A clevelandi Szent Imre-templomba látogattak a Borromeo Szent Károly-szeminárium kispapjai

Külhoni – 2018. április 19., csütörtök | 10:09

A Clevelandi Egyházmegye kispapjai a Borromeo Szent Károly-szeminárium rektorának vezetésével a clevelandi Szent Imre-templomba látogattak április 13-án, ahol rövid történelmi ismertetőt hallhattak a magyarságról és azon belül a clevelandi magyarokról.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Borromeo Szent Károly-szemináriumban (Borromeo Seminary) fontosnak tartják, hogy a papnövendékek megismerkedjenek a Clevelandi Egyházmegye még működő nemzetiségi templomaival és azok kulturális örökségével. Ennek jegyében látogattak el április 13-án a clevelandi Szent Imre-templomba a kispapok a szeminárium rektora, Mark A. Latcovich kezdeményezésére és vezetésével.

A szemináriumból érkezetteket Mezei András plébános fogadta, aki 2015 júliusa óta vezeti a clevelandi Szent Imre-templom közösségét. Rövid ismertetőt tartott a magyarságról és azon belül a clevelandi magyarságról. Beszélt a magyar történelem főbb eseményeiről, a honfoglalástól napjainkig, kiemelve Szent István szerepét és Szent Imre herceg tiszteletét. Előadásában nagy hangsúlyt fektetett az amerikai magyarság múltjára és jelenére.

Jelenleg Clevelandben és környékén él a legnagyobb számú magyar közösség az Amerikai Egyesült Államokban. A plébános ismertette, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően érkeztek az első magyar emigránsok az Egyesült Államokba, sokan a századfordulón, számos politikai üldözött a II. világháború után, majd még többen az 1956-os forradalmat követően hagyták el Magyarországot.

A kispapok megismerhették Mindszenty József bíboros kálváriáját, és megtekintették a hercegprímás amerikai körutazása során Clevelandben tett látogatásának emlékét őrző Mindszenty-kiállítást a templom egyik termében.

Betekintést nyerhettek továbbá a helyi cserkészek életébe is: a szokásos péntek esti cserkészprogramon jelen lévő fiatalok népdalokat énekeltek a vendégeknek – a clevelandi oltáregylet asszonyai pedig igazi magyaros vacsorát készítettek a szeminaristák számára.

A program közös esti imaórával zárult.

Forrás és fotó: Szent Imre-plébánia, Cleveland 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria