Ferenc pápa a fiataloknak Dakkában: Frissítsétek Isten kegyelmének belétek telepített szoftverét!

Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves fiatalok, kedves barátaim, jó estét kívánok!

Mindnyájatoknak hálás vagyok a meleg fogadtatásért! Köszönöm Gervas [Rozario] püspök kedves szavait, valamint Upasana és Anthony tanúságtételét. Van valami egyedülálló a fiatalokban: ti állandóan tele vagytok lelkesedéssel, állandóan! Annyira szép ez! Valahányszor találkozom veletek, mindig megfiatalodom! Upasana, te említetted ezt a tanúságtételedben, azt mondtad, hogy tényleg „nagyon lelkes” vagy, és én ezt látom, érzékelem is. Ez a fiatalos lelkesedés a kalandvágyhoz kapcsolódik. Egyik nemzeti költőtök, Kazi Nazrul Islam megfogalmazta ezt, az ország ifjúságát „rettenthetetlennek” nevezte, mely „képes világra hozni a fényt a sötétség méhéből”. Milyen szép ez! A fiatalok mindig készek arra, hogy eltökélten belevágjanak a dolgokba, képesek engedni, hogy a dolog megtörténjenek, tudnak kockáztatni. Bátorítalak titeket, hogy ezzel a lelkesedéssel haladjatok előre, kedvező és kedvezőtlen körülmények között egyaránt. Haladjatok csak előre, főleg amikor úgy érzitek, hogy tele vagytok nehézséggel és szomorúsággal, és életetek horizontján semerre sem látjátok Isten napját.

De miközben haladtok előre, bizonyosodjatok meg arról, hogy a helyes úton jártok! Mit jelent ez? Azt, hogy valóban úton vagytok az életben, és nem kóvályogtok céltalanul. Kérdezem tőletek: ti úton vagytok vagy kóvályogtok? Mit csináltok: úton vagytok vagy kóvályogtok? Életünk nem iránytalan, van célja, mégpedig Istentől kapott célja. Ő vezet minket, irányít az ő kegyelmével. Mintha belénk telepített volna egy szoftvert, amely segít felismerni az ő isteni programját és válaszolni rá szabadon. De ahogy minden szoftver, ez is állandó frissítésre szorul. Folyamatosan frissítsétek operációs rendszereteket, vagyis hallgassátok az Urat, és fogadjátok el a kihívást, mely akaratának teljesítésére hív. Frissített szoftver! Szomorú, amikor a szoftver nincs frissítve, még szomorúbb, amikor tönkremegy és használhatatlanná válik.

Anthony, te utaltál erre a kihívásra tanúságtételedben, amikor azt mondtad, hogy olyan férfiak és nők vagytok, akik „egy bölcsességre szomjazó, törékeny világban nőnek fel”. A „bölcsesség” szót használtad, s ezáltal megadtad nekünk a kulcsfogalmat. Amikor valaki az úton levésből kóválygásra adja fejét, az azt jelenti, hogy elveszítette a bölcsességet. Az egyetlen dolog, amely a helyes út felé irányít és azon segít előrehaladni, a bölcsesség, a hitből származó bölcsesség. Nem az e világi hamis bölcsesség! Hanem az a bölcsesség, amely ott csillog szüleink és nagyszüleink szemében, akik bizalmukat Istenbe helyezték. Keresztényként képesek vagyunk meglátni szemükben Isten jelenlétének fényét, azt a fényt, amelyet Jézusban fedeztek fel, aki személyesen Isten bölcsessége (vö. 1Kor 1,24). Hogy szert tegyünk erre a bölcsességre, ahhoz Isten szemével kell néznünk a világot, életünk eseményeit, nehézségeit, mindent. Akkor kapjuk meg ezt a bölcsességet, amikor Isten szemével kezdjük látni a dolgokat, Isten fülével kezdjük hallgatni a többieket, Isten szívével kezdünk szeretni, és Isten értékrendszerével kezdjük értékelni a dolgokat.

Ez a bölcsesség segít felismerni és elutasítani a boldogság hamis ígéreteit. Rengeteg van belőlük! A hamis ígéreteket tevő kultúra nem tud felszabadítani, csak önzéshez vezet, mely sötétséggel és keserűséggel tölti meg a szívet. Isten bölcsessége viszont segít, hogy el tudjuk fogadni azokat, akik tőlünk eltérően cselekszenek és gondolkodnak. Szomorú, amikor elkezdünk bezárkózni szűk, kis világunkba, amikor magunkba zárkózunk. Ekkor magunkévá tesszük az elvet: „Vagy elfogadod, ahogy én mondom, vagy viszontlátásra!” Ez egy rossz elv! „Vagy úgy csinálod, ahogy én mondom, vagy csókolom, a viszontlátásra!” Ez nem visz előre! És amikor ezt az elvet használjuk, csapdába kerülünk, magunkra zárjuk az ajtót. Amikor egy nép, egy vallás vagy egy társadalom ilyen „kis világgá” válik, elveszti azt, ami benne a legjobb, gőgős mentalitásba süllyed, abba, hogy „én jó vagyok, te rossz vagy”. Te, Upasana, megfogalmaztad az ilyen gondolkodásmód következményeit, amikor azt mondtad: „Elveszítjük az irányt, és elveszítjük magunkat”, és „az élet értelmetlenné válik”. – Jól mondta! Isten bölcsessége megnyit minket mások felé! Segít, hogy messzebbre lássunk személyes kényelmünknél és a hamis bizonyosságoknál, amelyek vakká tesznek minket ama nagy eszményekre, amelyek az életet szebbé és élni méltóvá teszik.

Örülök, hogy a katolikusokkal együtt itt van velünk sok muszlim barátunk, és más vallásokhoz tartozó sok fiatal is. Azzal, hogy ma itt együtt vagytok, kifejezitek elhatározásotokat, hogy a harmónia légkörét akarjátok előmozdítani, ahol segítő kezet nyújtotok egymásnak vallási különbözőségetek ellenére is. Ez egy olyan élményemre emlékeztet, amelynek Buenos Airesben voltam részese, egy rendkívül szegény térségben lévő plébánián. Egy maréknyi diák helyiségeket épített a plébánia számára, az ottani pap pedig megkért, hogy látogassam meg őket. Ezért elmentem, és amikor odaértem, a pap egyesével bemutatta nekem őket: „Ő az építész, aki zsidó, ő kommunista, ő gyakorló katolikus” (Köszöntőbeszéd a F. Varela kulturális központ ifjúságához, Havanna, 2015. szeptember 20.). Azok a diákok egymástól teljesen különböztek, de mindnyájan a közös jóért dolgoztak. Ez fontos! Ne felejtsétek el: különbözők, de a közjóért dolgoznak, harmóniában! Értettétek? Ez az a szép harmónia, amelyet itt érezni lehet Bangladesben. Azok az egymástól különböző diákok nyitottak voltak a társadalmi barátságra, és eltökéltek voltak, hogy nemet mondjanak mindarra, ami eltántoríthatná őket azon elhatározásuktól, hogy együtt legyenek és segítsék egymást.

Isten bölcsessége abban is segít, hogy magunkon túlra nézzünk, és felismerjük kulturális örökségünk értékét. Kultúrátok azt tanítja nektek, hogy tisztelni kell az időseket. Ez nagyon fontos! Miként korábban mondtam, az idősek segítenek, hogy nagyra értékeljük a nemzedékek egymásutánját. Magukkal hozzák emlékezetüket és tapasztalatuk bölcsességét, amely segít, hogy ne ismételjük meg a múlt hibáit. Az időseknek megvan az a „karizmája, hogy áthidalják a távolságokat”, ők biztosítják ugyanis, hogy megvalósuljon a legfontosabb értékek átadása gyermekeiknek és unokáiknak. Az ő szavaik által, az ő szeretetük és jelenlétük által megértjük, hogy a történelem nem velünk kezdődött, hanem része vagyunk egy régi „úton levésnek”, és hogy a valóság nagyobb nálunk. Beszéljetek szüleitekkel és nagyszüleitekkel, ne mobilozással töltsétek az egész napot, megfeledkezve a körülöttetek lévő világról! Beszéljetek nagyszüleitekkel, ők bölcsességre tanítanak titeket!

Upasana és Anthony, tanúságtételetek végén reményt kifejező szavakat mondtatok. Isten bölcsessége megerősíti bennünk a reményt, és segít, hogy bátran nézzünk a jövőbe. Mi, keresztények azáltal teszünk szert erre a reményre, hogy személyes kapcsolatban állunk Jézussal: vele találkozunk az imában, a szentségekben, és konkrétan a szegényekben, betegekben, szenvedőkben és elhagyottakban. Jézusban felfedezzük Isten szolidaritását, ő ugyanis állandóan mellettünk van utunkon.

Kedves fiatalok, kedves barátaim, arcotokra nézek, tele vagytok örömmel és reménnyel: örömet és reményt kívánok nektek, országotoknak, az Egyháznak és közösségeiteknek. Továbbra is Isten bölcsessége vezesse arra irányuló igyekezeteteket, hogy növekedjetek szeretetben, testvériességben és jóságban! Most elhagyom országotokat, de biztosítalak titeket: imádkozom értetek, hogy növekedni tudjatok az Isten és a felebarát iránti szeretetben. Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem!

Isten áldja meg Bangladest! [Isshór Bangladeshké ashirbád korún]

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír