A Szentszék és az al-Azhar központ kifejezte közös akaratát a vallási szélsőségesség elleni munkára

Kitekintő – 2017. február 25., szombat | 18:30

A Szentszék és a kairói al-Azhar mecset és egyetem, a szunnita iszlám világ egyik legfontosabb felsőoktatási intézménye kifejezte közös akaratát a vallási szélsőségesség elleni munkára. Ez a február 24-én véget ért szeminárium eredménye, amit az al-Azhar egyetemen tartottak.

A tanácskozáson részt vett a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának küldöttsége Jean-Louis Tauran bíboros, a tanács elnökének vezetésével. A rendezvényre Ferenc pápa és az al-Azhar központ főimámja, Ahmad et-Tajjeb közötti történelmi találkozó után kilenc hónappal került sor.

Tauran bíboros beszámolt a kairói szemináriumról a Vatikáni Rádiónak: „A párbeszéd új fázisról van szó. A tanácskozáson nem említettük a regensburgi beszédet és az sem, hogy évekig nem volt kommunikáció a Szentszék és az al-Azhar központ között. Arról beszélgettünk, hogy mit szeretnénk közösen tenni ma és holnap. Ez fontos, mert ez konkrétum. Egyetértettünk abban, hogy súlyos a helyzet az erőszak miatt, és hogy nagy szükség van az értékek átadására a fiatal nemzedékek számára. Kerestük az erőszak okait és közös véleményen voltunk arról, hogy nem lehet a vallással igazolni az erőszakot. Minél jobban növekszik az erőszak, annál inkább szükséges az ilyen jellegű találkozók megsokszorozása. Ezek ugyanis ajándékot jelentenek az emberiség számára, mert azt mutatják, hogy van a lehetőség a közös munkára. A terroristák azt akarják elhitetni, hogy nem lehetséges az együttélés. Mi megerősítjük ennek ellenkezőjét” – nyomatékosította Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria