Bízni abban, van egy terv a közös életünk számára – Joseph Tobin a házasságok válságairól

2018. november 23. péntek, 20:24

Augusztus 21–26. között rendezték meg Dublinban a Családok IX. Világtalálkozóját. Az esemény keretében tartott háromnapos pasztorális konferencián az előadók az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás egy-egy témáját fejtették ki.

Joseph Tobin bíboros, Newark érseke, redemptorista misszionárius vezette moderátorként a pasztorális kongresszus egyik csütörtöki beszélgetését, mely az Amikor repülnek a tányérok – Ferenc pápa a szeretet realitásáról a családi életben címet viselte.

Newark érseke köszöni Istennek, hogy Ferenc pápa vezetése alatt dolgozhat; vele együtt azt gondolja: a család nem probléma, hanem lehetőség. Tobin bíboros elmondta, ahogy telnek az évek, minden nappal egyre hálásabb azért az áldásért, amit a család jelent, amelyben született.

Mint moderátornak, az a feladata, hogy eldobja a labdát – és aztán félreugorjon az útjából – mondta.

Bevezető előadásában elsősorban a friss, újszerű útról beszélt, melyet Ferenc pápa mutat a házasság és a család kérdésében; illetve személyes emlékeit osztotta meg arról a házasságról, amelyet a legjobban ismer.

Az Amoris laetitiában egy hathatós pasztorális teológia megszületésének lehetünk tanúi – fogalmazott Joseph Tobin –, ami pasztorális tettekre hív minket. Ferenc pápa három fő okra mutat rá, melyek szükségessé teszik az új megközelítést. Először is, az Egyháznak szerves része a pasztorális cselekvés, a szenvedők gyógyítása. A Szentatya pápasága kezdetétől erős képeket használ erre; emlékezzünk vissza az egyik első interjújára, melyben harctéri kórházhoz hasonlítja az Egyházat. A sebek gyógyítását emlegeti az Antonio Spadarónak adott interjúban, mondván: ez az első, utána beszélhetünk a többiről.

Kiemelten fontosnak tartja Ferenc pápa azt is, hogy az Egyház az Úr cselekedeteit tükrözze; ez át kell hogy hassa az Egyház életének valamennyi aspektusát. Komoly felszólítások hangzottak el pápasága eddigi több mint öt évében, köztük a kísérésre való felszólítás, amely nem csak a papoknak és szerzeteseknek, hanem a világiaknak is szólt. A kísérésnél pedig le kell venni a sarunkat, mielőtt belépnénk a Másik szent földjére...

Jézus példájának követése három lépést foglal magába: az Úr először mindig közel lép, átölel; utána meggyógyít, s csak azután biztat arra, hogy változtasd meg az életed. A sorrend jelentőségére figyelmeztetett Tobin érsek.

A hozzáállásunk ne a levegőben gyökerezzen, hanem a tényleges helyzetben, a mai férfiak és nők életében.

Joseph Tobin utalt Lewis Carroll Alice Csodaországban című művére; arra a jelenetre, melyben Alice a Cheshire Cattel találkozik (a Kosztolányi-féle fordításban Fakutya – a szerk.).

– Lenne szíves megmondani, merre kell mennem?
– Az attól függ, hová akarsz jutni.
– Ó, az egészen mindegy.
– Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy.

Tobin érsek elmondta, nem tudja, Ferenc pápa olvasta-e Lewis Carrollt, vagy ismeri-e a cheshire-i macskát, de szerinte nagyon is érti, miről van szó...

Ferenc pápa kitart amellett, hogy a család nem elvont ideál/eszme, hanem gyakorlati művészet, mesterség, melyhez gyengédségre van szükség, de amelyet a bűn is kísér kezdettől fogva, s a szeretet sokszor uralkodásba fordul át. Isten szava sem elvont eszmékről szól, hanem vigasztalást és segítséget nyújt a szenvedő családoknak.

A Szentatya figyelmeztet, a napjainkra jellemző individualizmus megnehezíti, hogy nagylelkűen oda tudjuk adni magunkat a másiknak. A magánytól való félelem, a stabilitásra és hűségre való vágy mellett ott a növekvő félelem is, hogy csapdába esünk a kapcsolattal, és nem tudjuk elérni személyes céljainkat – írja az Amoris laetitiában.

A realizmus alázata segít, hogy ne egy elvont, már-már mesterséges teológiai ideált kínáljunk a házasságról, amely távol áll a valódi családok konkrét helyzetétől és gyakorlati lehetőségeitől.

Ferenc pápa, elődeihez hasonlóan, sokat foglalkozik az ideiglenességgel, amely napjaink kiselejtező kultúráját jellemzi. A múltban sokan benne maradtak boldogtalan házasságokban is – ismerte el Tobin érsek. – Csakúgy, mint ahogy voltak boldogtalan papok és szerzetesek is. Elkötelezték magukat, és kitartottak benne, elsősorban azért, mert úgy érezték, egy külsődleges hatalom visszatartja őket – a család, a társadalom, a vallás. Sokan közülük azonban idővel újra boldogok lettek, és örültek, hogy nem léptek ki, amikor például az első tányérok röpültek.

Joseph Tobin végül elmesélt egy történetet arról a házasságról, amelyet legjobban ismer: szülei házasságáról. Ő az elsőszülött 13 gyerek között, született nyolc húga és öt öccse. Szűkösen éltek, de nagy szeretetben, és sok biztatást kaptak szüleiktől. Egy napon édesapja elment reggel dolgozni – és nem jött többé haza. 54 éves korában elveszítették őt. Rettenetes trauma volt az egész családnak. Ő már redemptorista misszionárius volt addigra, másodéves a teológián. Hazautazott, és nem tudta, valaha vissza tud-e térni a szemináriumba. A temetés utáni időkben esténként édesanyja szobájában ült, várta, hátha kell valamiben segíteni: vigasztalni, imádkozni vele, vagy beszélgetni. Egyik este váratlanul azt mondta édesanyja: „A házasságunk elején tudtam, hogy apád azt gondolja, egy percig sem bírja ezt tovább.” Tobin érsek nem hitt a fülének. Amellett: édesanyja, mint minden ír-amerikai, most 95 évesen sem beszél szívesen az érzéseiről, és korábban sem említette egy szóval sem, hogy nem mindig volt olyan jó a kapcsolatuk... „És olyan is volt, hogy én is ezt gondoltam....” – folytatta anyukája. Majd kis hallgatás után hozzátette: „De, tudod, soha nem feküdtünk le egy nehéz nap után úgy, hogy ne imádkoztunk volna... Isten segített megbocsátani egymásnak.” Azon a gyásszal átjárt estén édesanyja visszaemlékezett arra, hogy amikor imádkoztak, tudták, nincsenek egyedül, létezik egy terv a számukra, a közös életük számára – és ez nem függ teljes mértékben tőlük...

Személyes emléke megosztása után Joseph Tobin átadta a szót a házaspároknak, mondván: „És most jön a főfogás”. Egyikük elmondta, amikor annak idején megnősült, egy barátja sietett felhívni a figyelmét arra: a férfi úgy nősül, hogy azt reméli, a nő nem változik meg – míg a nő úgy megy férjhez, hogy azt reméli, a férfi majd megváltozik... Félt az elköteleződéstől, főképp a korábbi kapcsolatokban szerzett sebek miatt, de bízott Isten hűségében. Később, egy nehéz periódusban, amikor majdnem véget ért a házasságuk, elmentek házassági tanácsadásra a CANA egyházi szervezethez. Ez megmentette a házasságukat, biztonságos környezetben beszélhettek problémáikról, megtanulták úgy elmondani, ami bántja őket, hogy ne bántsák meg közben a másikat; megtanulták figyelmesen meghallgatni a másikat. Megértették, hogy ők csak két tökéletlen ember, akik próbálják szeretni egymást... Az Amoris laetitiában így ír Ferenc pápa: mindannyian fény és árnyék összetett keveréke vagyunk. Egyikünk sem csupán az apró bosszantó dolgok összessége... Félre kell tenni az illúzióinkat, és elfogadni a másikat olyannak, amilyen.

Egy másik házaspár a Retrouvaille mozgalmat mutatta be, amely válságban lévő házaspárokkal foglalkozik, és amelynek köszönhetően ők együtt maradtak. A felmérések azt mutatják, a párok általában öt évig küszködnek, mire végre segítséget kérnek. A Retrouvaille-hétvégéken részt vevő házaspárok 76 százaléka együtt maradt, s az előadók azt vallják: nincs reménytelen házasság. Négy perióduson megy át általában a kapcsolat: 1. A romantikus szerelem időszaka; 2. a kiábrándulás ideje; 3. a válság, a nehézségek ideje; 4. a feleszmélés és a másik újrafelfedezésének időszaka.

Egy feleség megosztotta, számukra a gyerekek kirepülése utáni időszak volt az egyik legnehezebb, legsebezhetőbb periódus. Házas egyedülállókként éltek egymás mellett, és mindketten a másikat vádolták, hogy a másiknak fontosabbak az egyéni céljai, vágyai, mint a házassága. Sokat kellett dolgozniuk ezen, felfedezni, hogy a szeretet, a bizalom, a megbocsátás döntés; hogy megoszthatják egymással érzéseiket, és ítélet nélkül kell fogadniuk a másik érzéseit; hogy bízhatnak a félelmeik ellenére; hogy bízhatnak benne: a másik jó.

Forrás: WMOF2018

Fotó: CSSR.News

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink – olvasta már?
nem-jo-az-embernek-egyedul-lennie
Nem jó az embernek egyedül lennie

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg hazánkban a házasság hetét, amely február 17-én ért véget. A házasság öröméről, hivatásáról és küldetéséről Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.

19:58
vasarnap-orszagos-gyujtes-lesz-katolikus-iskolak-javara-94565
Vasárnap országos gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára

A katolikus iskolák javára gyűjtenek Magyarország összes katolikus templomában február 24-én, a hónap utolsó vasárnapján. Az adakozás évről évre bizonyítja, hogy milyen sokan szívükön viselik az Egyház oktatási-nevelési szolgálatának támogatását.

19:24