„A tettek ideje” – A teremtett világért érzett felelősségünkről Gyümölcsoltó Boldogasszony napján

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Eger szélén, az Egerbaktára vezető út mellett kanyarodunk le. Füves, bozótos domboldal, a háttérben két festői heggyel: az Egeddel, amelyen, mint mondják, a legjobb bor terem, és a Várheggyel, amelynek vára az egrivel ellentétben annak idején a felhők szélét súrolhatta, és meredek ösvényeivel minden puhány ellenséget elriasztott. Csodálatos a táj, ahogyan az idő is, bár reggel még kissé hűvös volt. Lehangoló viszont a sok szemét, ami itt most körülvesz bennünket.

Noha a többség gyerek és fiatal, és indulhatnának éppen kirándulni is, szemetet szedni érkeztek. Az érsek hívására és társaságában, aki a beszédében elsőként Ferenc pápa teremtésvédelmi enciklikájára, a Laudato si’-re hivatkozik, abból idéz. Kiemeli azt a gondolatot, hogy Földünk a legsanyargatottabb szegényekhez hasonlóan szenved, mert a birtokosainak tekintjük magunkat, és kizsákmányoljuk, megfeledkezve arról, hogy mi magunk is a Föld és föld vagyunk, testünk ugyanazokból az anyagokból épül fel, mint a környezetünké. Azért vagyunk ma itt, hogy a teremtett világ iránti felelősségünkre felhívjuk a figyelmet, és egy keveset tegyünk a környezetünkért, hangsúlyozza. Néhány köbméternyi szeméttől megszabadítjuk ezt a területet, a Föld e kis darabja fellélegezhet. Mindent nem tisztíthatunk meg, ez a prófétai tett mégis fontos és hasznos, mert példát mutat. Amikor magunk körül tisztább állapotokat teremtünk, egy kicsit a szívünkben is rendet teszünk; mi magunk is ráébredünk, hogy jobban kell ügyelnünk a környezetünkre a mindennapokban, például sehol nem szabad szemetet hagynunk magunk után.

Az érsek zárásként felolvassa a Naphimnuszt, majd a körülbelül hetvenfős önkéntescsapat kis csoportokra oszlik, mindenki védőkesztyűt húz, gereblyét, lapátot, nejlonzsákot ragad, és szétrajzik. A társaság kedves színfoltja egy atya, aki buzdításként egy nagy dobozból csokit oszt, az utolsó darabok épp most fogynak el. Csizmadia István, a bazilika plébánosa az. Területileg is illetékes, és az iskolai szemléletformálást is fontosnak tartja; a Szent Imre-iskola, amelynek diákjai itt vannak most, hozzá tartozik. – A környezeti javaink használatára vonatkozó takarékosság ma még egyáltalán nem általános szemlélet a gyerekek körében, ezért jó, hogy ennyi gyerek van ma itt, és hogy így, gyakorlati módon irányíthatjuk rá a figyelmüket erre a fontos gondra – mondja.

Kicsivel odébb máris nagyban zajlik a munka. Összeismerkedem az Andrássy György-gimnázium két tanárával, Béres Gyulával és Tóth Lászlóval. Osztályonként három-három önkéntest toboroztak, és a környezetvédelmi érzékenyítésre az általuk tanított tárgyak – például a bibliaismeret, a dogmatika – tanítása során is törekednek, tudom meg. Két éve százhúsz diák bevonásával kutatást csináltak, amelyből az derült ki, hogy a tizennégy és tizennyolc év közötti fiatalok természetesebben szeretnének élni, teszi hozzá Gyula.

A terület egyik legszennyezettebb góca mellett az egri polgármester, Habis László dolgozik, és nem veszik körül kamerák, nincs körülötte stáb. Kérdésemre, hogy miért tartotta fontosnak a részvételt, azt válaszolja, itt ő most ugyanolyan városi polgár, mint bárki más: egy a sok közül. De aztán kiderül, hogy a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke is, és e minőségében különösen is tájékozott azzal az „ellenféllel” kapcsolatban, akivel itt most maga is harcban áll. Rengeteg pénzt fordítanak rekultivációra, korábbi, részben illegális szemétlerakók megszüntetésére, az általuk okozott környezeti károk megszüntetésére, a talajszennyezés elhárítására. A többség nem szemetel felelőtlenül, de egy szűk kisebbség a lelkiismeretlenségével óriási károkat okoz évről évre. A társulás fontos törekvése, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre motiváljanak, és hulladékudvarok létesítésével, ezek használatának általánossá tételével egyre nagyobb mértékben tegyék elkerülhetővé az itt láthatóhoz hasonló környezetkárosítást. És ez csak szemléletformálás révén fog menni! – vélekedik.

Átsétálok egy több száz méterrel odébb dolgozó csoporthoz. Útközben hallom, hogy valaki elpusztult macskát talált, egy másik részen pedig a sok szög volt veszélyes. A bekötőútra traktor hajt be, de olyan gyorsan, mintha autópályán lenne – több szervező is aggodalommal tekint körül, de szerencsére minden gyerek biztonságban van. Az egyikük a konténer mellett éppen egy cipőtalpat próbál kiásni, de nem boldogul vele. Az apukája néhány határozott mozdulattal felszínre hozza a kincset érő leletet, a kisfiú pedig nagy diadallal elrohan vele.

Megszólítok egy hölgyet, aki láthatóan szívélyes, barátnői viszonyban van a diáklányokkal. Arra gondolok, az ő lánya is itt lehet, és arról kérdezném, a családban, anya-lánya szinten hogyan lehet környezettudatosságra nevelni. De kiderül, hogy ő Rozmán Éva, az Andrássy-gimnázium igazgatója, és a gyermekei már felnőttek. Mint sokkal több gyermek „anyukájának” mégis van mit mondania a témáról. – Az, hogy látnak itt bennünket, a tanáraikat és a püspök urat dolgozni, szerintem minden okításnál többet ér – mosolyog rám. – És persze az azzal való szembesülésük is, hogy itt most mások felelőtlen szemetelésének eredményét kell felszámolnunk. Az iskolában szelektíven gyűjtjük a hulladékot, és a tantervnek is része a szemléletformálás, de a világ sajnos még azok számára sem biztosít megfelelő feltételeket, akik már belátták, mennyire káros a sok felesleges hulladék termelése. A boltokban például naponta utasítom vissza a felkínált nejlonszatyrot, de látom, hogy mások még pénzt is adnak érte. Mindennap egy újabbért…

Az akció már a vége felé jár, Németh Zoltánt, a szervezőt, a főegyházmegye teremtésvédelmi referensét mégis alig tudom „lekapcsolni”, annyi teendője van.

– Idén februárban részt vettem a Naphimnusz Egyesület teremtésvédelmi képzésén – meséli, miután végül ő is leteszi a szolgálatot. – Amikor nagy lelkesen beszámoltam róla az érsek úrnak, azt mondta: ha akciót szervezek, ő lesz az első, aki lapátot fog, mert most már a tettek ideje jött el, és nem elég csak beszélnünk a környezetünk, világunk szépségének megóvásáról. Új horizontot akarunk nyitni. Hadat üzenünk az „egy fecske nem csinál nyarat” szemléletnek. Azoknak, akik azt mondják: úgyis hiába, két hét múlva itt ugyanennyi szemét lesz. Mi lelki ügynek is tartjuk a környezetvédelmet, Ferenc pápa enciklikája nyomán úgy gondoljuk ugyanis, hogy a külvilág állapotára rányomja a bélyegét az, ahogyan gondolkodunk, és az, hogy a lelkünk mennyire „szemetes” vagy tiszta.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír