A pápa az olaszországi földrengés károsultjaihoz: Minden szív és kéz kell az újjáépítéshez

Az egyházfő rögtönzött beszédében azoknak a szenvedéséről, sebeiről, valamint tiszteletéről szólt, akik elvesztették szeretetteiket és mindenüket – kivéve a reményt.

A szentatya beszéde előtt a természeti katasztrófa két károsultjának tanúságtétele hangzott el. Raffaele felidézte a földrengés pillanatait, imát kért és az újjáépítés szükségességére hívta fel a figyelmet. Luciano Avenati, a Spoleto-Norcia-i Sant’Eutizio apátság plébánosa pedig rámutatott: „Elvesztettük a házainkat, de egy nagy családdá váltunk.”

Visszatérő kifejezés volt a tanúságtételekben az „újjáépíteni”, amelyet Raffaele nagyon határozottan hangsúlyozott.  Luciano Avenati pedig a társadalom szövetének és az egyházi közösség emberi kapcsolathálójának az újjáépítéséről szólt. A szíveket a házak előtt kell újjáépíteni – fogalmazott a megrendült pápa. Ezt elmélyítve arról beszélt, mennyi sérülést szenvedett azok szíve, akikkel most találkozott, akik elvesztették otthonaikat, szeretteiket: gyermekeiket, szüleiket, az időseket. „Nincs itt helye az optimizmusnak, a reménynek viszont igen. Az optimizmus olyan hozzáállás, amelyre szükség van egy bizonyos pillanatban, esetleg előre is visz, de nincs mélyreható tartalma. Ma reményre van szükség, hogy újjáépítsünk, mindezt pedig a kezünkkel végezzük” – figyelmeztetett a pápa.

Olyan kezekre van szükség, mint Raffaele-é, aki saját kezével emelte ki szeretteit a romok alól és olyanokéra, mint az orvosok, az ápolók, a tűzoltók, az önkéntesek. Az újjáépítéshez szívre és kezekre van szükség, a mi kezünkre és mindenki kezére. Olyan kezekre, amilyenekkel Isten teremtette a világot, mint egy kézműves, olyan kezekre, amelyek gyógyítanak – sorolta a szentatya. „Azért maradtunk ott, hogy ne sebesítsük meg jobban a földünket” – utalt a pápa Luciano Avenati szavaira. „Ne sebesítsük meg jobban azt, ami már sérült! Ne okozzunk sérülést üres szavakkal vagy sokszor olyan hírekkel, amelyekből hiányzik a tisztelet és a gyengédség a fájdalom iránt! A csend, a simogatás, a szív gyengédsége segít, hogy ne okozzunk sebeket.” A pápa arról is beszélt, milyen fontos szerepe van a kiengesztelődés erejének, az együttlétnek, az együtt sírásnak a nehéz helyzetek kezelésében.

„A sebek begyógyulnak, de a varratok helye megmarad egész életre és a fájdalom emlékévé válik. Egy varrattal többet hordozó élet lesz ez a továbbiakban” – jegyezte meg a szentatya. Felidézte Luciano Avenati szavait, aki büszke az emberek bátorságára, kitartására, türelmére, szolidaritására egymás kölcsönös segítésében. A pápa emellett büszke azokra a plébánosokra is, akik nem hagyták ott a földrengés sújtotta területet. „Jó olyan lelkipásztorokat látni, akik a farkas láttán nem menekülnek el” – hangsúlyozta.

Ferenc pápa ezután arról beszélt, hogy a lelki közelség emberibbé, jobbá, bátrabbá tesz bennünket. „Egy dolog egyedül menni az élet útján és egy másik valakinek a kezét fogva, a másik közelében. Újra kell kezdeni anélkül, hogy elvesztenénk az álmodni tudás képességét. Legyen bátorságunk újra álmodni!” – buzdított. Felidézte augusztus 24-ét, a földrengés reggelét és megosztotta akkori érzéseit a jelenlevőkkel. „Két dolgot éreztem: oda akarok menni, oda kell mennem és a másik a fájdalom, a nagy fájdalom volt. Ezzel a fájdalommal a szívemben mentem bemutatni a szentmisét aznap reggel.”

A pápa végül köszönetet mondott mindenkinek a tanúságtételért és azért, hogy ellátogattak a Vatikánba. Megköszönte mindazt, amit tettek, hogy segítsék a szívek, az otthonok, a társadalom szövetének az újjáépítését, illetve hogy példájuk által megváltozhat azok egoizmusa, akik nem élték át ezt a szenvedést.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír