Útkeresés egykor, útkeresés ma – Tudományos konferenciát tartottak Győrben

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az „Útkeresés két korszak határán” című tudományos konferenciára a Katolikus Szociális Népmozgalom elindításának 75. évfordulóján került sor. Az egésznapos rendezvény a Nagyboldogasszony-székesegyházban Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének főcelebrálásával bemutatott szentmisével zárult.

A 20. század első felében a Katolikus Egyház társadalmi tanítása, a szociális kérdés előtérbe helyezése, az Egyház belső életének megújítása Magyarországon vallási, hitéleti fellendülést eredményezett. Ennek a megújulásnak az alakítói, Közi Horváth József és társai voltak azok az egyházi és világi személyek, akik ebben az időszakban szolgálták az Egyházat és a társadalmat. Munkájuk elsősorban a hitélet terén új módszerek, eszközök alkalmazására, a nehéz sorban élők megsegítésére, a társadalmi igazságosság érvényesítésére irányult. Különböző felfogások, eszmék mentén tevékenykedtek, megújuló keresztény közéletet szerettek volna megvalósítani, amely a pápai szociális enciklikák szellemi talaján állt.

Hivatásrendi szervezetek, egyházi mozgalmak, közösségek vezetői, világiak és egyháziak egyaránt igyekeztek a maguk területén egy keresztény, szociálisan érzékeny közeget kialakítani. Az 1945 utáni politikai helyzet, különösen az egypártrendszer kialakulása és térnyerése az itthon maradottak és az emigrációba kényszerülők számára új helyzetet teremtett, amelyre ki-ki a maga felfogása szerinti választ adta. Ezeket a különböző életutakat, válaszokat, a Katolikus Egyház és a magyar társadalom II. világháború utáni útkeresését mutatták be a konferencia előadói – ezzel is segítve a korszak jobb megismerését.

A konferencia megnyitásakor a résztvevőket elsőként Veres András püspök köszöntötte. Mint mondta, örül, hogy Győrben kerül sor az eseményre. Kiemelte a témaválasztás fontosságát, hiszen az előadások címei alapján vélhető, nemcsak politikai szempontból kívánják megközelíteni a korszak bemutatását a tudósok, hanem az akkori szociális, társadalmi mozgások ismertetésével is, mely abban a korban méltán kapott Európa-szerte komoly elismerést. Ahogy a konferencia címe is mondja, amint akkor, úgy ma mi is korszakváltó határon vagyunk. Elég – tette hozzá Veres András püspök, ha csak a világ társadalmainak erősödő gazdasági szétszakadására, vagy a szintén erősödő európai migrációra és iszlamizálásra gondolunk. Kell, hogy Európa és Magyarország is felismerje rendkívüli felelősségét a jelen és a jövő alakulásában. Szónokiasan fogalmazva: Jó reggelt Magyarország, jó reggelt Európa! Bizton állíthatjuk azonban, hogy a világ és Európa történelmi változások közepette él és benne a kereszténység is.

Az Egyház szociális tanítása XIII. Leó pápa Rerum Novarum kezdetű enciklikája óta ismert. Nem beszélve II. János Pál pápa Centesimus annus kezdetű körleveléről, amelyet meggyőződésünk szerint nemcsak Európának, hanem az egész világnak megfelelő irányelveket mutatnak, de a gazdasági és társadalmi életben rendkívül csekély elfogadottságát látjuk. A magyar politikai változások idején, 1996-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kiadta az Igazságosabb és testvériesebb világot című körlevelét, amely a kezdeti lelkesedés után csak nagyon kevés szerepet játszott a társadalmi átalakulásban, pedig napjainkban már látjuk a következményeket is, hogy hová jut a világ Isten és az evangélium nélkül.

Veres András püspök megemlítette azt is, külön öröm számára, hogy az egyházmegyéje szülöttjéről elnevezett és a Győri Egyházmegyében működő népfőiskola hívta egybe a konferenciát.

A szervezők nevében Szalai Viktor, a népfőiskola alapítója, Soós Viktor Attila a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja és Mészáros József, a Barankovics Alapítvány kuratóriumi elnöke is köszöntötte a megjelenteket.

Az egész napos konferencia előadói négy szekcióban hallgathattak előadásokat a II. világháború utolsó éveiben, illetve az azt követő időszak és a kialakuló egypártrendszer idején zajló folyamatokról, a katolikus sajtó helyzetétől a keresztény értékeket követő politikusok útkeresésén át a szociálisan érzékeny papok, püspökök egyházi vezetők megnyilvánulásain keresztül egészen az emigrációba kényszerült, vagy kényszerített papok munkájáról, út- és kiútkereséséről. Előadásokat lehetett hallani például az 1943-as győri konferencia tágabb történeti és egyháztörténeti hátteréről. Bartha Ákos, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Történettudományi Intézetének posztdoktor kutatója A magyar társadalom a második világháborúban kiúttervek és kommemoráció címmel tartotta meg előadását. Ebben többek közt azt bizonyította be, hogy a Horty-korszak politikai életét a későbbi idők gyakorlatához képest sokkal jobban meghatározta a személyes hálók kapcsolata, a múltbeli kötődések, valamint a titkos, vagy féltitkos szervezetek és gyűlések, melyek írott források által csak igen nehezen fejthetők föl. Emellett arra is rávilágított az előadó, hogy az antifasizmus politikai célok mentén felépített fogalmát jó volna, időszerű volna a politikatörténeti leíró kategóriák közül az eszmetörténet tárházába helyezni, mivel a náciellenesség sokkal sokszínűbb volt Magyarországon, tehát nem helyes egyetlen csoport alapján értelmezni azt, kritikátlanul átvéve az ő fogalomkészletüket.

A katolikus sajtó 1945 előtti helyzetét elemző előadásból a hallgatóság megtudhatta, hogy a katolikus közélet milyen sokszínű és eleven volt egykor, mely üzenet is lehetne a mai kor emberének.

Tóth Tamás pápai káplán, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára A Pápai Magyar Intézet, mint az ellenállás és az emigráció római központja 1945 és 1964 között című előadásából megismerhettük, hogy a kommunista hatalomátvétel után az emigrációba kényszerült katolikus papok, közéleti szereplők milyen helyzettel találkoztak Rómában, ahol államiságunk kezdetétől folyamatos volt az egyházi jelenléte a magyaroknak. A történelmi visszatekintés után Tóth Tamás atya azt az időszakot mutatta be, amikor magyar kutatók érkezhettek az Örök Városba, mivel 1881-ben megnyitott Vatikáni Titkos Levéltárat – így annak anyaga megismerhetővé vált.

Szólt az 1927-ben, a magyar állam által megvásárolt Falconieri palotáról, mely tudományos kutatók és művészek római központja lett, illetve második emelete Rómában tanuló magyar papoknak adott otthont. E kettős funkció vált problémává a magyarországi kommunista hatalomátvétel után, hiszen az államhoz hű vezetői lettek az Akadémiának, míg a Pápai Magyar Intézetben élő papok emigrációba kényszerültek, sőt a Nyugatra menekült egyháziak befogadását támogatták.

1948 során Mindszenty József hercegprímás még olyan értelmű levelet küldött az intézet igazgatójának, melyben hangsúlyozta, hogy az ott élő papok tanulmányaikkal, nyelvi tudásukkal majd Magyarországra visszatérve alkalmasabbak lesznek az ott megszerzett szellemi kincsekkel „megpróbált honfitársaiknak” segítségére lenni. A hercegprímás várakozásainak a következő időszakban az intézmény az egyre súlyosbodó körülmények között a legnagyobb nehézségek árán is alig-alig tudott megfelelni. Sötét felhők árnyékában kezdődött meg az új tanév, minden bizonnyal azonban bátorítást jelentett, hogy 1948 október 13-án XII. Piusz pápa kihallgatáson fogadta az intézet tagjait.

1948 novemberétől azonban a kultuszminiszter Ortutay Gyula minden anyagi támogatást megvont az intézettől. A PMI papi közösségének nem lehetett illúziója Mindszenty bíboros karácsonyi letartóztatása után…

Az intézmény egyik legnagyobb akadályává vált annak a kommunista törekvésnek, hogy a magyar egyházat teljesen elszigeteljék Rómától, bár ennek érdekében a hatalom mindent megtett. Kínos feszültségek keletkeztek a palota falain belül. Vita támadt a földszinten található néhány helyiség használatával kapcsolatban éppúgy, mint az épületbe való bejutással is. Irreális vádak érték az egyháziakat, ezért lezárták előlük a főbejáratot, igyekezve ellehetetleníteni életüket. A PMI lakói egy ideig egy ablakon keresztül, majd egy hátsó kertkapun keresztül járhattak ki és be. Utóbbin zárat akart a kommunista vezető cseréltetni, ezért a papok azt éjjel-nappal őrizték, végül egy olasz rendőr posztolt mindig mellette.

1952-ben az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének levele az intézet megszüntetéséről rendelkezett. Mester István helyettes igazgató nem engedte be az átvételre érkezőket, sőt helyzetüket nemzetközi sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra. Sztálin halála a római helyzetet is megváltoztatta, sőt az 1956-os forradalom hírére az akadémia kommunista dolgozói elmenekültek, így a PMI átvette az egész palota felügyeletét, otthonról érkezett menekülteket fogadtak be. A magyarországi hatalom 1957-ben a második emelet kivételével ismét visszaszerezte a Falconieri palotát, így az ellentétek is kiújultak – folytatta Tóth Tamás az előadást. Magyarországról viszont nem érkezhettek növendékek, ezért Zágon József kanonok, a PMI 1953-ban kinevezett régense  azt javasolta, hogy a PMI üres helyeit töltsék fel az emigrációba kényszerült, ám tanulmányaikat folytatni akaró papokkal. Így lett a kommunisták uralta római intézet második emelete a papi emigráció fontos központja, gyűjtőhelye.

Az 1960-as években a Vatikán keleti politikája, a II. vatikáni zsinat szelleme változásokat hozott az intézmény életében is. Mind a Szentszék, mind a kádári Magyarország megoldást keresett a Pápai Magyar Intézet sorsának megoldására. E szándék vezetett az 1964-ben aláírt részleges megállapodáshoz, mely többek közt lehetővé tette új püspök kinevezését, illetve, hogy a Magyar Katolikus Egyház ismét papokat római tanulmányokra küldhessen. A papi kollégium vezetői is jelezték az illetékes kongregáció felé együttműködési hajlandóságukat, egyúttal létrehozták a Szent István Alapítványt, mely az emigrációt tovább segítette.

Tóth Tamás atya előadását követően is papi sorsokat, különböző katolikus mozgalmak kezdeményezéseit mutatták be az előadók. Így bővíthette ismeretét a hallgató Mindszenty József hercegprímás már plébánosi korában is megtapasztalható, de hercegprímásként is megélt szociális érzékenységéről, Mihalovics Zsigmond hasonló törekvéseiről épp úgy, mint sok-sok pap akkori elkötelezettségéről a nép iránt.

Elhangzottak még többek közt előadások Kálmán Peregrin OFM előadásában Kiss Szalézról, de hallhattak a jelenlévők Apor Vilmosról, Sándor Imréről, Pálffy Józsefről is. Minden előadásból kiviláglott, hogy a két korszak határán élt, útkereső Katolikus Egyház tagjai mind-mind egy jobb és igazságosabb világról álmodtak.

A konferencia délután a székesegyházban Veres András főcelebrálásával bemutatott szentmisével zárult. A vendéglátó főpásztor a szentmise elején reményének adott hangot, hogy a konferencia résztvevői a jól végzett szellemi munka örömének is hálát adhatnak a szentmisében, illetve a megyéspüspök köszöntötte az Ásványráróról érkezett nagyszámú zarándokcsoportot is.

Homíliájában a főpásztor kiemelte, hogy hasonlóan a szentmise szövegeiben hallottakhoz, a konferenciának is az volt a célja, hogy egy lépést tegyünk Isten országának építésében. Másrészt ezt Isten felé kérésként is szeretnénk megfogalmazni: adja meg nekünk az egységet, közös akaratot az ő követésében, hiszen e nélkül nem lehetséges országának építése. Abban, hogy egy akarattal tudjuk mindezt megtenni Krisztus segítséget ad nekünk – mondta Veres András püspök, majd így folytatta: kiválasztotta az Egyház vezetőjét, hogy őt hallgatva, őt kövessük. De elküldte nekünk a Szentlelket is, hogy megérthessük az evangéliumot. Megalkotta az Egyházat, hogy második eljöveteléig az embereket az üdvösség felé vezesse és őrizze a hit, a kinyilatkoztatás tisztaságát. Veres András püspök arról is szólt, hogy bizonyára sokan elgondolkodtak már a keresztények közti megosztottság drámáján is, mely sokakat tántoríthat el a hittől, sokakat bizonytalansággal tölthet el.

A szentbeszédet hallgatók, a konferencián részt vevők így kapcsolhatták össze az Egyház mindenkori szerepét: tagjai közt mindig voltak, akik az útkeresés során a végletekig, akár a vértanúságig helyt álltak, az egységet keresték, a szegényekkel való szolidaritást képviselték, a nehéz történelmi időkben is összefogásra törekedtek Isten országának építéséért. Augusztus 25-én történeti konferencia zajlott Győrben. Történelemről volt szó, mely a múltat kutatja, a jelennek ad példát. Csak meg kell hallani!

Szöveg és fotó: Bókay László/Magyar Kurír