Balatonszemesen rendezték meg a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági farsangját

Hazai – 2017. február 20., hétfő | 11:44

Február 18-án, szombaton 19. alkalommal rendezték meg a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági farsangját, amelyen Szent László királynak, az egyházmegye védőszentjének életét is felidézték.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A fiatalokat Borza Miklós balatonszemesi plébános köszöntötte, majd Roca Daniel esperes, babocsai plébános osztotta meg az ifjúsággal gondolatait.

Felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy a szentmisére járás nem kedv kérdése, hanem kötelesség a keresztény ember számára, abban az értelemben, ahogy az édesanya is felkel a gyermekét éjszaka megetetni.

„Szent László király emlékévében fontos, hogy a lelkünk egyre nemesebbé váljon, hagyjuk, hogy Isten vezessen, legyünk példaképek a környezetünkben, »világítsunk«, bocsássunk meg annak is, aki ellenségesen viselkedik. Ne legyen »ciki« jónak lenni!” – buzdította a jelenlévőket a plébános.

A tanítással párhuzamosan Nyéki Kálmán kaposvári plébános elevenítette fel Szent László király életét. A vidám hangulatú előadást, melyet a Török Daniella által vezetett énekek tettek mozgalmassá, a kicsik nagy tapssal jutalmazták.

A szentségimádás és az azt követő szentmise alatti zenei szolgálatot a nagykanizsai Magvető közösség végezte. 

A délutáni program során a kisebbeket kézműves-foglalkozásokra hívták, amelyekben a siófoki ferences nővérek segédkeztek.

Ezzel párhuzamosan a nagyobbak stratégiai játékban (Út a dicsőséghez) vehettek részt, melyet Nagy Attila, Kollár Róbert, Illyés Richárd és Müller Tamás vezetett. A játék végén a legjobbat királlyá koronázták.

A találkozót a Novák Gergő vezette táncház zárta, melyben a talpalávalót a Dió banda húzta.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Hunyadi László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria