Az „ozsdolai betyárokra” emlékeztek Kézdisárfalván

2018. március 6. kedd 12:44

Kilencven éve született az a három székely fiatalember, akik a kommunista hatalom túlkapásai ellen védték Ozsdola és a Kászonok lakóit. Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György „az ozsdolai betyárok” néven vonultak be a köztudatba. Születésük évfordulójára március 2-án emlékeztek Kézdisárfalván.

Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes Ozsdolán, Máthé György pedig Kászonaltízben született 1928-ban. A három fiatal az 1950-es években szökött meg a katonaságtól; erdőkben bujdosva, fegyverrel küzdöttek a kommunista hatalom túlkapásai és a kollektivizálás ellen. Dézsi Ferencet 1954-ben, Pusztai Ferencet és Máthé Györgyöt pedig 1955-ben végezték ki. Míg a hatalom banditákként és betyárokként tekintett rájuk, a falusi emberek szemében hősök voltak. Tevékenységükről 2015-ben készített dokumentumfilmet Zsigmond Attila.

A három fiatalemberről 1989 óta kilencedik alkalommal emlékeztek meg március 2-án a kézdisárfalvi Nagyboldogasszony-kápolnában. A megemlékezést, akárcsak az előző években, Szabó Ottó helybeli fafaragó kezdeményezte. Az emlékező és engesztelő szentmisét Bartos Károly plébános celebrálta.

„Ez a három ember szembefordult az igazságtalan világgal, amit akárhogy nézünk, Isten szemében hőstett, mert őszintén szólva a mai világban eléggé gyávák vagyunk. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az életét védje. Ugyanakkor a felebaráti szeretet is élt bennük, segítették a szegényeket, akiknek nem volt fájuk, azoknak beszerezték” – hangsúlyozta a plébános.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Iochom István

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kishírek
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-gyermekkent-vagy-rabszolgakent-gondolkodo-keresztenyek-vagyunk
Ferenc pápa: Gyermekként vagy rabszolgaként gondolkodó keresztények vagyunk?

A Szentatya június 20-án folytatta a tízparancsolatról megkezdett katekéziseit. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Biblia nem véletlenül „tíz szót” és nem tíz parancsolatot említ: Isten ugyanis nem szolgaságba vető zsarnokként, hanem gondoskodó apaként bánik velünk.

19:25
ferenc-papa-csaladoknak-2-resz-ma-ugyanazt-tesszuk-mint-nacik-csak-feher-kesztyuben
Ferenc pápa a családoknak (2. rész): Ma ugyanazt tesszük, mint a nácik, csak fehér kesztyűben!

Június 16-án délben a Szentatya a Családtársulatok Fórumának delegációját fogadta a szervezet fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából. Ferenc pápa rögtönzött beszédét – mely kiragadott részleteiben bejárta a magyar sajtót is – két részletben, teljes terjedelmében közöljük.

09:01