„Nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükség ebben a világban” – Villanófényben Stella Leontin

Nézőpont – 2019. február 15., péntek | 17:39

Ma kaptuk a szomorú hírt, hogy Stella Leontin, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa váratlanul a Mennyei Atya házába költözött. A lelkipásztort, az embert bemutató írásunkkal emlékezünk rá.

Máriabesnyőn készültek az érkezésünkre. Az asztalon tea és sütemény, így várt bennünket Stella Leontin atya. Harminchat éves papi szolgálatára visszatekintve a derű, az osztatlan figyelem, a nyugalom és a nyitottság légkörében beszélgettünk. Egy olyan ember vallott magáról, aki sugározza a belső tüzet. Leontin atya tudja, hogy „nem fejmosásra, hanem lábmosásra van szükség ebben a világban”. Ezt üzeni papszentelési jelmondata is: „Hittel, mely a szeretet által tevékeny.”

Hivatásának születéséről így mesél: „Vallásos családban nőttem fel, jártam hittanra, de semmi rendkívüli nem történt. Orvosnak készültem, és szomorúan vettem tudomásul, hogy nem vettek fel az egyetemre.” Ezt követően kórházban kezdett dolgozni, hogy kapcsolatban maradjon választott pályájával. Három évet töltött a betegek között. „Szerettem a kórházban lenni. Láttam szenvedést, születést és halált. Ez a tapasztalat nagyon kellett a későbbi papi életemhez.” A kórházi évek alatt merült fel benne a papság gondolata, és ahogy egyre erősödött benne az elhivatottság érzése, úgy távolodott tőle az orvosi pálya. „Nem tudtam, mit hoz a jövő, de azt igen, kitől jön, és ebben bíztam. A papságot életem legnagyobb ajándékának tekintem, amit soha nem bántam meg, és ha voltak is nehezebb időszakok, soha nem akartam visszafordulni. Most hálát adok Istennek, és köszönök mindent, mert ő messzebbre látott, ő a görbe vonalakkal is egyenesen ír” – tekint vissza az eltelt évtizedekre.

1980-ban szentelték. Kistarcsa, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Münichstal, Vác és Balassagyarmat után hatvanhárom évesen került Máriabesnyőre. Fontos életszakaszként emlékszik vissza a bécsi katolikus egyetemen folytatott tanulmányaira, és az azt követő tizenegy évre, amit Vácon töltött. Bécsben két évig spiritualitást, lelkivezetést, lelkiségtörténetet és misztikát hallgatott, közben plébánosként is szolgált. Vácon püspöki titkár volt, a hétkápolnai Mária-kegyhely lelkésze, az akkor induló szeminárium spirituálisa és négy tantárgyat oktató tanára. Emellett ledoktorált, Prohászka püspök lelkiségét választotta témájául. 

Azután Balassagyarmat következett, majd a gödöllő–máriabesnyői bazilika és egyházközség plébánosa, valamint a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója lett. Örömmel látott neki az új feladatának. „Amikor megkaptam a felkérést, úgy éreztem, lépnem kell. Szép és dolgos tizenegy évet töltöttem Balassagyarmaton négy filiával, keresztény iskolával, kórházzal, szociális otthonnal, börtönnel, lelkek építésével és templomok tatarozásával. Ám ott valami lezáródott, minden kerek volt már. Érzem a koromat, de soha nem féltem a munkától. Nem olyan régen egy betegség miatt életveszélyes állapotba kerültem, de a gondviselés visszahozott az életbe, amit figyelmeztetésként éltem meg. A lényeg az, mit viszünk át az örökkévalóságba. Az élet és a halál mezsgyéje egyfajta lelkigyakorlat volt számomra. A Jóisten visszahozott, nekem tehát dolgoznom kell” – vallja meggyőződéssel.

A benne munkáló lendületet nem csupán a szavai jelzik. A kegyhelyen infrastrukturális átalakítások és megannyi program dicséri a munkáját. Leontin atya látogatónak, hívőnek, turistának, mindenkinek adni akar valamit.

„A pap pedagógus is: kézvezető. Az egyik legnagyobb öröme, ha látja a rá bízottak lelki előrehaladását, mondja kedves szentem, Avilai Teréz. Igaza van. Ezen szeretnék dolgozni egy életen át, és megértetni az emberekkel, hogy az élet nehéz, de szép, hogy embernek lenni jó, és ne féljünk, mert a kegyelem többre is képes. Persze vannak keresztek, de ez nem azt jelenti, hogy a Jóisten elhagyott bennünket. Nincs lezárva az életünk, újrakezdhető” – mondja Leontin atya, aki nem titkolja, őt sem kerülték el a lelki megpróbáltatások. Bár életében nem voltak nagy kanyarok, megrázó tragédiák, de „csillagtalan éjszakák” igen. A lelkivezetőt gyakran kérdezik, miként lehet átélni ezeket a helyzeteket. „El kell fogadni a lassant, tűrni kell, és felfelé is tekinteni, nem csak előre. Mindezt annak tudatában, hogy »boldog, aki várja a hajnalt«. A mennyországot két kulcs nyitja: a szeretet és a szenvedés. Jézus mindennek adott értelmet” – mondja. Beszél az erőforrásairól is: a szeretteiről, a rá bízottakról, a csendről, a zenéről, az irodalomról, tavaszi reggelek, őszi délutánok, havas esték örömeiről.

Leontin atya a plébániai munkájával kapcsolatban a közösségépítés fontosságát hangsúlyozza. „Balassagyarmaton rengeteget építettünk, felújítottunk. Legyen a környezetünk szép, harmonikus és bensőséges, hiszen az Egyháznak kulturális és nevelő küldetése is van. De a közösség a legfontosabb.” Az emberek személyes meghívása, feladatokkal való megbízása, a közös programok, élmények, beszélgetések, zarándoklatok, lelkigyakorlatok, szórakozások – sorolja a mindennapi élet megannyi eseményét, amelyek azt igazolják: lehet elkötelezett és ugyanakkor derűs keresztény életet élni a mai világban.

Máriabesnyőn számos közösséget átölelő, élő egyházközség fogadta Leontin atyát. „Nagyon jó munkatársaim vannak” – mondja. Velük együtt dolgozik a közösségek megerősítéséért, és azért, hogy a kegyhelyre látogató zarándokokat és turistákat kulturált környezet, imádsággal átitatott légkör fogadja. „Egy közösség létszáma sokszor papfüggő is. Magunkat kell megszerettetnünk ahhoz, hogy rajtunk keresztül az ügyet, a Jóistent is megszerettessük az emberekkel – mondja Don Bosco nyomán. A hogyant sem titkolja: „Mutassunk őszinte érdeklődést az emberek iránt. Hiszem, hogy mindig az a legfontosabb ember, akivel éppen beszélek, s a legfontosabb perc a mostani. A szeretet pedig a legnagyobb erő és az élet egyetlen értelme. Állandó igyekezetem, hogy ma jobb legyek, mint tegnap voltam. A híveknek látniuk kell, hogy a papjuk törekszik az életszentségre. A többi már Isten dolga.”

Stella Leontin atyáért a vigaszt adó, engesztelő szentmiseáldozatot február 26-án, kedden, 11 órától mutatja be Beer Miklós megyéspüspök a váci székesegyházban. A lelkipásztort a szentmise után a székesegyház kanonoki kriptájában helyezik örök nyugalomra.


Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2017. február 12-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria