„Nehogy kárba vesszen” – Ferenc pápa fogadta az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége tagjait

Ferenc pápa – 2019. május 18., szombat | 20:22

A pápa május 18-án találkozott az alapításának 30. évfordulóját ünneplő Európai Élelmiszerbankok Szövetsége képviselőivel.

Ferenc pápa köszönetet mondott az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége tagjainak és önkénteseinek munkájukért, mely konkrét tett a rászorulók elkísérése és megsegítése terén.

Olyan elkötelezettségről van szó, amely Európa szolidáris gyökereire hívja fel a figyelmet. A jót jól kell tenni – hangsúlyozta a Szentatya. – Intelligenciára, tervezésre és folyamatosságra, közös elgondolásra és együttműködő emberekre van hozzá szükség. Jó látni, hogy a különböző nyelvek, meggyőződések, hagyományok találkoznak a szövetségben, és a tagok nem saját érdekeikért, hanem mások méltóságának biztosításáért munkálkodnak – jegyezte meg a pápa. – Tetteitek egy üzenetet közvetítenek: nem a saját előnyünk keresése által építjük a jövőt. Mindenki fejlődése úgy folyamatos, ha elkísérjük azokat, akik lemaradtak. A pazarlás ördögi körébe került fogyasztást visszaforgatjátok a helyes felhasználás pozitív körébe. Úgy tesztek, mint a fák, amelyek szennyezett levegőt szívnak be, és oxigént bocsátanak ki.

Ferenc pápa rámutatott: az éhezés és a pazarlás együtt járnak; az egyik nem szüntethető meg a másik megfékezése nélkül. A pazarlás tulajdonképpen érdektelenség és közöny azok iránt, akik nélkülöznek. A pazarlás a kiselejtezés nyers kifejeződése.

Jézus a kenyérszaporítás után azt kérte, hogy a megmaradt kenyeret gyűjtsék össze a néptől, „nehogy kárba vesszen” (Jn 6,12). Össze kell gyűjteni a dolgokat és újra szét kell osztani, nem pedig folyamatosan termelni, hogy aztán eltékozoljuk! – figyelmeztetett a pápa. – Az étel kidobása az ember kiselejtezése. A közös otthonunkról, a Földről való gondoskodás jegyében született gazdaság mára személytelenné vált. Ahelyett, hogy szolgálná az embert, rabszolgává teszi, hogy a valós élettől egyre távolabb kerülő pénzügyi folyamatokat szolgáljon, amelyek egyre inkább irányíthatatlanokká válnak. Hogy élhetnénk jól, amikor az embereket számokká alacsonyítják, és statisztikák jelennek meg arcok helyett, amikor az élet a tőzsdei mutatószámoktól függ? – tette fel a kérdést a pápa.

Majd konkrét tetteken és szolidaritáson alapuló utat javasolt a közjó érdekében. A felelősségvállalás útját kell követni az igazságtalanság megszüntetése és a hangját érvényre juttatni nem tudó emberek segítése érdekében. Nem a múlt visszaállításáról kell álmodni, hogy az majd megoldja a gondokat, hanem a jót kell éltetni, egészséges és szolidáris utakon haladva. Egységre kell lépni, hogy újra fellendítsük a jót, tudva, hogy bár a rossz otthon van a világban, Isten segítségével és sokak jó szándékával jobbá tudjuk tenni a világot. Támogatni kell azokat, akik jobbá akarnak válni. Támogatni kell a társadalmi egyenlőségen, az emberi méltóságon, a családokon, a fiatalok jövőjén, a környezet védelmén nyugvó fejlődési modelleket. Nem halogathatjuk tovább az úgynevezett körkörös gazdaság [a megújuló és újrahasznosítható termékeken alapuló gazdaság – a szerk.] megvalósítását.

A pápa utalt arra a felhívásra, amit 2018-ban tett közzé: „Legyetek jó mesterek, a remény és a bizalom mesterei az újabb nemzedékek számára”. Az aggodalom és a remény érzése mellett kifejezte a háláját is az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége tagjainak. Arra buzdította őket, haladjanak előre, vonják be munkájukba azokat, akikkel találkoznak, különösen is a fiatalokat, hogy ők is csatlakozzanak a közjó előmozdításához.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria