A vasárnap délutáni elmélkedés a pápa nagyböjti lelkigyakorlatán – Isten is koldusa az embernek

José Tolentino Calaça de Mendonça nemzetközi hírű teológus, költő és író elmélkedéssorozatának címe a Szomjúság dicsérete, amihez a pap mintegy magyarázatként „A meglepődés gyakornokai” mottót választotta.

Első elmélkedésében Jézus és a szamáriai asszony történetének bevezető részét elemezte János evangéliumából:

Jézus fáradtan ül Jákob kútjánál, és azzal a kérdéssel fordul az idegen szamaritánushoz: „Asszony, adj innom!” Kérése meglepetést, sőt megütközést kelt – magyarázta a teológus –, hiszen egy zsidó férfi beszél egy szamáriai asszonnyal, holott a zsidók nem érintkeztek a számukra idegen néppel. Jézus kérése most felénk fordul: „Add nekem, amid van! Add nekem a szíved! Add nekem, ami vagy!”

Jézus kérése azért kelt bennünk meglepetést és megütközést, mert éppen mi vagyunk azok, akik inni jöttünk a kúthoz. Tudjuk, a szomjúságot a fáradtság kelti; a szomjúság szükséget, rászorultságot jelent. Jézus is fáradt a megtett úttól, ezért a kút mellett ülve kipiheni egy kicsit magát. Az evangéliumban a koldusok azok – emlékeztet Tolentino atya –, akik a kutak körül ülnek, és kéregetnek. Jézus is így koldul, megtapasztalva a mindennapok fáradtságát, és most mások szeretetteli segítségére szorul. Nemcsak az ember az Isten koldusa, hanem Isten is koldusa az embernek.

Az Isten Fia a gyengeségével indul a keresésünkre: „Törékenységünk örvénylő mélységében érezzük, hogy ő megért bennünket, és szomjával keres minket. Szomja nagyobb a víz utáni vágynál; eléri a mi szomjunkat, hogy kapcsolatba lépjen sebzettségükkel. Azt kéri tőlünk: »Adj innom!« Adunk neki? – tette fel a kérdést Tolentino atya. – Adunk neki a mi javainkból?”

Ebben a történetben úgy ismerünk magunkra, mint akiket meghív az Úr, ő kezdeményez, és elénk jön. Ha nagy is a mi vágyakozásunk, Isten utánunk való vágyakozása még nagyobb. Amikor Jézus a kútnál elmondja az igazat az asszony életéről, nem alázza meg, nem bénítja meg őt. Sőt, a nő úgy érzi, hogy rátalált a kegyelem, és az Úr igazsága megszabadítja őt.

„Érezzük meg Isten ölelését, mert ő tudja, hogy itt vagyunk! Felejtsük el, amit tudunk, hogy befogadjuk azt a kegyelmet, mely lehetővé teszi az életet a bensőnkben. Mondjuk ezeket a szavakat: »Uram, itt vagyok, és nem várok el semmit. Csak várakozom rád, arra, amit adni akarsz.«” – zárta első elmélkedését Tolentino atya.

A vasárnap estétől péntekig tartó lelkigyakorlat napirendje szerint reggel fél nyolckor szentmisével kezd a közösség, majd délelőtt fél tízkor, délután pedig négykor egy-egy elmélkedésen vesznek részt. Este közös vecsernye és szentségimádás zárja a napot.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír