A kommunista és náci diktatúrák áldozatainak emléknapjára készülnek Tallinnban

Kitekintő – 2017. augusztus 19., szombat | 15:14

Az európai tagállamok igazságügyi miniszterei, a totalitarizmus áldozatainak emlékét őrző szervezetek, állami és magánintézmények képviselői augusztus 23-án az észt fővárosban megemlékeznek az áldozatokról, és a diktatúrák bűntetteit tanulmányozzák.

Az év második felében a balti állam adja az Európai Unió soros elnökségét. Észtország igazságügyi minisztere közleményben adta hírül, hogy ebből az alkalomból Tallinnban tartják az Unió igazságügyi minisztereinek találkozóját, hogy egy nemzetek fölötti intézmény létrehozásáról tárgyaljanak, mely megvizsgálja a kommunista rendszerek bűntetteit és az azokért felelős túlélő  személyek el nem évülő bűncselekményeit. Mindez annak a témának a folytatása, melyet a 2015-ös emléknap alkalmából vitattak meg Tallinnban.

Augusztus 23-án délben az észt fővárosban, a Szabadság téren ünnepi szertartás keretében megkoszorúzzák a Függetlenségi Háború emlékoszlopát, melynek során beszédet mond Urmas Reinsalu észt igazságügyminiszter és több európai miniszter társa. Az imádságos megemlékezést Urmas Viilma, az észt evangélikus egyház érseke vezeti. Délután A kommunista rezsimek bűntetteinek öröksége a 21. századi Európában címmel konferenciát tartanak, amelyen Tunne Kelam európai parlamenti képviselő mellett történészek szólalnak fel; majd pedig kiállítás nyílik a tallinni tengerészeti múzeumban, A kommunizmus korszaka címmel – adta a hírül a SIR olasz katolikus missziós hírügynökség.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria