A kedd délutáni elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – Az emberi szív szomjúsága

Ferenc pápa – 2018. február 21., szerda | 20:45

„Jézus szomja, amelyet legmélyebben a Kálvárián élt át, az ember egzisztenciális szomjának a jele” – állt az aricciai Isteni Mester lelkigyakorlatos házban tartott pápai lelkigyakorlat ötödik, február 20-i, kedd délutáni elmélkedésének középpontjában.

Jézus valóságos szomja megtestesülésének a bizonyítéka, egyúttal pedig halála valóságának a jele. Szomjúságának jelképes és spirituális jellege pedig lehetővé teszi számunkra, hogy megragadjuk élete és halála legmélyebb értelmét – magyarázta Ferenc pápa jelenlétében Josè Tolentino de Mendonça portugál lelkigyakorlatos atya.

János evangélista Jézus Kálvária-hegyi szenvedéstörténetén túl háromszor is említi a „szomjazni” kifejezést. Jákob kútjánál a szamariai asszonynak mondja a Mester: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne” (Jn 4,13). Az élet kenyeréről szóló kafarnaumi történetben pedig azt tanítja: „Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35). Végül a sátoros ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék!” (Jn 7,37).

Jézusnak a szamariai asszonnyal való találkozása során olyan szerepcsere történik, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: Jézus a kezdeményező, ő kér inni, míg végül ő maga ad inni az asszonynak. A szamariai asszony azonban nem érti meg azonnal Jézus szavait, mert először fizikai értelmet tulajdonít nekik. Jézus azonban kezdettől fogva kettős jelentést ad szavainak. Kérése valójában a másik szomjára irányul, ahogy azt meg is magyarázza az asszonynak: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked” (Jn 4,10).

Jézus a Kálvária hegyén is kimutatja szomjúságát, de nem értik meg ott sem, és víz helyett ecetet adnak neki. Ő pedig, miután megízlelte, így szólt: „Beteljesedett!” – majd lehajtva fejét, kilehelte és egyúttal átadta a Lelkét. A szomjúság így műve beteljesedésének a pecsétje lesz, mely egyidejűleg izzó vágyát tárja fel, hogy azt a Lélek ajándékává tegye, mert az igazi élő víz képes gyökeresen kielégíteni az emberi szív szomját.

A sátoros ünnep nagy napján Jézus kifejezésre juttatja, hogy a szomjúság a benne való hitet jelenti, míg az „inni” egyenértékű azzal, hogy „hozzá menni”. Valójában az a szomjúság, amelyről Jézus beszél, egyfajta egzisztenciális szomj, mely azáltal csillapul, ha életünket Jézus felé tereli. Szomjazni annyi, mint szomjazni Őrá. Hivatásunk arra szól, hogy egy bizonyos Krisztus-központúságban éljünk, azaz lépjünk ki magunkból, és keressük Krisztusban azt a vizet, mely szomjunkat oltja, legyőzve az önmagunkra hivatkozó autoreferencialitás kísértését, mely beteggé és zsarnokká tesz – utalt Ferenc pápa egyik kulcskifejezésére Tolentino atya.

Jézus szomjúsága lehetővé teszi, hogy megértsük a szívünkben lakó szomjúságot, és késszé is tesz arra, hogy kiszolgáljuk azt, miközben Isten szomjúságára válaszolunk, az értelem és az igazság hiányára, arra az üdvösség utáni vágyra, mely minden emberben létezik, még akkor is, ha az a vágy rejtélyes, vagy éppen „egzisztenciális hulladék” borítja be.

A prédikátor végül Kalkuttai Teréz anya Szeretet Misszionáriusai szerzetesházaira hivatkozott, melyek kápolnáiban ott van kifüggesztve Jézus szava: „Szomjazom”. Ez a kifüggesztett szó nemcsak a múltra utal, hanem utal a jelenre is. Ennek a jelenlétnek a jegyében kell felfedezni a Szentlelket, mert különben elmarad az Egyház elevensége, fiatalsága és öröme, mely megnyitja az Egyház ajtaját és elindítja kifelé. Ez Jézus szomjúságának az értelme: az ő szomja széttöri a láncokat, melyek bűntudatba és önzésbe zárnak, és így megakadályozzák előrehaladásunkat és növekedésünket a benső szabadságban. Jézus szomja felszabadítja legmélyebb benső és rejtett erőinket, ami által együttérző és békeszerző emberekké válhatunk, akik azonban nem menekülnek el a világ szenvedései és konfliktusai elől – zárta ötödik elmélkedését Tolentino atya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria