Nagy várakozás előzi meg Ferenc pápa chilei látogatását

2018. január 12. péntek 14:47

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy Ferenc pápát fogadhatjuk, és meghallgathatjuk szavait” – nyilatkozta Ricardo Ezzati bíboros, Santiago de Chile érseke a Vatikáni Rádiónak a Szentatya január 15-én kezdődő apostoli útjával kapcsolatban.

A chilei Egyház nagy várakozással tekint a pápa közelgő látogatására: örömmel akarják fogadni, vágynak szavaira, és el akarják mondani neki, milyen a helyi Egyház élete ma.

Az Egyház és az ország helyzete jelentősen megváltozott Szent II. János Pál pápa 1987-es látogatása óta. Akkoriban diktatúra uralkodott, ma megszilárdult demokrácia van. Ezzati bíboros kiemelte azt is, hogy a január 15. és 18. közötti apostoli út programjában szerepel egy női börtön felkeresése is a chilei fővárosban.

A főpásztor arra is utalt, hogy Chilében aggasztó az elvándorlás kérdése is. Az Egyház számos erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy elősegítse az érvényben levő törvények megváltoztatását, és ezáltal emberségesebbé és a szociális igazságosság alapján működővé tegye az államot.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
a-hutlenseg-megelozese-mit-mond-pszichologus-es-moralteologus
A hűtlenség megelőzése – Mit mond a pszichológus és a morálteológus?

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének szervezésében szeptember 20-án Somogyiné Petik Krisztina, Asztalosné Elekes Szende pszichológus és Papp Miklós görögkatolikus lelkész, morálteológus beszélt a hűtlenség megelőzéséről a főiskola nagyelőadójában.

2018. szeptember 21. péntek
-masok-okulni-fognak-vallomasombol-megjelent-kruesz-krizosztom-pannonhalmi-foapat-oneletrajza
„Mások okulni fognak vallomásomból” – Megjelent Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát önéletrajza

Szeptember 20-án este a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban mutatták be Sólymos László Szilveszter OSB Kruesz Krizosztom (1865-1885), Kruesz Krizosztom Önéletrajz című kötetének a bemutatására.

2018. szeptember 21. péntek