A cserkészek felelevenítették a szentsír őrzésének hagyományát Szombathelyen

2018. április 11. szerda 16:14

A 387. sz. Szily János cserkészcsapat tagjai nagyszombaton, március 31-én a szentsírt őrizték a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban.

A cserkészek ezzel nemcsak egy régi vallásos szokást ápoltak, de saját csapatuk hagyományát is: 1990-től ugyanis mintegy húsz éven át minden évben őrizték nagypénteken és nagyszombaton a szentsírt a szombathelyi székesegyház Madonna-kápolnájában. Aztán pár évre megszakadt ez a hagyomány, ám tavaly úgy döntöttek, felelevenítik.

Így nagyszombaton délelőtt a kis- és nagycserkészek egymást váltva álltak őrt őrsi zászlóikkal a szentsír mellett. Mivel létszámban és lelkesedésben nem volt hiány, idén a Szent Kereszt-ereklye melletti őrséggel is kiegészült a szolgálatuk.

A pihenő őrök a Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban húsvéti kézműves foglalkozáson vettek részt: nemezeltek, dekupázsoltak, festettek. Közben lelkileg is feltöltődtek: gitáros énekeket énekeltek és elmélkedtek az Úr Jézus haláláról. A szentsír őrzése közös imádsággal zárult.

A frank-római rítusban már a 9. században élt az Eucharisztia elrejtésének vagy a kereszt eltemetésének szokása, mellyel Jézus sírba tételét jelenítették meg. A 12. században a templomok szentélyében vagy mellékoltárán alkalmilag összeállított ravatalokat helyeztek el, ezekből alakultak ki az állandó szentsírok. A Megváltó alakját a 14. századtól kezdve helyezték el a szentsírokban.

Magyarországon a szentsírállítás első nyoma Hartvik győri püspök Agendájában (1093) bukkan föl a kereszt imádásával és az Oltáriszentség kitételével kapcsolatban.

A szentsír körüli díszőrségállás valamikor céhes, illetve jámbor társulati kiváltság volt, tagjait jézuskatonának hívták. A Ferenc József-i időkben a városokban a katonaság adott őröket.

(Forrás: Magyar katolikus lexikon)

Szöveg és fotó: Nagylaki András csapatparancsnok, 387. sz. Szily János cserkészcsapat/Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
a-hutlenseg-megelozese-mit-mond-pszichologus-es-moralteologus
A hűtlenség megelőzése – Mit mond a pszichológus és a morálteológus?

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének szervezésében szeptember 20-án Somogyiné Petik Krisztina, Asztalosné Elekes Szende pszichológus és Papp Miklós görögkatolikus lelkész, morálteológus beszélt a hűtlenség megelőzéséről a főiskola nagyelőadójában.

2018. szeptember 21. péntek
-masok-okulni-fognak-vallomasombol-megjelent-kruesz-krizosztom-pannonhalmi-foapat-oneletrajza
„Mások okulni fognak vallomásomból” – Megjelent Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát önéletrajza

Szeptember 20-án este a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban mutatták be Sólymos László Szilveszter OSB Kruesz Krizosztom (1865-1885), Kruesz Krizosztom Önéletrajz című kötetének a bemutatására.

2018. szeptember 21. péntek