Keszthelyre érkezett az 1938-as eucharisztikus világkongresszust bemutató kiállítás

2019. március 10., vasárnap | 14:22

Márfi Gyula veszprémi érsek nyitotta meg az „Eucharistia Vinculum Caritatis – Az Oltáriszentség a szeretet köteléke” című kiállítást március 4-én Keszthelyen, a Kis Szent Teréz-bazilikában.

A főként fényképekből álló gyűjtemény az 1938. május 25. és 29. között Budapesten megrendezett eucharisztikus világkongresszust mutatja be.

A megnyitón megjelenteket Kulcsár Dávid, a Kis Szent Teréz-plébánián gyakorlatát töltő diakónus köszöntötte. Ezt követően Pálfalviné Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója arra emlékeztetett beszédében, hogy a kiállítás Veszprémben tavaly éppen a nyolcvan évvel ezelőtti kongresszus zárónapján, május 29-én nyílt meg; a Szaléziánumban tárgyi emlékek is gazdagították a kiállítás anyagát, melyek itt, Keszthelyen fotókon jelennek meg. Az igazgatónő örömét fejezte ki, hogy a kiállítás eljuthat a Veszprémi Főegyházmegye távolabbi pontjain élőkhöz is, segítve a készületet a 2020-as budapesti eucharisztikus kongresszusra.

Márfi Gyula érsek köszöntőjében kiemelte, hogy az 1938-ban hazánkban rendezett eucharisztikus világkongresszus kiemelkedő eseménye volt az a szentmise, melyen 150 ezer gyermek járult először szentáldozáshoz. A főpásztor reményét fejezte ki, hogy 2020-ban is több tízezer gyermek lesz majd elsőáldozó a kongresszus nyitó szentmiséjén.

A keszthelyi kiállításmegnyitón részt vettek a Veszprémi Főegyházmegye nyugati felében szolgáló papok is, akik a márciusi papi rekollekcióra gyűltek össze. 

Fodor János plébánosnak, aki két éve lát el egyházmegyei szolgálatot a Kis Szent Teréz-bazilikában, az 1938-as eucharisztikus világkongresszusról szóló tárlat megrendezésével az a célja, hogy a környékbeli hívek is közelebbről megismerkedhessenek a nyolcvan évvel ezelőtti eseményekkel, és így lelkileg még jobban készülhessenek a közelgő ünnepi eseményekre. 

Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ kiállítása, melyet Keszthelyhez köthető emlékekkel is bővítenek, június 10-ig látható Keszthelyen.

* * *

Az 1938-ban hazánkban megrendezett, 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és annak ünnepi szentmiséin mintegy egymillió ember vett részt. A Magyar Királyság és a Magyar Katolikus Egyház magas rangú, elsősorban egyházi vendégei a világ minden tájáról érkeztek; a Szentszéket Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa képviselte. A Hősök tere volt a legfőbb helyszín, ahol a vatikáni Szent Péter-bazilika baldachinjának másolatát építették meg az ünnepi szentmise oltárának. A csúcspont a mintegy 150 ezer gyerek elsőáldozási ünnepségével egybekötött szentmise volt. A kongresszus napjai alatt minden az Oltáriszentség tiszteletéről szólt, sajnálatosan a második világháború árnyékában már. A kongresszus után pedig, a magyar államiság 900 évének ünnepléseként Szent István-emlékév kezdődött, mellyel az egész ország első, szent királyunk előtt tisztelgett.

2020. szeptember 13. és 20. között újra Budapest ad otthon az Oltáriszentséget ünneplő eseménysorozatnak. Már most is sokféleképpen bekapcsolódhatnak a hívek az előkészületekbe, hogy lélekben felkészülten vehessenek majd részt a kongresszuson. November végén, a Krisztus Király vasárnapja előtti napon idén is világméretű szentségimádáshoz lehet majd csatlakozni. Az egyik legkiemelkedőbb esemény pedig szeptember 13-án, vasárnap délután a kongresszust megnyitó szentmise lesz, melyen ismét gyerekek ezrei lesznek elsőáldozók, az új Puskás Ferenc Stadionban.

Forrás, fotó, videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
320-eve-tortent-az-elso-sumegi-csoda
320 éve történt az első sümegi csoda

A Sümegi Csodatévő Szűzanya emlékévéhez kapcsolódva március 15-én Márfi Gyula érsek mutatott be szentmisét a Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplomban Reisz Pál ferences házfőnökkel, Nagy József kanonokkal, sümegi főesperes plébánossal, valamint környékbeli papokkal együtt.

12:04
csak-azok-kepesek-vedelmezni-akik-szeretettel-szolgalnak-ferenc-papaert-adtak-halat-budapesten
Csak azok képesek védelmezni, akik szeretettel szolgálnak! – Ferenc pápáért adtak hálát Budapesten

Ferenc pápa megválasztásának hatodik évfordulója alkalmából Michael August Blume érsek, apostoli nuncius ünnepi hálaadó szentmisét mutatott be magyar nyelven, Szent József főünnepén, március 19-én a budapesti Szent István-bazilikában.

2019. március 19., kedd