Bízni abban, van egy terv a közös életünk számára – Joseph Tobin a házasságok válságairól

2018. november 23. péntek 20:24

Augusztus 21–26. között rendezték meg Dublinban a Családok IX. Világtalálkozóját. Az esemény keretében tartott háromnapos pasztorális konferencián az előadók az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás egy-egy témáját fejtették ki.

Joseph Tobin bíboros, Newark érseke, redemptorista misszionárius vezette moderátorként a pasztorális kongresszus egyik csütörtöki beszélgetését, mely az Amikor repülnek a tányérok – Ferenc pápa a szeretet realitásáról a családi életben címet viselte.

Newark érseke köszöni Istennek, hogy Ferenc pápa vezetése alatt dolgozhat; vele együtt azt gondolja: a család nem probléma, hanem lehetőség. Tobin bíboros elmondta, ahogy telnek az évek, minden nappal egyre hálásabb azért az áldásért, amit a család jelent, amelyben született.

Mint moderátornak, az a feladata, hogy eldobja a labdát – és aztán félreugorjon az útjából – mondta.

Bevezető előadásában elsősorban a friss, újszerű útról beszélt, melyet Ferenc pápa mutat a házasság és a család kérdésében; illetve személyes emlékeit osztotta meg arról a házasságról, amelyet a legjobban ismer.

Az Amoris laetitiában egy hathatós pasztorális teológia megszületésének lehetünk tanúi – fogalmazott Joseph Tobin –, ami pasztorális tettekre hív minket. Ferenc pápa három fő okra mutat rá, melyek szükségessé teszik az új megközelítést. Először is, az Egyháznak szerves része a pasztorális cselekvés, a szenvedők gyógyítása. A Szentatya pápasága kezdetétől erős képeket használ erre; emlékezzünk vissza az egyik első interjújára, melyben harctéri kórházhoz hasonlítja az Egyházat. A sebek gyógyítását emlegeti az Antonio Spadarónak adott interjúban, mondván: ez az első, utána beszélhetünk a többiről.

Kiemelten fontosnak tartja Ferenc pápa azt is, hogy az Egyház az Úr cselekedeteit tükrözze; ez át kell hogy hassa az Egyház életének valamennyi aspektusát. Komoly felszólítások hangzottak el pápasága eddigi több mint öt évében, köztük a kísérésre való felszólítás, amely nem csak a papoknak és szerzeteseknek, hanem a világiaknak is szólt. A kísérésnél pedig le kell venni a sarunkat, mielőtt belépnénk a Másik szent földjére...

Jézus példájának követése három lépést foglal magába: az Úr először mindig közel lép, átölel; utána meggyógyít, s csak azután biztat arra, hogy változtasd meg az életed. A sorrend jelentőségére figyelmeztetett Tobin érsek.

A hozzáállásunk ne a levegőben gyökerezzen, hanem a tényleges helyzetben, a mai férfiak és nők életében.

Joseph Tobin utalt Lewis Carroll Alice Csodaországban című művére; arra a jelenetre, melyben Alice a Cheshire Cattel találkozik (a Kosztolányi-féle fordításban Fakutya – a szerk.).

– Lenne szíves megmondani, merre kell mennem?
– Az attól függ, hová akarsz jutni.
– Ó, az egészen mindegy.
– Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy.

Tobin érsek elmondta, nem tudja, Ferenc pápa olvasta-e Lewis Carrollt, vagy ismeri-e a cheshire-i macskát, de szerinte nagyon is érti, miről van szó...

Ferenc pápa kitart amellett, hogy a család nem elvont ideál/eszme, hanem gyakorlati művészet, mesterség, melyhez gyengédségre van szükség, de amelyet a bűn is kísér kezdettől fogva, s a szeretet sokszor uralkodásba fordul át. Isten szava sem elvont eszmékről szól, hanem vigasztalást és segítséget nyújt a szenvedő családoknak.

A Szentatya figyelmeztet, a napjainkra jellemző individualizmus megnehezíti, hogy nagylelkűen oda tudjuk adni magunkat a másiknak. A magánytól való félelem, a stabilitásra és hűségre való vágy mellett ott a növekvő félelem is, hogy csapdába esünk a kapcsolattal, és nem tudjuk elérni személyes céljainkat – írja az Amoris laetitiában.

A realizmus alázata segít, hogy ne egy elvont, már-már mesterséges teológiai ideált kínáljunk a házasságról, amely távol áll a valódi családok konkrét helyzetétől és gyakorlati lehetőségeitől.

Ferenc pápa, elődeihez hasonlóan, sokat foglalkozik az ideiglenességgel, amely napjaink kiselejtező kultúráját jellemzi. A múltban sokan benne maradtak boldogtalan házasságokban is – ismerte el Tobin érsek. – Csakúgy, mint ahogy voltak boldogtalan papok és szerzetesek is. Elkötelezték magukat, és kitartottak benne, elsősorban azért, mert úgy érezték, egy külsődleges hatalom visszatartja őket – a család, a társadalom, a vallás. Sokan közülük azonban idővel újra boldogok lettek, és örültek, hogy nem léptek ki, amikor például az első tányérok röpültek.

Joseph Tobin végül elmesélt egy történetet arról a házasságról, amelyet legjobban ismer: szülei házasságáról. Ő az elsőszülött 13 gyerek között, született nyolc húga és öt öccse. Szűkösen éltek, de nagy szeretetben, és sok biztatást kaptak szüleiktől. Egy napon édesapja elment reggel dolgozni – és nem jött többé haza. 54 éves korában elveszítették őt. Rettenetes trauma volt az egész családnak. Ő már redemptorista misszionárius volt addigra, másodéves a teológián. Hazautazott, és nem tudta, valaha vissza tud-e térni a szemináriumba. A temetés utáni időkben esténként édesanyja szobájában ült, várta, hátha kell valamiben segíteni: vigasztalni, imádkozni vele, vagy beszélgetni. Egyik este váratlanul azt mondta édesanyja: „A házasságunk elején tudtam, hogy apád azt gondolja, egy percig sem bírja ezt tovább.” Tobin érsek nem hitt a fülének. Amellett: édesanyja, mint minden ír-amerikai, most 95 évesen sem beszél szívesen az érzéseiről, és korábban sem említette egy szóval sem, hogy nem mindig volt olyan jó a kapcsolatuk... „És olyan is volt, hogy én is ezt gondoltam....” – folytatta anyukája. Majd kis hallgatás után hozzátette: „De, tudod, soha nem feküdtünk le egy nehéz nap után úgy, hogy ne imádkoztunk volna... Isten segített megbocsátani egymásnak.” Azon a gyásszal átjárt estén édesanyja visszaemlékezett arra, hogy amikor imádkoztak, tudták, nincsenek egyedül, létezik egy terv a számukra, a közös életük számára – és ez nem függ teljes mértékben tőlük...

Személyes emléke megosztása után Joseph Tobin átadta a szót a házaspároknak, mondván: „És most jön a főfogás”. Egyikük elmondta, amikor annak idején megnősült, egy barátja sietett felhívni a figyelmét arra: a férfi úgy nősül, hogy azt reméli, a nő nem változik meg – míg a nő úgy megy férjhez, hogy azt reméli, a férfi majd megváltozik... Félt az elköteleződéstől, főképp a korábbi kapcsolatokban szerzett sebek miatt, de bízott Isten hűségében. Később, egy nehéz periódusban, amikor majdnem véget ért a házasságuk, elmentek házassági tanácsadásra a CANA egyházi szervezethez. Ez megmentette a házasságukat, biztonságos környezetben beszélhettek problémáikról, megtanulták úgy elmondani, ami bántja őket, hogy ne bántsák meg közben a másikat; megtanulták figyelmesen meghallgatni a másikat. Megértették, hogy ők csak két tökéletlen ember, akik próbálják szeretni egymást... Az Amoris laetitiában így ír Ferenc pápa: mindannyian fény és árnyék összetett keveréke vagyunk. Egyikünk sem csupán az apró bosszantó dolgok összessége... Félre kell tenni az illúzióinkat, és elfogadni a másikat olyannak, amilyen.

Egy másik házaspár a Retrouvaille mozgalmat mutatta be, amely válságban lévő házaspárokkal foglalkozik, és amelynek köszönhetően ők együtt maradtak. A felmérések azt mutatják, a párok általában öt évig küszködnek, mire végre segítséget kérnek. A Retrouvaille-hétvégéken részt vevő házaspárok 76 százaléka együtt maradt, s az előadók azt vallják: nincs reménytelen házasság. Négy perióduson megy át általában a kapcsolat: 1. A romantikus szerelem időszaka; 2. a kiábrándulás ideje; 3. a válság, a nehézségek ideje; 4. a feleszmélés és a másik újrafelfedezésének időszaka.

Egy feleség megosztotta, számukra a gyerekek kirepülése utáni időszak volt az egyik legnehezebb, legsebezhetőbb periódus. Házas egyedülállókként éltek egymás mellett, és mindketten a másikat vádolták, hogy a másiknak fontosabbak az egyéni céljai, vágyai, mint a házassága. Sokat kellett dolgozniuk ezen, felfedezni, hogy a szeretet, a bizalom, a megbocsátás döntés; hogy megoszthatják egymással érzéseiket, és ítélet nélkül kell fogadniuk a másik érzéseit; hogy bízhatnak a félelmeik ellenére; hogy bízhatnak benne: a másik jó.

Forrás: WMOF2018

Fotó: CSSR.News

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-koszonom-hogy-hazajohettem-osei-szulofalujaba-latogatott-michael-august-blume
„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével ünnepelte az öröm vasárnapját Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, advent harmadik vasárnapján.

2018. december 16. vasárnap
eljunk-ugy-hogy-annak-isten-is-oruljon-pal-feri-atya-az-oromrol
Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről

Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.

2018. december 16. vasárnap
Adventi kalendárium – 2018. december 17.

Adventi kalendárium – 2018. december 17.

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

Mai evangélium – 2018. december 17.

Mai evangélium – 2018. december 17.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 1,1–17

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle