A művészet kockázata

Martin Buber figyelmeztet arra, hogy „az alkotás – teremtés, a feltalálás – rátalálás. A formálás – felfedezés. Azáltal, hogy megvalósítok, felfedek valamit. A formát általvezetem az Az világába. A teremtett mű – dolog a dolgok között, és mint tulajdonságok összessége, tapasztalható és leírható. De a befogadó szemlélő egyszer s másszor testi valójában szembetalálkozhat vele.”

Buber életművének fő gondolata, hogy az embernek, ha a világ dolgaival találkozik, nyitottnak kell lennie mindenre, nem zárkózhat be önmagába. Így válhat alkotóvá. Valójában érzékenységével és figyelmével így hozhat létre új világokat.

Ez nem új teremtés, ez a megteremtett dolgok találkoztatása.

Ez lehet egyéni érdem, egyéni felelősség.

Ha a művész felismeri ebben rejlő felelősségét, a művészi alkotásban lehet a teremtő Isten képmása. Ha nem, nagyon félrecsúszhat egy-egy mű.

Ha egy művész nem tudja magáról, hogy a már meglévőből, a már megteremtettből alkot, akkor a semmi felé mutatnak művei.

Válaszai kérdések maradnak. Személytelenség lengi át a találkozásokat.

Buber írja Én és Te című művében: „Ez a művészet örök eredete, hogy az ember szemben találja magát egy formával, és őáltala művé akar lenni. Nem lelkének szüleménye, hanem jelenés, amely lelkével találkozik, és szólítja annak hatóerejét. Az embernek egész lényével kell megtennie a tettet: ha megteszi, ha egész lényével mondja ki az alapszót a megjelenő alaknak, akkor a hatóerő az útjára indul, létrejön a mű. (…) a mű követel: ha nem jól szolgálom, összetörik, vagy engem tör össze.” Itt van a művészet kockázata.

A hívő művész felismeri, hogy Isten jelen van az alkotásban. Ha pedig erre a jelenlétre figyel, akkor óhatatlanul is Isten üzenetét fogja közvetíteni. Nagy Gáspár így fogalmazott erről: „Valaki más ír a kezeddel, valaki kölcsönbe vette kezedet.” Így lehet a művészet Istent megismerő alkotás.

Valaki ír a kezeddel

Könyöködet Isten az asztal lapjára segíti
rajzold a betűket ezután kimérten lassúdan
asztalon hasal szíved is
lélegzeted forgatja a papír hótömbjeit
ezt most teleírni másmilyen betűkkel
de ugyanazon Istennek tetsző szavakkal
a sorrend a sorrend az Ördögre bízatott
még a dolgok kezdetén – – –
Arra ügyelj hogyan korrigálod csuklód szaladását
könyököd már a levegő helyett az asztal betonján
csikorog – leszáll veled az éj leszáll az írás
az automatikus vezérlésű betűk kigyújtják értelmetlen
reflektoraikat – érted? nem érted? Valaki más ír
a kezeddel valaki kölcsönbe vette kezedet
és most futtatja könyökhajlattól lazán
ezen az olimpiai hepehupán – – –
Itt a fehér téli táj imitációja: siklasz kapuk között
mint világvárosi repülőtereken
hernyózik veled a betűcsavar a gate-ek iránt
hogy majd fölszálljon az idecsöppent remegő szívű
utassal az ihletett madár – – –

Addig megkérdezheted: hol vagyok most hol Uram?
Kinek ír az a kéz az a másik? Talán Neked Nekik?
Vagy a másik kéznek magyarázza az asztalt a papírt
az irónt a csuklót könyököt?
Nem tudom Istenem érted-e a gondom ami a Tied is?
Ha igen – az egész világ része kezed mozgásának
könyököd hajlásának – – –
bár éjszaka van de világít reggelig
leszállhat rá minden:
porban és fényben meghempergett betűk
ezer s millió darabja

Szerző: Jakab Gábor

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ifcj.org; Merényi Zita

Magyar Kurír