Bálint Annuska szociális testvér gyémántfogadalmát ünnepelték Gyergyóhodoson

2017. július 14. péntek 10:01

Július 9-én a gyergyóhodosi Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban ünnepelték Bálint Annuska szociális testvér fogadalomtételének hatvanadik évfordulóját.

Az idők folyamán három szociális testvér tett első fogadalmat a gyergyóhodosi templomban: Kacsó Júlia 1956-ban, Bálint Annuska 1957. május 7-én, illetve Klein Brigitta 1958-ban. Annuska testvér hatvan esztendővel ezelőtt Feigl Mátyás plébános és a Ikrich Erzsébet Auguszta elöljáró jelenlétében tette le fogadalmát.

Július 9-én a hálaadó szentmise keretében a gyémántfogadalmas testvér elmondta a fogadalmi imát, majd szólt a jelen lévő hívekhez. A szentmise után Pál Vilmos gyergyóhodosi plébános kötetlen ünneplésre hívta a hálaadásra érkezett szociális testvéreket.

Az ünneplő közösség meglátogatta a templomtól nem messze lévő, Ferencz Amália Zita testvér által épített lelkigyakorlatos, nyaraló házat, mely jelenleg nincs a társaság tulajdonában, illetve a Gyergyóhodossal összenőtt Salamáson lévő házat is, ahol körülbelül tíz évig élt a Szociális Testvérek Társasága erdélyi kerületének alapítója, Ikrich Erzsébet Auguszta testvér.

Annuska testvér felidézve a salamási éveket elmondta: „Egyik alkalommal a szentmiséről együtt mentünk haza Auguszta testvérrel. Ő megkérdezte tőlem, hogy milyen jelmondatot választok a közelgő fogadalomtételre. Kértem Auguszta testvért, hogy mondjon ő nekem valamilyen jelmondatot, mert nekem hirtelen nem jutott az eszembe semmi. És ő sugallta tulajdonképpen a jelmondatomat: „Az Úr az” (Jn 21,12). Én az örökfogadalom-tételnél sem változtattam meg ezt a jelmondatot.

Úgy próbálom megélni, hogy amikor ez a szentírási rész elhangzik a szentmisében, mindig hála-szentmisét mondatok, és akkor, az a nap egy lelkinap számomra. Ez a felismerés életem legnagyobb istenélménye. Az is örömöt jelent számomra, hogy éppen az a tanítvány ismerte fel ezt, akit ő nagyon szeretett. Úgyhogy Auguszta testvérnek köszönhetem ezt a jelmondatot.”

Forrás: Puskás Attila/Romkat.ro

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-uzenete-hivatasok-55-vilagnapjara
Ferenc pápa üzenete a hivatások 55. világnapjára

Húsvét negyedik vasárnapján, idén április 22-én tartjuk a papi és szerzetesi hivatások világnapját. Ferenc pápa ez évi üzenetének témája: Meghallani, megfontolni, megélni az Úr hívását.

18:00
a-biblia-uzenete-jo-pasztor-es-jo-nyaj
A jó pásztor – és a jó nyáj…

Húsvét 4. vasárnapja – Gondolatok az olvasmányokhoz (ApCsel 4,8–12; 1Jn 3,1–2; Jn 10,11–18)

16:00