A máltai Jelenlét szemléletmódot alkalmazó felzárkóztató programok indulnak öt járásban

2018. március 13. kedd 09:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon indították el ünnepélyesen a „Végtelen lehetőség” kísérleti programot március 6-án. A projekt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjának kiterjesztésével segíti az öt leghátrányosabb helyzetű járás fejlődését.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az EFOP-1.5.1-17 számú „Végtelen lehetőség kísérleti program” öt járásban öt egyházi és civil szervezet együttműködésével valósul meg négy éven át, projektenként 400 millió forintból. A kunhegyesi járásban a Máltai Szeretetszolgálat, a gönczi járásban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a baktalórántházai járásban a baptista Szeretetszolgálat, a sellyei járásban a Katolikus Karitász, a cigándi járásban pedig a Magyar Református Szeretetszolgálat indít kísérleti projekteket, melyekben a Máltai Szeretetszolgálat Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Jelenlét programját terjesztik ki.

A Végtelen lehetőség projektek nyitórendezvényét a cigándi református egyházközség imatermében tartották. Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára beszédében elmondta: az összesen kétmilliárd forintból megvalósuló projektben a 48 hónapos időszakban öt járásban, 102 településen indul el a Jelenlét program, mely mintegy százezer ember számára nyújthat segítséget. Hörcsik Richárd megyei országgyűlési képviselő hozzátette: sok türelem és kitartó munka kell a program megvalósításához, ami a meghallgatás és az odafigyelés ajándékát adja a rászoruló embereknek.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke kifejtette: a programban résztvevők több mint fél éve együtt dolgoznak, hogy a projekt elindulhasson. Hangsúlyozta, hogy bár nagy szervezetek a megvalósítók, a kis civil kezdeményezéseket sem zárják ki; ez nem az öt nagy szervezet programja lesz, hanem az összes tenni képes szervezeté, ugyanakkor a munka során sok olyan helyzettel kell szembesülniük, amelyekkel csak az erős szervezetek tudnak hatékonyan szembe nézni. Vecsei Miklós azt is elmondta, a Jelenlét program szemléletmód, és mivel diagnózisokon alapuló beavatkozásokat igényel, mindenhol más lesz a program.

A cigándi járásban induló programról Luthár Balázs, a Református Szeretetszolgálat szociális ágazatának vezetője beszélt. Luthár Balázs kiemelte, hogy a program nem ér véget 48 hónap múlva, mert addig kell folytatni a megkezdett munkát, amíg szükség van a segítő jelenlétre. A Ricsen és Bodroghalmon kialakított Jelenlét pont mellett mobil szolgáltatásokat is létrehoznak, melyekkel a járás településeit járják végig, ilyen lehetőség lesz például a játszóbusz. Nyári táborokat és gyermekfoglalkozásokat szerveznek, a szakembereknek továbbképzést biztosítanak, forrásteremtési módszereket tanítanak, hatásvizsgálatot folytatnak a Debreceni Egyetem Nyíregyházi tagozatával; járási fejlesztési fórumot és szolgáltatói kerekasztalt szerveznek.

A Végtelen lehetőség projektekben Jelenlét pont néven szolgáltató és közösségi házak jönnek létre, ahol a Jelenlét program elemeit – közösségfejlesztő és gyermekprogramok, tanoda, sport és zenei foglalkozások – minden szervezet a saját profiljába illő programelemekkel egészíti ki, többek között munkaerő-piaci felkészítő képzésekkel, mentorálással, háztáji gazdálkodást támogató programokkal, gyermekek számára speciális fejlesztő foglalkozásokkal vagy a védőnői hálózat megerősítésével.

A program kiemelt célja a máltai módszertanon keresztül olyan ismételhető és más helyszíneken is alkalmazható beavatkozások, eljárások és rendszerhiányt pótló innovatív eszközök gyakorlati modellezése, melyek a projektet követően beépíthetőek a szociális ellátórendszerbe. A projekt végső célkitűzése, hogy az öt szervezet közös járási szintű együttműködésével tartós és hathatós változások induljanak el, melyek modellértékűek lehetnek a leszakadó félben lévő járások számára.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-lett-okumenikus-talalkozon-mai-korban-kell-megszolaltatnunk-az-evangelium-dallamat
Ferenc pápa a lett ökumenikus találkozón: A mai korban kell megszólaltatnunk az evangélium dallamát!

Szeptember 24-én délelőtt a Szentatya a rigai evangélikus székesegyházban (Lettországban) ökumenikus imán vett részt.

2018. szeptember 24. hétfő
egy-eves-karitasz-orvosmisszioja
Egyéves a Karitász Orvosmissziója

Egy évvel ezelőtt, 2017 őszén indult első útjára a Katolikus Karitász Orvosmissziója. A misszió célja, hogy Kárpátalján és Délvidéken ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, és szükség szerint gyógyászati segédeszközökkel, vagy további orvosi ellátással segítse a szórványban élő magyarságot.

2018. szeptember 24. hétfő