Az eucharisztikus élet napja – Lelkinapra hívnak az Örökimádás-templomba

2018. május 24. csütörtök 14:52

Az Eucharisztikus Élet Mozgalom szervezésében május 26-án, szombaton rendezik meg az eucharisztikus élet napját Budapesten, az Örökimádás-templomban.

Hagyományosan az úrnapja előtti hétvége szombatján tartják az eucharisztikus lelkinapot – ezzel is segítve az úrnapjára való lelki felkészülést. Az Eucharisztia iránt elkötelezettek közül sokan saját plébániájukon lesznek szolgálatban úrnapján, ezért szeretnének számukra is felkészülést, ráhangolódást biztosítani az ünnepre a szervezők. De nem csak őket várják: a lelkinapon a családok minden tagja találhat neki szóló programot, a kisgyerekektől a nagyszülőkig.

A szervezők szándéka szerint a lelkinap témája – „A szentmise, ahol az élet fakad” – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottóját követi és igyekszik azt kibontani. A 2020-as budapesti esemény második előkészítő évében pünkösd óta a közösség áll a felkészülés fókuszában – ezt hangsúlyozza a május 26-i lelkinap is, lévén a szentmise mindig közösségi esemény.

10 órakor magyarázatokkal kísért szentmisét mutat be Fábry Kornél. Ezzel egy időben a gyermekeknek külön igeliturgiát szerveznek, a „Jöjj, kövess engem!” kateketikai módszer alkalmazásával.

A nap folyamán lehetőség lesz az Eucharisztikus Élet Mozgalommal való ismerkedésre.

A batyus ebéd után, fél 2-kor szentségimádással, majd fél 3-tól műhelymunkákkal folytatódik a program. A műhelyekben folytatott csoportos beszélgetések hivatottak elősegíteni, hogy az osztozás, a communio megtapasztalása által a résztvevők közelebb jussanak az Eucharisztia titkához.

Választható műhelyek: Miért járjunk szentmisére?; A forrás, ahol minden megváltozik; A kenyértörés, ami engem is átváltoztat – az emmauszi találkozás.
A fiataloknak kínált téma: Íme, az Isten báránya!

A gyermekeket játszóház – Wächterné Lakatos Ágnes, a Keresztény Játékok portál kitalálója szervezésében –, Brenner Jánossal a középpontban, továbbá a Betlehem gyerekszentségimádási program várja.

A lelkinap eseményeibe a nap bármely szakaszában bekapcsolódhatnak az érdeklődők. A programsor 17 órakor – közös énekkel és áldással – zárul.

Forrás és fotó: Eucharisztikus Élet Mozgalom

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-van-egy-almunk-vilag-vallasi-vezetoi-beke-muhelyeben-munkalkodnak
„Van egy álmunk!” – A világ vallási vezetői a béke műhelyében munkálkodnak

Ökumenikus imádsággal és ünnepélyes szertartással ért véget október 16-án Bolognában az idén 32. alkalommal megrendezett vallások közötti találkozó, ahol a világ vallási vezetői együtt keresték, építették a béke hídjait.

09:38
a-parbeszeddel-csak-nyerhetunk-bemutattak-klaus-von-stosch-az-iszlam-mint-kihivas-cimu-kotetet
A párbeszéddel csak nyerhetünk – Bemutatták Klaus von Stosch „Az iszlám mint kihívás” című kötetét

A Magyar Kurír kiadásában megjelent Klaus von Stosch „Az iszlám mint kihívás – Keresztény megközelítések” című kötete. A könyvet Dejcsics Konrád bencés szerzetes és Szőke Péter, a hazai Sant’Egidio közösség vezetője mutatta be a szerző jelenlétében október 15-én, a budapesti D18 könyvesboltban.

2018. október 16. kedd