Adventi rekollekciót rendeztek a Győri Egyházmegye papsága számára

Hazai – 2018. december 11., kedd | 12:58

Tóth András görögkatolikus pap, a Nyíregyházi Egyházmegye családpasztorációs referense tartott rekollekciót a Győri Egyházmegye papságának december 10-én. A lelkipásztor az adventi küldetésről beszélt a hallgatóságnak.

A résztvevők délben ünnepi szentmisét mutattak be Veres András megyéspüspökkel koncelebrálva a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor köszöntőjében hangsúlyozta, az adventi készület mindenkit int, készüljünk Urunk születésére, lelkileg gazdagodjunk, hogy az ünnepek alkalmával másokat is lelkileg gazdaggá tudjunk tenni. Veres András püspök a szentmisét az aznap elhunyt Nagy József székesegyházi kanonok lelki üdvéért, valamint az egyházmegye papságáért ajánlotta fel, kérve Teremtőnktől lelki és testi erőt az advent méltó megünnepléséhez.

A rekollekción Tóth András görögkatolikus pap tartott előadást, melyben elsősorban az adventi időszakra vonatkozó küldetésről beszélt a Győri Egyházmegye papságának.

Karácsony közeledtével, az adventi koszorú gyertyáit meggyújtva egyre többen lépnek a templomba. Ahogy Krisztust annak idején, az ünnep közeledtével a papokat is egyre nagyobb tömeg veszi körül. Tóth András hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos a tömegben észrevenni azokat, akik szeretnének, de nem tudnak közelebb kerülni Jézushoz; akik szeretnék megérinteni őt, gyógyulást kapni, azonban kívül tartózkodnak, nem tudnak bejutni a zsúfolt tömeg miatt. Érdemes megkeresni ezeket a kereső lelkeket, odafordulni feléjük, segíteni rajtuk, hogy megtalálják a gyógyító Krisztust. „Tisztítsuk meg a szemeinket, kérjünk Krisztustól olyan látást, hogy észrevegyük azokat az embereket, akik szeretnének közel kerülni Isten Fiához. Mi, akik képviseljük Krisztust, juttassuk őket Krisztushoz, hogy gyógyulást nyerjenek, vigyük el Krisztust, hogy gyógyítsa meg őket. Adjon olyan szemet nekünk, hogy észrevegyük Zakeust a fán, a víz mellett ülő bénát, mint ahogy Jézus tette. Adjon nekünk Krisztusi látást” – fogalmazott a lelkipásztor.

Tóth András példaként említette azt az evangéliumi történetet, amelyben a talpraesett emberek megbontották a tetőt, hogy a hordágyon fekvő bénát lebocsátsák Jézus elé, mert remélték, hogy gyógyulást nyerhet. Ezek az emberek erőfeszítést tettek – folytatta –, leleményesek voltak a hitükben, és leküzdötték az akadályt. Adventben az egyik feladat éppen az akadályok leküzdése, amelyek távol tartanak minket Krisztustól. A szónok felhívta a figyelmet arra, hogy a tömegben ne vesszenek el azok, akik betegként vágynak a gyógyulásra. A gyónás során is fontos, hogy gyógyulást nyerjenek a gyógyulni vágyók, s a gyónásban jelen legyen Krisztus, a gyógyító.

Mindezért a saját csatornáink, lelki, szellemi érzékeink megtisztítása az elsődleges, hogy ezen keresztül áradhasson Isten kegyelme. Tóth András hangsúlyozta, hogy a papság küldetése segíteni megkeresni azokat, akik távol vannak. Közelebb kell vinni az embereket Krisztushoz, hisz minden ember vágyik a szerető figyelemre, a gyógyulásra. „Bízzál, fiam, bocsánatot nyernek bűneid!” (Mt 9,2). Jézus jelet adván meggyógyítja a bénát. Az emberek jeleket, csodákat várnak, mégis a legnagyobb csoda a lelket gyógyító Isten, aki megbocsátja bűneinket. Elsősorban a lelkünket gyógyítja, majd vele együtt a testünk is gyógyul. A testi bénát könnyű észrevenni, a lelki bénaságot azonban sokszor elrejtjük. Ily módon nehéz közel kerülni Krisztushoz. „Bontsuk le ezeket a falakat, egyengessük az ösvényt, az akadályokat mozdítsuk el, hogy az út megtisztuljon, s elérhető legyen Krisztus az emberek számára” – zárta beszédét Tóth András.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria