A közmédia húsvéti műsora

2016. március 24. csütörtök 19:15

A kereszténység legnagyobb ünnepe alkalmából a közszolgálati tv-csatornák műsorpalettáján az ünnephez méltó összeállítások, közvetítések és filmek szerepelnek.

Március 25., nagypéntek

A nagypénteki istentiszteletet a debreceni református nagytemplomból közvetíti a Duna Televízió (10.00). Igét hirdet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

„Ahogyan az útkereszteződések, a keresztutak mindig fontosak voltak, csomópontokat képeztek, ahol választásra kényszerült a vándor, hogy merre folytassa útját – fogalmazza meg képszerűen a nagypénteki útkeresést az igehirdető –, a nagypénteki keresztútnál is dönteni kell: vállaljuk-e a Krisztus követésének útját.”

Jézus kínszenvedésének napján a rádióhallgatók a soltvadkerti evangélikus templom istentiszteletébe kapcsolódhatnak be (Kossuth rádió, 10.04).

„Jézus kereszthalála egyetemes és univerzális, immáron kétezer éve – mondja Homoki Pál lelkész. – És univerzális ma is, kérdésünk, hogy Neked mit jelent Krisztus halála, hogy más áldozatot hozott érted?”

A Via Crucist, a Ferenc pápa vezette keresztutat a Duna World élőben közvetíti a római Colosseumból (21.30). A kétórás szertartás során a hívek tizennégy stáción keresztül követhetik Jézus passióját.

A Passió című film híven adja vissza nagypéntek misztériumát. Mel Gibson 2004-ben készült alkotása megosztotta a közönséget. A hívő rendező – a korábbi Jézus-filmektől eltérően – nagyfokú realizmussal ábrázolta a Megváltó szenvedését. Az alkotás hangulata egyedülálló: szereplői azokon a nyelveken szólalnak meg, amelyeket egykor Jeruzsálemben beszéltek. Az arámi és latin dialógusokat magyar felirattal olvashatjuk (Duna, 22.20).

Március 26., nagyszombat

Szombaton reggel a hazai mozikban is sikerrel bemutatott II. János Pál – A fehér ruhás vándor című filmet sugározza a Duna (9.00). A felvételeket 13 országban, 120 helyszínen forgatták, a képanyagot pedig a világ nagy filmgyűjteményeiből származó archív felvételek gazdagítják.

A Kossuth rádióban délben a kunszentmártoni Szent Márton római katolikus plébániatemplom kereplője szól. A katolikus hagyomány szerint ugyanis nagypénteken és nagyszombaton a harangok nem szólalnak meg, mert „Rómába mentek”, hogy a sírba tett Jézust gyászolják. Ezen a két napon a harangokat kereplők helyettesítik.

A gyermekeknek az M2 nyújt színes húsvéti kínálatot. Ezúttal két Grimm-mesére hívjuk fel a figyelmet. A libapásztorlány című német mesefilmben Elizabeth kalandjait ismerhetjük meg. Egy ruhacsere nyomán a hercegkisasszony libapásztorlányként tengődik, de az igaz szerelem elűz minden bajt (M2, 15.15). Másnap ugyanebben az időpontban az örökzöld Hófehérke mesejátékot nézheti meg az ifjabb nemzedék (M2).

Az esti főprogramban egy szuperprodukció, a Spartacus lesz látható a Dunán (21.05). A sztárokat felvonultató mozi főszereplője az egykori trák fejedelemből lett gladiátor, Spartacus (Kirk Douglas). Az általa vezetett rabszolgafelkelés felforgatta a római birodalmat, a főhős bukását intrikák, cselszövések okozták.

Március 27., húsvétvasárnap

A Duna Televízió vasárnap délelőtt húsvétvasárnapi szentmisét közvetít Győrből, a Nagyboldogasszony-székesegyházból. A templom éppen két hete ünnepelte a győri Könnyező Szűz Mária könnyezésének 319. évfordulóját, melynek alkalmából Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek Szent II. János Pál pápa ereklyéjét adományozta a székesegyháznak. A húsvétvasárnapi ünnepi szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Pápai Lajos megyéspüspök (Duna, 11.00). Ezt követően Ferenc pápa a római Szent Péter térről húsvéti áldását adja a „városnak és a világnak” („urbi et orbi”) (M1, Duna, Duna World).

Norman Jewison filmjében a sivatagban rozoga autóbusz áll meg, amelyből egy amatőr színtársulat tagjai szállnak ki. Azért jöttek a kietlen helyre, hogy autentikus környezetben elevenítsék fel Jézus Krisztus életének utolsó napjait. Ez a hippi ideológiával átszőtt, sokat vitatott modern látványvilágú musicalfilm a hetvenes évek fiatalságának Újszövetség-értelmezését tükrözi (Jézus Krisztus Szupersztár, Duna, 23.00).

A világ legszebb története a megváltó életét beszéli el a film a három napkeleti bölcs betlehemi látogatásától kezdve a keresztre feszítéséig és a feltámadásig. Az 1965-ben készült látványos amerikai filmeposzban George Stevens író-rendező Jézus szerepét a svéd Max von Sydowra bízta, akinek ez volt első angol nyelvű szerepe. Mellette a korszak kosztümös szuperprodukciói között is ritkaságszámba menő sztárszereposztást láthatunk: Charlton Heston, José Ferrer, Telly Savalas nevét olvashatjuk a listán (M3, 23.40).

Forrás és fotó: MTVA

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
hogyan-tovabb-csaladpasztoracios-papi-talalkozo-leanyfalun
Hogyan tovább? – családpasztorációs papi találkozó Leányfalun

Az őszi családpasztorációs papi találkozót szeptember 26–28. közt tartják Leányfalun. Az eszmecsere Veres András püspök, Frankó Tamás, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese, valamint Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora felvezető előadásával kezdődött meg.

2016. szeptember 27. kedd
az-irgalom-mint-kapcsolat-interju-alois-testverrel
Az irgalom mindig kapcsolat – Interjú Alois testvérrel

A szeptember 24-én, Pannonhalmán megrendezett taizéi ifjúsági találkozó alkalmával Alois testvérrel, a franciaországi taizéi közösség elöljárójával beszélgettünk az irgalomról.

2016. szeptember 27. kedd