A téglák geometrikus játéka – Százötven évvel ezelőtt született Lajta Béla

Ilyen mester volt Pollack Mihály, a Magyar Nemzeti Múzeum terveinek megálmodója, aki sok más jelentős épület mellett vidéki kastélyokat is tervezett a 19. század elején. Nemrég írtunk Ybl Miklós szabadkígyósi Wenckheim-palotájáról, ami szintén egyedülálló remeke a hazai építészetnek. De nem feledkeztünk meg a 20. század első felének kimagasló tehetségeiről sem, például a nagyszerű Medgyaszay Istvánról, akinek budapesti, Fehérvári úti református templomát mutattuk be pár évvel ezelőtt. Most Lajta Bélán a sor. 

Vannak építészek, akik csupán egy vagy esetleg két házukról váltak ismertté, pedig természetesen sokkal több épület fűződik a nevükhöz. Ilyen Lajta Béla is, akiről a legtöbbeknek a Vas utcai jellegzetes, vörös téglás iskola jut eszükbe, illetve a Schmidl Sándor és felesége, Holländer Róza számára épített, lilába hajló, erős kékre festett mauzóleum, amely a Kozma utcai zsidó temetőben áll. Ezekre később visszatérünk.

Minden elismerést megérdemel a Kiscelli Múzeum, amely igazán nagyszabású kiállítást rendezett Lajta Béla (1873–1920) születésének százötvenedik évfordulójára. Az épületeket persze nem lehet elhozni a helyükről, a kurátoroknak mégis rendkívül sokoldalúan sikerült bemutatniuk ennek a sajnos igen korán, mindössze negyvenhét évesen elhunyt korszakos építésznek a gazdag életművét. 

Lajta Béla azok közé az építőművészek közé tartozik, akik a századfordulón az akkor még nagyon is létező eklektika, a szecesszió és a már lassan bontakozó modernizmus hatása alatt alkottak. Sorra épültek ekkoriban a hatalmas pesti bérházak, és a magas épületek tartószerkezetének kialakításánál mind gyakrabban használták a vasbetont. Az 1910-es évek végén induló Bauhaus-iskola hatására világszerte erőteljes modernizáció vette kezdetét az építészet terén.

Lajta Béla ennek kibontakozását már nem érhette meg, de a szecessziót elhagyva egyfajta dekoratív, népi ihletettségű, mégis az adott korhoz igazodó, funkciójuknak megfelelő épületeket tervezett. Ezen az úton haladt Kós Károly, Kozma Lajos és valamivel később a már említett Medgyaszay István is.

A kiállításon, amelynek anyaga több helyiséget és az egész emeleti folyosót megtölti, csodálatos Lajta Béla-alkotásokat láthatunk: tervrajzokat, fényképeket, bútorokat, berendezési tárgyakat, enteriőröket. Lajta olyan építész volt, aki a részleteket sem bízta másra a tervezés során. A Vas utcai kereskedelmi iskolába például asztalokat, székeket, szekrényeket tervezett, és még az ajtókilincs formáját is ő képzelte el. A Salgótarjáni utcai zsidó temető szertartási épületének bronz kapukilincsét szintén ő tervezte 1908-ban. 

Lajta Béla 1873. január 23-án született Óbudán. Leitersdorfer Béla néven jegyezték be az anyakönyvbe. Nevét 1907-ben változtatta Lajta Bélára. A főreáliskola elvégzése után 1883-tól a budapesti Magyar Királyi József Műegyetem építészhallgatója volt. 1895. október 31-én szerzett építészi oklevelet. Eleinte Hauszmann Alajos irodájában dolgozott, az igazságügyi palota tervezésén, majd, ahogyan az már több évszázada szokásban volt, külföldi tanulmányútra indult, először Itáliába. Rómában építészettörténeti kutatásokat is végzett, azután neves építészek irodáiban dolgozott Berlinben. Londonban egy évet töltött, innen küldte el a lipótvárosi zsinagóga tervpályázatára készített tervét, amellyel III. díjat nyert. Lajta 1899 szeptemberében hazatért Budapestre, és építészi irodát nyitott az V. kerületben, az Alkotmány utca 28. szám alatt.

A Kiscelli Múzeum kiállítása különleges figyelmet szentel a már említett Vas utcai iskolának, amely Lajta Béla emblematikus épülete. A legtöbb terv, ornamentika vázlat és egyéb műtárgy, ami a tárlaton látható, ehhez a munkájához kapcsolódik. Aki járt már a Vas utcában, az tudhatja, hogy megannyi bérház sorakozik itt sűrű egymásutánban. Mégis, már messziről kitűnik közülük a hatalmas, vörös téglás épület jól tagolt homlokzata. Nem egyszerű feladatot kellett megoldania a tervezőnek, hiszen nemcsak az utca volt szűk, hanem maga az építési telek is. Mielőtt azonban a tervezés folyamatáról beszélnénk, meg kell említenünk, hogy abban az időben, Bárczy István polgármestersége idején nem sajnálták a pénzt az oktatásra. Nagy költségvetésű, reprezentatív létesítményeket akartak létrehozni az akkori iskolaépítő program keretében. A Vas utcai felső kereskedelmi középiskolának a mintaintézmény szerepét szánták, amely utat mutat a kereskedelmi oktatás megújítása számára. 

A több mint ötszáz férőhelyes iskola első tervvázlatai 1909 nyarán születtek. Az átadást eredetileg az 1910/11-es tanév kezdetére tervezték, de végül csak 1912 őszén vehették használatba a diákok és a tanárok. Ahogyan az lenni szokott, a kivitelezés csúszása mellett a részlettervek is a kelleténél később készültek el. Lajta Béla ugyanis itt is mindent a lehető legrészletesebben megtervezett. A teljes belső berendezés, a rengeteg minőségi asztalosmunka, a kovácsolt veretek, a díszes lépcsőkorlátok és fafaragások azonban nem mind lettek meg időre. Ez aztán támadásokra adott okot a városi közgyűlés és a sajtó részéről, pedig a mester a főlépcsőház tágas emeleti előtereit díszkutakkal, padokkal, kandallókkal akarta otthonossá tenni, ám ezekről végül már le kellett mondania.

A Vas utcai iskola egységes, az épület minden kis és nagy jelentőségű részletére kiterjedő ornamentális rendszere néhány alapmotívumot variál. Ez megfigyelhető a főhomlokzat zárópárkányától a folyosók falburkolatán át az igazgatói lakásba készült egyedi lámpatestekig mindenhol. A gránátalmák, tulipánok, madárpárok, rozetták, szívmotívumok mintáit Lajta Béla a magyarországi népi textilművészet két jól meghatározható emlékcsoportjában lelte fel.

A tolnai Sárközből származó bíborvégeken, illetve a Pozsony és Nyitra megyei szlovák hímzéseken ezek a motívumok erősen stilizálva, szinte geometrikus alakzatokká egyszerűsítve, sokszor eleve sávokba rendezve jelennek meg. Ebből adódóan harmonikusan beilleszthetők voltak az iskola, illetve az 1911–1912-ben tervezett többi Lajta-épület geometriai alapformákra egyszerűsített architektúrájába, belsőépítészeti világába. Mindennek illusztrálására nézzük meg azt a képet, amely a főkaput jobbról keretező kődomborművön látszik! A fantasztikus faragáson egymást érik a stilizált növényi, népi motívumok. 

„Az anyagszerű formálásnak a 20. század elején sokat hangoztatott követelménye nem kötötte meg Lajta fantáziáját: a hímzések motívumait egyforma természetességgel alkalmazta kőbe vésve, falra festve vagy színes üvegből kirakva. Nem az volt a célja, hogy etnográfiai hitellel emeljen át hagyományos paraszti motívumokat a saját építészetébe; ő Lechner Ödön századelejei programját kívánta megvalósítani, egy szecesszión túli verzióban: modern, monumentális, nagyvárosi építészetet akart létrehozni, korszerű anyagokkal és szerkezetekkel, nemzeti karakterrel” – olvashatjuk a tárlaton e remek összefoglalót Lajta Béla népi ihletettségű építőművészetéről. 

S most térjünk át egy nagy ugrással Lajta tevékenységének egy másik fontos területére, a temetői építészeti munkásságára! A századfordulón még természetes volt, hogy a temetők művészi alkotásoknak is teret adjanak. Olyan síremlékekre, szobrokra gondolok például, amelyeket nem sírkőfaragók, hanem szobrászművészek készítettek.  (Még az 1970-es évek elején is tanították nálunk, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában: gondoljatok arra, mit tennétek, ha egyszer történetesen sírkőszobor-megrendelést kapnátok!) A szobrászok megélhetését évszázadok hosszú során át biztosította vagy legalábbis kiegészítette a síremlékszobrászat. Persze ma már ez nem így van. De most térjünk vissza Lajta Béla építészetéhez, akit már a kortársai is a temetők építészeként tartottak nyilván. 

Ma harminchét síremléke ismert, amelyek többsége a pesti zsidóság sírkertjeiben, a Sajgótarjáni utcai és a Kozma utcai temetőben áll. Lajta a szerény sírkövektől egészen a monumentális mauzóleumokig sokféle léptékű művet készített. A legismertebb a már említett Schmidl-síremlék, amelynél a parabolaíves vasbetonváz és a belső mozaikdísszel kombinált külső pirogránit burkolat akkoriban egészen újszerű, kísérleti megoldásnak számított. A kiállításon Lajta valamennyi ma is álló temetői mauzóleumáról láthatunk régen és ma készült fényképeket.

A Lajta Béla emlékére rendezett tárlat olyan sokszínű, olyan gazdagon dokumentált tervrajzokkal, fényképekkel, bútorokkal és más belsőépítészeti elemekkel, hogy bemutatása túlmutat egy rövidebb írás keretein, lehetőségein. Aki kicsit is kíváncsi Budapest múltjára, a főváros százötvenedik évfordulójához kapcsolódó kiállításokra, az semmiképpen se hagyja ki a Kiscelli Múzeum e nagyszabású tárlatát.

Befejezésképpen idézzünk most Lajta Béla egyik leveléből, amit Riedl Frigyesnek, egykori tanárának írt inspiráló külföldi tanulmányútjáról 1899. március 11-én: „Berlint 1898. augusztusában hagytam el. Észak-Németországban bolyongtam a puritán téglaarchitektúrát tanulmányozni. Milyen egyszerűek, milyen nemesek a kolostorok, templomok, városkapuk! Mennyi poézist talál bennük a kutató, pedig szárazaknak, unalmasnak tetszenek az első pillantásra! A tégla nem bír el annyit, mint a kő. Konstrukciójukat tehát ebből a szempontból kiindulva kellett fejleszteniök. A falak vastagabbak, a tagozások igen egyszerűek. Ornamentikájok a téglák geometrikus játékát vegyíti terrakotta díszítésekkel, melyek négyszögű táblákban egymás mellé helyezve, gyakran szellemesen váltakoznak. Ez minden, ami díszít. A többit – az architektúrában a »világosság« érteti meg velünk.”

A Lajta Béla – Budapesti épületsorsok című kiállítást a BTM Kiscelli Múzeumban április 28-áig tekinthetik meg az érdeklődők.

Szerző és fotó: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. február 18-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.