonyos kötöttségek alól. A szakrálissal foglalkozó művészre az jellemző, ahogy Dienes Valéria gondolkodik: „Határolt lény vagyok és mégis határtalan. Magamból adok, tehát határaim vannak, a végtelenből veszek, tehát nincsenek határaim. Mintha zárkából néznék ki a Mindenségre, és mégis ki tudok tágulni a mindenséggé.”

A művészi szép kérdéskörét érintve az előadó Pilinszky János sorait idézte: „A művészi szép számos titka közül az egyik legszembetűnőbb, hogy mindig egyfajta alázat gyümölcse. Ha jól megfigyeljük, az alkotó képzelet kifejezésének anyagáért mindig földig hajol, mintegy megismételve Isten teremtő gesztusát. Mi több: minél bonyolultabb a mondanivalója, a művésznek annál esendőbb és elhagyatottabb rétegekbe kell leásnia, hogy megfelelő »anyagra« találjon.” Ez a gondolat kitágítja a szépség tartományát, s a művészi alkotóműhely mélységébe vezet be a költő, amikor így ír: „A legtündöklőbb elgondolás sorsa is a megformáláskor, anyagában dől el, ahogy egy szerelemé az ölelésben. A művészet: inkarnáció. Minél szellemibb, annál ’tapinthatóbb’. És fordítva: minél ’tapinthatóbb’, annál bensőségesebb, annál szellemibb.”

Feledy Balázs ennél a pontnál rávilágított a szakrális művészet és az egyházművészet közötti különbségre. Természetesen az egyházművészet is lehet szakrális tartalmú, szakrális lényegű (bizonyos értelemben kell is, hogy az legyen), de itt a lényeg a liturgia szolgálata. Míg az alkotói szabadság szellemében a szakrális művészetnek nem kell megfelelnie a liturgia követelményeinek, addig az egyházművészetnek igen, s az egyházművészet jelen lehet olyan területeken, amelyen a szakralitás nem, vagy nehezen megragadható. Ez például az úgynevezett alkalmazott művészetek területe. Minden egyházban szükség van különböző tárgyak, eszközök, berendezések sokaságára, melyek adott esetben meghaladják a mesteremberi munka minőségét és felemelkednek a művészet, az egyházművészet kategóriájába, de a szó teljes értelmében mégsem nevezhetjük őket szakrálisnak (öltözetek, miseruhák, kellékek, kelyhek, a terítőktől a kiadványokig stb.).

A művészettörténész előadó arra is kitért, hogy folyamatos a vita arról, hogy a nem vallásos vagy vallástalan művész létrehozhat-e olyan művet, amelyben a szakralitás központi helyre kerül, illetve az adott művet a megvalósítás mikéntje szakrálissá teszi-e. Évszázadokkal ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna, de a 20–21. században már igen. A dominikánus nővérek tulajdonában lévő vence-i Rózsafüzér-kápolnán dolgozó Henri Matisse sajátosan személyes választ adott e kérdésre: „Hiszek-e Istenben? Igen, amikor dolgozom.” Tágabban értelmezi és a hithez köti a művészet definícióját Rieger Tibor szobrászművész, amikor így fogalmaz: „A művészet őszinte, mély hit.”

A legtágabb értelemben vett szakralitást így fogalmazhatjuk meg: minden olyan mű, amely a legtágabb értelemben felemel bennünket az isteni szférához – mondta Feledy Balázs. Hozzátette: ilyen alkotás ezen az egyébként rendkívül értékes kiállításon is csak kevés van.

Az est végén a tárlat szakmai zsűrijének tagja, Prokopp Mária művészettörténész így értékelt: a beérkezett alkotások a művészet ezerféleségét bizonyítják. A műveken érezni az alkotók örömét, felelősségteljes törekvését; azt, hogy szeretnék jobbá és szebbé tenni a világot. Szellemi emberek találkoztak, alkotók és nézők, és nagyon jó lenne, ha ez a megújító, megérintő találkozás a jövőben is folytatódna valamilyen formában.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
nem-legenda-merce-kaszap-istvanra-emlekeztek-parbeszed-hazaban
Nem legenda, mérce – Kaszap Istvánra emlékeztek a Párbeszéd Házában

Kaszap István (1916–1935), a fiatalon elhunyt jezsuita novícius tiszteletére rendeztek emlékestet az Ars Sacra Fesztivál keretében a budapesti Párbeszéd Házában szeptember 17-én. Az esten a Parastúdió előadásával és kerekasztal-beszélgetéssel idézték fel a fiatal hitvalló emlékét.

2018. szeptember 18. kedd
berczi-bernat-ciszterci-apat-benedikalasat-unnepeltek-zircen
Bérczi Bernát ciszterci apát benedikálását ünnepelték Zircen

Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján tartották az új ciszterci apát benedikálását Zircen. A szertartást Mauro Giuseppe Lepori generális apát végezte. A zirci ciszterci szerzetesközösség július 13-án választotta meg hat évre Bérczi L. Bernát eddigi kormányzóperjelt a monostor apátjává.

2018. szeptember 18. kedd