„Hogy életük legyen és bőségben legyen” – Elindult Máriapócsra a 22+ gyalogos zarándoklat

Hazai – 2018. július 20., péntek | 15:40

Illés próféta ünnepének előestéjén, július 19-én kezdődött a Tokajból Máriapócsra tartó 22+ görögkatolikus gyalogos zarándoklat programja. A vecsernyét Orosz Atanáz püspök vezette.

Imádságos zarándoklatnak néznek elébe azok az útra kelő fiatalok „akik most igent mondtak az imádságra, a Jóistenre, időt szánva magukra és lelki életükre” – lelkesítette a 22+ egyik szervezője, Salai Szabolcs a vecsernyére összegyűlt, a görögkatolikus egyházmegyék minden részéből érkező több mint félszáz zarándokot.

„A hegyekbe emelem szemeimet, onnan várok segítséget” – a zarándokzsoltár szavait felidézve kezdte a vecsernyén homíliáját Orosz Atanáz püspök. Az ünnepre készülve Szent Illés életének állomásait idézte fel a hallgatóságnak, utalva arra a mélypontra, melyet a prófétának is meg kellett élnie.

Ebben a nehéz helyzetben olyan választ kapott Teremtőjétől, ami megerősítette lelkét, ami ismét a „hegy felé” indította. A próféta zarándoklata a Hóreben istenélményben csúcsosodott ki. Nekünk is szembe kell néznünk saját nehézségeinkkel, mélypontjainkkal, és el kell tudnunk fogadni Istentől a biztató igét, hogy mi is följussunk a hegycsúcsra, (…) hogy találkozzunk mi is a Megváltó Istennel – mondta a főpásztor. – János evangéliumának szavai – mely egyben az idei zarándoklat jelmondata is – legyen a válasz kétségeinkben: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,10)

A vecsernye után a szálláshelyen, a Tokaji Gróf Széchenyi István Középiskolai Kollégiumban, még mielőtt nyugovóra tért volna a csapat, közös ismerkedésre, játékra és beszélgetésre, ráhangolódásra gyűltek össze Fedor András vezetésével.

Július 20-án reggel, az ünnepi Szent Liturgia után indult el a zarándokcsapat Orosz Atanáz püspök vezetésével Nyírszőlős felé. A zarándokokhoz folyamatosan lehet csatlakozni. A tervek szerint este 7 órára érnek a településre, és a Buczkó Atanáz Közösségi és Zarándokházban szállnak majd meg. Szombaton reggel 8 órakor indulnak tovább Nyírpazony és Napkor érintésével Máriapócsra.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria