Ki hozza az ajándékot?

Angolszász országokban Santa, vagyis a Mikulás hozza a karácsonyi ajándékot, míg errefelé inkább a Jézuskának vagy az angyaloknak tulajdonítják az emberek. Eljön azonban minden család életében egy pont, amikor felmerül a kérdés: hogyan mondják meg a gyerekeknek az igazságot? Illetve: van-e valami mód arra, hogy az addigi mesét átalakítsák valósággá?

Erre talált ki egy megoldást egy kétgyermekes anyuka, Leslie Rush, melynek révén a gyerekek az ajándékok fogadóiból maguk is Mikulássá, illetve angyallá válnak: „Így a Mikulás-koncepció nem bizonyul hazugságnak, hanem a jótettek kibontakozó sorába illeszkedik bele”.

A szerző azt javasolja, hogy azt a gyermeket, akit ebbe már be szeretnénk avatni, vigyük el kettesben (például) reggelizni valahová – hat-hét éves korában, vagy bármikor, amikor mi, szülők úgy látjuk, hogy már felébredt benne a gyanakvás. Ilyesmiket mondhatunk neki: „Nagyon sokat nőttél idén, és nem csak magasabb lettél, hanem, úgy látom, a szíved is nagyobb lett.”

Ezután megemlíthetünk két-három olyan esetet, amikor a gyerek empatikusan viselkedett, tekintettel volt mások érzéseire, jót tett valakivel. Majd folytathatjuk: „Azt gondolom, olyan sokat nőtt a szíved, hogy most már készen állsz rá, hogy te magad is Mikulás legyél. Biztos észrevetted, hogy a legtöbb Mikulás, akivel találkoztál, csak egy ember, aki beöltözött Mikulásnak, sőt, talán a barátaid azt mondták, hogy nincs is Mikulás. Sok gyerek azt hiszi, hogy nincs, mert ők még nem állnak készen rá, hogy maguk is Mikulások legyenek – de te készen állsz, úgy látom.” És: „Szerinted mi a legjobb a Mikulásban? És mit kap a Mikulás ezért a sok fáradságért?” Arra biztatja a szülőket, próbálják a gyerekeket az édességek világából átvezetni oda, hogy milyen jó érzés másoknak segíteni, másoknak örömet szerezni.

Majd, továbbra is összeesküvői tónusban, szóba lehet hozni a gyermek első munkáját mint Mikulás/angyal, és arra biztatni, válasszon valakit az ismerősei közül – akár egy szomszédot is. A gyermek küldetése, hogy kifigyelje, mire van szüksége az illetőnek, majd ezt beszerezze, becsomagolja, és ügyesen kézbesítse – mindezt úgy, hogy lehetőleg soha ne derüljön ki, kitől származik az ajándék. Mert aki Mikulás, nem kap köszönetet az ajándékokért, önzetlenül ad.

Az ötletgazda anyuka fia az egyik szomszéd hölgyet választotta – akit odáig „boszorkány néninek” tituláltak maguk között, mert ő volt az, aki mindig rászólt a gyerekekre, ha hangosak voltak, és nagyon mérges lett, ha átrepült egy frizbi a kertjébe. Leslie Rush legidősebb fia észrevette, hogy a néni mindig mezítláb megy ki reggel az újságjáért a kertkapuhoz, úgyhogy leszögezte: a néninek papucsra van szüksége. A kisfiú valahogy még a hölgy lábméretét is kileste, majd vettek neki egy pár meleg papucsot. Becsomagolta, és ráírták: „Boldog karácsonyt! – A Mikulástól”. Egy este aztán odalopódzott, és a kertkapun át becsúsztatta a csomagot. Másnap reggel az egész család azt leste, ahogy a hölgy kimegy az újságért, megtalálja az ajándékot, majd beviszi a házba. A kis Mikulás alig várta a következő fordulatot. Az azután következő reggel aztán láthatta, ahogy a néni kimegy az újságért – az új papucsában.

A kisfiú ezután évekig folytatta a titkos küldetéseket, majd amikor az öccse is elérte a kort, ő maga avatta be a titkokba. Mindketten nagy örömet leltek a titkos ajándékozásban, és soha nem érezték azt, hogy hazudtak volna nekik – hisz beavatták őket a „mikulásság” titkába.

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír
(vn)