„Szent Márton, az európai szent” – Erdő Péter bíboros a Parlamentben elhangzott beszéde

2016. november 11. péntek 16:35

„Szent Márton és Európa” címmel rendezett ünnepi konferenciát november 10-én a Parlamentben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és Magyarország Kormánya. Erdő Péter bíboros a konferencián elhangzott előadásának szövegét teljes terjedelmében közöljük.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Szent Mártonról, az európai szentről kell ma szólnunk. Ő olyan korban élt, amikor Európa mai fogalma még ki sem alakult. Ezt a szót majd Szent Kolumbán használta elsőként a nyugati keresztény népek összességére. Abban az időben földrészünk déli felét a Római Birodalom foglalta szervezeti és kulturális egységbe.

Márton püspök itt született Pannoniában, alig három évvel a keresztényüldözések korát lezáró milánói rendelet után. A súlyos válsággal küzdő Római Birodalom a kereszténységből új erőt merítve igyekezett ismét magára találni. De messze volt még a lakosság nagy része a keresztény vallástól. Márton édesapja is hivatásos katonatisztként inkább a háború istenére, Marsra gondolt, amikor fiát Martinusnak, kis Marsnak nevezte el. Évekkel később, amikor a család az apa áthelyezése miatt már Észak-Itáliában élt, Márton valahogyan – talán társai révén – megismerkedett a kereszténységgel. Alig lehetett több tíz évesnél, amikor már szeretett volna a keresztségre jelentkezni. De közben a hittanulók útját járta. Évekig tartott a felkészülés. Valószínűleg a helyi püspök számára sem volt sürgős, hogy konfliktusba kerüljön a tábornok családjával. Közben a jó képességű fiatalember az akkori időkben lehetséges korkedvezmény alapján már tizenöt éves korában belépett a hadseregbe, hogy letegye a katonai esküt és hivatásos tiszt legyen. A keresztséget valószínűleg csak huszonkét vagy huszonhárom éves korában vette fel. Bár életrajzírója rövidebb katonáskodásról beszél, a mai kutatások szerint mintegy húsz-huszonöt éven át szolgált a hadsereg kötelékében. Olyan időket élt akkor a társadalom és az Egyház, hogy sokan cserélték volna fel a közigazgatásban betöltött tisztviselői szerepüket vagy a katonai pályát az egyházi hivatással. Az Egyház saját szabályai azonban tiltották, hogy hivatásos katonát fölvegyenek a klérusba.

Ebből a háttérből emelkedik ki a híres epizód, hogy Márton még keresztsége előtt megosztotta köpenyét a didergő koldussal. Csodálatos eseménynek tulajdonították a kortársak azt is, ahogyan Mártonnak sikerült leszerelnie a hadseregből. Egy ütközet előtt, amelyre a mai történészek szerint 354-ben kerülhetett sor, a parancsnok pénzt osztott a katonáknak. Márton ezt visszautasította és azt kérte, hogy elhagyhassa a hadsereget. A tábornok erre gyávának nevezte. Márton csak azt felelte, hogy másnap a csata előtt egyedül és fegyvertelenül megy ki az arcvonal elé, csak a kereszt jele fogja védeni. Szaván is fogták. Láncra verve őrizték másnap reggelig, és egyedül küldték előre a hadsereg előtt. Amikor elindult az ellenség felé, a barbárok követet küldtek, hogy békét kérjenek. A keresztények pedig azt kiáltották, hogy csoda történt. Markáns vonásokkal rajzolódik ki Márton képe: hivatásos katona, szolgálatmegtagadó, kemény ember, aki nem félti az életét. Hilarius, Poitiers püspöke vette fel először a klérusba, ördögűzővé avatta. Minden bizonnyal itt szentelték diakónussá és pappá is.

Közben pedig a városon kívül lakott, ami akkor még nem volt magától értetődő. A papok ugyanis, a presbiterek testületet alkottak a város püspöke körül. A 4. század az az időszak, amikor nyugaton még nem szilárdult meg a plébániarendszer, amikor a kereszténység még többnyire városi vallás volt, a falusiak pedig, a paganusok, még a hagyományos pogány kultuszokat követték, vagy ha keresztények voltak is, igen keveset tudtak a hitről. Ekkor ismerte fel Márton, hogy milyen nagy szükség van a falvak lelkipásztori gondozására. Márton szerzetes módjára élt tanítványai körében, így hirdette az evangéliumot a környék lakóinak: már ebben az időben terjedni kezdett csodáinak híre. Azt beszélték, hogy halottakat támasztott fel, előbb egy katekument, aztán pedig egy fiatal rabszolgát, aki felakasztotta magát. A goromba életkörülmények hátteréből az irgalmas szeretet megrendítő képe bontakozik ki ezekben az eseményekben. És egy olyan csodatevő arca, aki nem azt nézi, hogy mekkora volt a bűne a vidéki birtokon öngyilkosságba menekülő kétségbeesett rabszolgának, hanem megmutatja az isteni szeretet mélységét. Ilyen a híre Mártonnak, amikor meghívják, hogy Tours város püspöke legyen.

Ezt a küldetését újszerű, személyes és nagyszabású tettek jellemezték. Látogatta a környék falvait, ismerte a szegény telepesek és a nagybirtokon élő rabszolgák nyomorúságát. Addig az ő érdekükben szinte semmi sem történt. Márton nagy koncepciója, ha tetszik püspöki stratégiája, a vidék evangelizálása volt. Felismerte, hogy ehhez papokra van szükség. Tehát a városban élő papi testületen kívül vidékre is papokat, méghozzá jól képzett papokat kell küldeni az egyes közösségekbe. Ez az a folyamat, amit ma a plébániarendszer kialakulásának nevezünk. Ehhez alkotta meg Márton egész Galliában elsőként azt a központot, ahol a klerikusokat az egyházmegyei szolgálatra kiképezték. Szerzetesi ihletésű életeszmény és lelkipásztori elkötelezettség jellemezte munkásságát.

Fontosnak tartotta, hogy a papság egyszerű életet éljen, de könyveket másoltatott, mert érezte, hogy a papi munkához sok és jó könyvre van szükség. Igazhitű és jó prédikátorokat akart képezni.

Márton püspöki tevékenysége alkotó és küzdelmes volt. Harcolt a keresztény köntösben is megjelenő babonaság, a szegénység, a nyomorúság és minden fajta gonoszság ellen. Katonás, bátor és egyszerű életet élt, ami távol állt püspöktársai előkelő életmódjától. Ezért is zárták szívükbe az emberek, akik a csodatevőt is elbűvölten tisztelték benne.

Amikor a 2015-ös szinódus végén Ferenc pápa mindnyájunknak egy könyvet ajándékozott, egy válogatást a püspöki küldetésről szóló beszédeiből és írásaiból, Szent Márton jutott az eszembe. Mikor a pápa azt mondja, hogy a püspök legyen jó pásztor, akin megérezni a nyáj illatát, megjelenik előttünk a tours-i püspök képe, aki papjaival együtt az egyszerű földművesek módján élt, hogy mindenkihez elvihesse az evangélium jó hírét.

Ez az emberközeli élet a szegények szeretetét is jelentette. Amikor az idők végén az Emberfia magához hívja a népeket, ő is pásztor módjára választja el a juhokat a kosoktól. És nem a divatot és nem az illendőséget kéri számon, nem is a földi értelemben vett sikert, hanem azt kérdezi majd, hogy hogy is volt az a dolog az éhezővel. Hogy tudtunk-e segíteni, önzetlenül szeretni, mindenkinek az igazi javát akarni és szolgálni. Hogy miért kell ezt tennünk, arra ad választ a hitünk, az a hit, amelyet Márton hirdetett, az a hit, amelyre Európa népeinek és az emberiségnek ma is szüksége van.

Hogyan lett Szent Márton európai szent? A tisztelete révén. Ő volt az egyik legkorábbi olyan személy, akit szentként hivatalosan tisztelt az Egyház, bár nem volt vértanú. Hitvallónak minősítették az ilyen szenteket. Márton életével és tevékenységével tehát az életszentség új formáját, a szentek egy új kategóriáját alapozta meg. Már az 5. században kápolnát emeltek sírja fölé, aztán pedig fényes bazilikát. Ebből fejlődött ki a híres Szent Márton-apátság, amely egészen a kései középkorig a zarándoklatok célpontja lett. Ez volt a Frank Birodalom nemzeti szentélye. Már Klodvig Szent Mártont nyilvánította a frank királyok pártfogójának. Igen sok templom és kolostor viselte a nevét. Csak Franciaországban 3667-et számláltak össze. A nevét viselő apátságok főként bencés kolostorok.

Ebben az összefüggésben érzékeljük, hogy a Frank Birodalom is nagyszabású kísérlet volt a keresztény nyugat népeinek, vagy pontosabban a Bizánci Birodalomtól nyugatra lévő keresztény népeknek az összefogására. Ehhez a birodalomhoz pedig Pannónia is hozzátartozik. Igaz, valamiféle peremvidéknek minősült, hiszen még Anonymus Gesta-ja is megjegyzi, hogy a magyarok bejövetele előtt Pannónia a rómaiak legelője (pasqua romanorum) volt. Hogyan is történt mindez? Mikor Nagy Károly hosszú harcokban, melyeket főként fia, Pippin és a tartományok prefektusai, a comesek meg a legatusok vezettek, legyőzte az avarokat, sor került Pannónia világi és egyházi igazgatásának megszervezésére. A Drávától északra és a Rábától keltre fekvő, a Dunáig terjedő területet a 8. század végén, 796-ban, majd 799-ben hozott, később pedig több ízben (így 811-ben is) megerősített döntés értelmében a salzburgi egyházmegyéhez csatolták. A Rábától nyugatra a passaui egyházmegye kezdődött. Bár Pannóniában ekkor már éltek keresztények, az avarok és szlávok körében végzett misszió fontos feladatnak bizonyult. A források azonban mégsem pusztán missziós területek, hanem egyházmegyék közti határokról beszélnek. Szent Márton tiszteletére templomokat szentelni vagy apátságokat alapítani tehát olyan szokás volt, amely a korai magyar kereszténységet összekötötte Pannónia múltjával és az Európa nyugati és középső területein élő egyházzal.

De nem csak a cím, nem csak Márton neve, hanem a lelki és szellemi öröksége is átszállt az Európa keresztény népeink közösségébe belépő magyarságra. Hiszen a szerzetesek missziós tevékenysége és a falvakban kibontakozó lelkipásztori munka, ami Szent Istvánt arra készteti, hogy nyugati, birodalmi mintára előírja minden tíz falu számára a templom építését, szintén Szent Márton örökségéhez kapcsolódik. Pedig a magyarság körében mindez nem volt magától értetődő. Nem véletlen, hogy az egyházmegyei és a plébániai szervezet a Duna-Tisza közén, a Váci Egyházmegye területén később alakult ki, mint Pannónia tájain, ahol a földművelés már nagy múltra tekintett vissza. Végül azonban itt is megjelent az egyszerű nép között élő és dolgozó pap, a plebanus alakja. Amikor a mai plébániarendszerre gondolunk, és nagy erőfeszítésekkel igyekszünk, hogy azt fenntartsuk és alkalmazzuk a kor követelményeihez, gondoljunk Szent Mártonra, aki Európában ennek a lelkipásztori modellnek nagy hatású kezdeményezője és terjesztője volt.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
krisztus-bennunk-az-orok-elet-feltamadas-remenye-magyar-puspokok-szent-peter-bazilikaban
Krisztus bennünk az örök élet, a feltámadás a reménye – A magyar püspökök a Szent Péter-bazilikában

November 20-tól 25-ig ad limina látogatáson vesznek részt a Vatikánban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai. November 21-én, kedden reggel a magyar püspökök szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában Erdő Péter bíboros főcelebrálásával.

2017. november 21. kedd
mit-adtak-piaristak-pestnek-varoshazan-unnepeltek-300-eves-pesti-jelenletuket-pia
Mit adtak a piaristák Pestnek? – 300 éves fővárosi jelenlétét ünnepelte a rend

1717-ben érkeztek az első piaristák Pestre, hogy a főként német ajkúak lakta városban meghonosítsák a magyar nyelvű oktatást, létrehozva az első középiskolát. A rend meghatározó szerepet töltött be a város életében. Az elmúlt 300 évre emlékezve ünnepeltek november 20-án az Újvárosházán.

2017. november 21. kedd