Ászja Bibi kiszabadult a börtönből, titkos helyre menekítették

2018. november 8., csütörtök | 11:15

Kilenc év börtön után a Mohamed próféta káromlásával igaztalanul megvádolt keresztény édesanyát szabadon engedték. Meg nem erősített hírek szerint elhagyta Pakisztánt, biztonságos helyen van, más hírek azonban arról szólnak, hogy még nem mehetett el az országból.

Egymásnak ellentmondó hírek terjednek a szabadulás híréről. „Elengedték – nyilatkozott az ügyvédje, Szajful Maluk november 7-én éjjel. – Azt mondták nekem, hogy már repülőn ül, de nem árulták el senkinek, hol száll le a gép.” A szabadon bocsátás híre aznap érkezett a Pandzsáb tartományban található Multan börtönébe, ahol fogva tartották az asszonyt. Maga az ügyvéd külföldről nyilatkozott, el kellett hagynia Pakisztánt, ahol veszélyben volt az élete – tájékoztat a Vatican News.

Ászja Bibi 47 éves, ötgyermekes keresztény édesanyát 2010-ben ítélték halálra káromlás hamis vádjával. Kilenc év börtön után, idén október 31-én mentette fel a pakisztáni legfelsőbb bíróság a vád alól, de nem tudta azonnal elhagyni a börtönt, mert muszlim radikálisok követelésére az ügyét újra megnyitották. Férje, Asik Mászih menedékjogot kért a családnak az Amerikai Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában és Olaszországban is.

Paul Bhatti, a Pakisztánban 2011-ben meggyilkolt kisebbségügyi miniszter, Shahbaz Bhatti testvére és követője a kisebbségek védelmében úgy nyilatkozott, hogy a helyzet nagyon kényes, mert miután az asszony elhagyja a börtönt, a kormány nem tudja megvédeni. A kormány aláírt egy egyezséget a muszlim fundamentalistákkal, amely szerint az asszony nem hagyhatja el az országot. Bhatti véleménye szerint a megállapodás nem bír jogi érvénynel, csupán azért született meg, hogy a radikálisokat elhallgattassák. Miután felmentették a keresztény édesanyát, senki nem akadályozhatja meg jogi úton, hogy elhagyja az országot – mondta bizakodóan.

Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani Twitter-üzenetben közölte november 7-én: az asszony biztonságos helyen van. Pakisztáni források szerint már az előtt biztonságba került, hogy közzétették volna szabadulása hírét. A BBC urdu nyelvű adása azt közölte, hogy Ászja Bibi úton van Hollandia felé.

Ugyanakkor a Tehrík-i-Labbaik Pakisztán (TLP) nevű szélsőséges szunnita párt fenyegetést tett közzé: ha Ászja Bibi elmenekül az országból, az Imran Khan kormányfő hatalmának végét jelenti. A pakisztáni belügyminiszter, Mohamed Faiszal úgy nyilatkozott, hogy álhírről van szó, Ászja Bibi még Pakisztánban van – írja az olasz püspöki konferencia hírportálja, az Avvenire.

XVI. Benedek és Ferenc pápa is figyelemmel kísérték Ászja Bibi sorsát. 2010-ben Benedek pápa felhívást tett közzé a szabadulása érdekében. Ferenc pápa tavaly februárban fogadta is családtagjait a Vatikánban. Az asszonyt a hit vértanújának nevezte.

Ászja Bibi kálváriájáról és a kialakult pakisztáni helyzetről írt elemzés ITT olvasható.

Forrás: Vatican News IT; Avvenire

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
ilyen-lesz-felujitott-harmashalom-oltar
Ilyen lesz a felújított Hármashalom-oltár

A csíksomlyói kegyhely Facebook-oldalán közzétették a nyeregbeli pódium felújításának látványtervét április 22-én, húsvéthétfő reggelén. A Hármashalom-oltárt Ferenc pápa június eleji látogatására újítják fel és bővítik ki.

2019. április 22., hétfő
ferenc-papa-husvethetfon-teli-marokkal-meritsunk-bekebol-es-derubol
Ferenc pápa húsvéthétfőn: Teli marokkal merítsünk a békéből és a derűből!

A Szentatya április 22-én délben már a húsvéti időre jellemző, „Mennynek királyné asszonya” kezdetű Mária-antifónát imádkozta el a Szent Péter téren egybegyűlt hívőkkel. Beszédében hangsúlyozta, hogy a sírnál járt asszonyokhoz hasonlóan saját életünkben mi is találkozhatunk Jézussal.

2019. április 22., hétfő