A pápa váratlan látogatása a Vatikán közelében felállított tábori kórházban

Ferenc pápa – 2017. november 17., péntek | 16:12

Ferenc pápa november 16-án, csütörtök délután nagy meglepetést okozott váratlan látogatásával a Szent Péter térhez közeli XII. Piusz téren, ahol rászorulóknak nyújtanak a héten orvosi ellátást.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ideiglenesen erre a hétre felállított tábori kórház része a szegények világnapja kezdeményezéseinek, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg az irgalmasság szentéve végén és amelyet az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa szervez november 19-re.

A Szentatya megtekintette a kialakított kis tábori kórházat a téren, továbbá köszöntötte az orvosi vizsgálatra várakozó szegények egy csoportját és az önkéntes orvosokat, akik ezekben a napokban ingyenes vizsgálatot biztosítanak a nehézségben élők számára, valamint a kisegítő személyzet tagjait is.

A hétvégén több mint négyezer nélkülöző ember érkezik Európa minden részéről önkéntes szervezetek kíséretében Rómába, hogy részt vegyen a Ferenc pápa által bemutatott szentmisén november 19-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilikában – tájékoztatott az eseményt szervező Új Evangelizáció Pápai Tanácsa.

A szegények első világnapjához kapcsolódva november 13-ától 19-éig reggel 9 és délután 16 óra között a Szent Péter térhez közeli XII. Piusz téren ingyenes orvosi ellátást biztosítanak a rászorulóknak: laborvizsgálaton, kardiológiai, dermatológiai, epidemiológiai, nőgyógyászati és andrológiai szakorvosi vizsgálatokon vehetnek részt. Számos orvosi intézmény nagyvonalú felajánlásának köszönhetően vált valóra ez a kezdeményezés. Az olasz Vöröskereszt öt lakókocsit bocsátott rendelkezésre az orvosi kivizsgálásokhoz. A terület biztosításában közreműködik az olasz hadsereg és az olasz Kegyes Cselekedetek Nemzeti Konföderációja.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria