Bármi jöhet, együtt küzdünk majd – interjú a házasság hete „arcaival”

2017. február 12. vasárnap 19:59

Jubilál a házasság hete Magyarországon. Tizedik alkalommal rendezik meg február 12. és 19. között az országos programsorozatot a keresztény egyházak és a civil szervezetek összefogásával. A házasság hete idei „arcaival”, Madarász Isti filmrendezővel és feleségével, Kerekes Monikával beszélgettünk.

– Az idei mottó: „Veled kiteljesedve” – ez nagyon pozitív üzenetet sugall. Mit jelent az Önök számára?

Madarász Isti: Amikor kiderült, hogy mi leszünk az idei házasság hete nagykövetei, és a szervezőkkel együtt elkezdtünk beszélgetni a felmerülő témákról, sok minden szóba került. Úgy gondoltuk, ezt a szlogent választjuk, e mellé be tudunk állni.

Sokan félnek házasságot kötni, a közvélemény is azt sugallja: éld ki magad, bulizz ezerrel, mert ha majd egyszer megházasodsz, mindennek vége lesz. Azt is mondják, a házasság már megy ki a divatból, csak a baj van vele. Mi ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk. Persze annak idején jól elvoltunk a magunk kis életében, de miután összeházasodtunk – ennek már tizenöt éve –, az idő múlásával úgy éreztük, hogy nem adtuk fel magunkat, nem „tűntünk el” valami nagyobb jó érdekében, hanem éppen ellenkezőleg: ki-ki a maga területén kiteljesedett.

Alkotó emberként többnek, kreatívabbnak érzem magam Moncsi mellett, inspirál az, hogy együtt vagyunk. A közös életünk természetes része, hogy bizonyos dolgokban le kell mondanunk önmagunkról, de tapasztalatunk szerint a házasság meglepetése, gyümölcse, hogy közben mindketten növekedünk, többek leszünk, kiteljesedünk. Azt gondoljuk, ez az üzenet bátorítást adhat azoknak, akik félnek házasságot kötni.

– Mit értenek kiteljesedés alatt a házastársi kapcsolatban?

Kerekes Monika: Nagyon különbözőek vagyunk. Személyiségünk végletes módon eltér egymástól. Éppen ezért a házasságon belüli kiteljesedést én inkább abban látom, hogy közösen haladunk a jó irányba, egymást húzzuk a közép felé.

Mondok egy konkrét példát. Rengeteg konfliktusunk származott abból, hogy nagyon lobbanékony és szenvedélyes természetű vagyok, ráadásul hatalmas az igazságérzetem, beleállok a problémákba. Isti sok mindent könnyen elengedett, nem akart foglalkozni a nehézségekkel. Én ezzel szemben leragadtam a problémáknál, tisztázni akartam mindent, hogy a legkisebb bizonytalanság se maradjon bennem. Mondtam is Istinek: ő halvérű, nem lehet kihozni belőle az ideget.

– Konfliktuskerülő?

Kerekes Monika: Igen, és éppen ebből adódtak a legnagyobb konfliktusaink. De már a házasságunk elején is tudtuk, hogy nem akarunk más pályákon, külön utakon mozogni, hanem szeretnénk kialakítani a közös nevezőt, amit mindketten elfogadunk. Ehhez pedig nekem igenis vissza kellett vennem az indulatosságomból, és hogy ez sikerült, hiszem, hogy az ő szerelmének, szeretetének köszönhető.

Mindez áldozat, de nem gondolom, hogy valódi önmagam megtagadása lenne. Természetesen változtam, de ezt jó változásként élem meg. Például megértettem, hogy az igazam kimondásakor fogalmazhatnék diplomatikusabban. Ez nem azt jelenti, hogy nem kellett törekednem az igazságra, de megtanultam, hogyan lehet úgy kommunikálni, hogy azzal ne bántsam meg a másik embert. Muszáj úgy beszélnem, hogy ne csak kimondjam az igazságot, hanem célba is juttassam.

Madarász Isti: Velem pedig az történt, hogy lassan felnőttem a „feladathoz”, én is elkezdtem beleállni a konfliktusokba. Megtanultam, hogy ez is egy erény. Kezdtem tisztelni Moncsiban azt, ami azelőtt a leginkább idegesített benne. Értettem már, hogy miért viselkedik így, és rájöttem, hogy jobb lenne nekem is ilyen emberré válnom, legalább egy kicsit. Amikor rendezőként elkezdtem stábokat vezetni, hamar kiderült számomra, hogy bizonyos alapelveket tisztázni kell, és ki kell mondani, mit is akarok. Rá kellett vennem magamat, hogy néha odaálljak, és elmondjam, ez vagy az nem jó. Pedig sokkal könnyebb lett volna megkerülni a problémát, és akkor megmaradt volna a jó hangulat is.

Döntöttem például arról is, hogy adott esetben a feleségem és a gyermekeim (a kilencéves Emma és a hatéves Tibor – a szerk.) is részt vesznek a forgatáson, sőt a legutóbb egy „családbarát” forgatást szerveztem, ahova mindenki elhozhatta a hozzátartozóit, és a gyerekek játszhattak is kisebb szerepekben.

Ahogy a pozícióm, az elismertségem erősödik, egyre több lehetőségem nyílik arra, hogy a magam képére formáljam a stábjaimat. Számomra fontos, hogy milyen a hangulat a forgatáson, s ennek érdekében most már ki tudom választani, kikkel dolgozom.

Milyen a „családbarát forgatás” fogadtatása a filmes kollégák körében?

Madarász Isti: Meglepődnek, vagy legyintenek, esetleg tisztelik. Van, akinek ez nagyon tetszik. Persze nem mindenkinek jön be, olyan is akad, akit zavar. Az egyik színész ismerősöm ki is akadt, hogy ezzel lerombolom a filmezés nimbuszát. De én ilyen vagyok, és így érzem jól magam.

Eszement egy világ, ahol dolgozom. Sok nagyszerű, vonzó, különleges ember találkozik itt, szeretünk egymás társaságában lenni. De az, hogy Moncsival tizenöt éve házasságban élünk, ebben a világban már furcsa. A filmesek nagyon nagy százaléka feláldozta a családját a munkája oltárán.

A siker mellett mindig vannak nehéz periódusok. Ha túl sok a munka, az a baj, ha nincs munka, akkor depressziósok leszünk. A szakmánk kiváló lehetőséget ad a kiteljesedésre, de nemegyszer az elkeseredésre is. A nehéz időszakokban, amikor nem mennek a dolgok, csodálatos megtapasztalni, hogy jó hazamenni. Már a tudat is jó, hogy Moncsi vár, és mellettem áll. Abszolút biztonságos, kiegyensúlyozott hátteret biztosít.

Kerekes Monika: Most felfelé ível Isti pályája, de ott voltam az elején is, amikor nehezebb volt.

Madarász Isti: Amikor lefelé ment, akkor is.

Kerekes Monika: Láttam, amikor kamaszként forgatta a kisfilmjeit, és az Oscar-díjról álmodozott. Az ő álma – az előrejutás a filmes szakmában – lassan az én álmommá is vált. Ezért például elfogadom, hogy sok időt tölt távol a családtól. Hosszú éveken át készülődtünk, készültem arra, hogy Istit majd egyre inkább elvonja tőlünk a munkája, és ez a család létét is meghatározza. Nem mondhatom, hogy a sok távollét váratlan esemény.

Tagadhatatlan, hogy kezdetben nagyon nehéznek éreztem az egészet. Amikor az első gyerekünk még kicsi volt, s a férjem három hét után hazaérkezett az első „valódi” forgatás élményeivel, csillogó szemmel, csak azt tudtam mondani neki, hogy „én meg itthon senyvedtem”. Rádöbbentem, hogy ez így nem fog menni. Nagyon tudatos döntést kellett hoznom: ha szeretem őt, és hiszek az álmaiban, akkor másképp kell hozzáállnom mindehhez.

A második gyermekünknél már előre elterveztem a távollét időszakait. Akkor is hiányzott Isti, de arra törekedtem, hogy a gyerekek számára is élményekkel teli legyen a forgatás időszaka, amire majd élvezettel emlékeznek vissza – és ne a túlélés vezéreljen minket, ne éljük meg katasztrófaként ezt az időszakot. Egy-egy forgatásra el is mentünk, ha tehettük.

Egyébként, ahogy a két gyermek felcseperedett, én is elkezdtem dolgozni. Magyar szakon végeztem, és az egyetem után szerkesztőként helyezkedtem el – most ismét szerkesztő vagyok, emellett egy korhatárbizottság tagjaként filmek besorolásában veszek részt.

– Az egyre több munka eltávolíthatja egymástól a házastársakat. Önök mit tesznek ez ellen?

Madarász Isti: Az első lépés, hogy a problémát észre kell venni, majd tudatosítani. Lehetne azt mondani, hogy ne sírj, mindenki sokat dolgozik. Ám azt is látni kell, hogy ez nem jó. Fontos az együttlét, és tennünk is kell érte. Például elutazhatunk együtt valahova, kettesben, a gyerekek nélkül – mielőtt teljesen elszokunk egymástól. A közös kiruccanásokat meg kell tervezni, és úgy látjuk, hogy ebbe bele lehet jönni. Ápolni kell a házasságot.

– Sok szó esett a tudatosságról, de úgy tudom, a közös életüket más erőforrás is táplálja: a hit.

Kerekes Monika: Mégpedig a kapcsolatunk elejétől fogva. Egy keresztény kórusban találkoztam Istivel, még gimnazistaként, közösen fordultunk Istenhez, egy imakörbe jártunk. Amikor – már házasként – elhatároztuk, hogy itt, Budapesten fogunk élni, együtt kerestünk közösséget, és megtaláltuk a Golgota keresztény gyülekezetet. Több mint húsz éve oda járunk. A legfontosabb, hogy Isten jelen van mindkettőnk életében, s hiszek abban, hogy a kapcsolatunk az ő ajándéka. Sok mindent meg lehet tenni tudatosan, odafigyeléssel, de nem tudom, Isten áldása nélkül hogyan működnek házasságok. A hit horgony és útmutató egyszerre.

Madarász Isti: Korábban beszéltünk arról, hogy hiába szeretnénk megóvni a házasságunkat minden bajtól, más a temperamentumunk, sokat veszekszünk, talán többet is, mint mások, mert azon is veszekszünk, hogy milyen stílusban veszekszünk. De a mi életünkben jelen van a megbocsátás is. A keresztény ember életében az Istenhez való megtérés, a megbocsátás általában alapérték. Nagyon mélyen él bennünk, hogy meg kell bocsátanunk a másiknak, még akkor is, ha nehéz: Jézustól tanultuk ezt, és hozzátartozik az életünkhöz.

A legtöbb házasság azért mégiscsak azon csúszik el, hogy túl nagy az emberek egója, és mindenki a maga hasznát nézi: „Már nem szeretlek téged annyira, és különben is jobb az a másik.” Szerintem ott kezdődik a hívő élet, hogy belátjuk: nem körülöttünk forog a világ. Az Istennel való kapcsolatomból megtanulom, hogy nincs mindig igazam, és próbálok alázatos lenni.

– Ugyanakkor a keresztény is ember, és a világban él. Kapcsolatainkban léteznek tartós, nehezen megoldható problémák, meredek helyzetek, amelyekben erőt vehet rajtunk a kiúttalanság érzése. Önök is megtapasztalták ezt? Milyen kapaszkodót tudnának ajánlani ilyen helyzetekre?

Kerekes Monika: Amikor az életünk egy szakaszában egy igazán nehéz problémával kellett szembenéznünk, és úgy éreztük, ez tönkretehet minket, akkor összezártunk. Az egyik gyerekünk betegsége olyan félelmeket keltett bennünk, amelyekre, azt gondolom, minden szülő, minden kapcsolat rámehet. Nagyon hamar eldöntöttük, hogy velünk ez nem történhet meg. Az összezárás azt jelenti: bármi jön, azt mi együtt fogjuk megküzdeni, még ha félelmetes is.

A házasságunkban Isten is velünk van, ő adja meg az erőt ahhoz, hogy ilyen esetben képesek legyünk egymás felé fordulni, és ő adja meg a türelmet, a szeretetet is. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezt a szeretetet kérni is lehet – újra meg újra.

Az emberek félnek attól, hogy szeretetet kérjenek Istentől. Pedig miért ne kérhetnénk, akár mindennap. Ha történetesen kettőnk között van a probléma, akkor éppen erre van a legnagyobb szükség. Imádkozzunk a házasságunkért, a társunkért, hogy változzon meg a rossz döntésében, vagy azért, hogy én változzak meg a rossz döntésemben, vagy legalább azért, hogy közeledjenek az álláspontjaink. Úgy gondolom, Isten azt akarja, hogy a házastársak fogjanak össze.

A Bibliában olvassuk: „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok” (Jak 4,8). Szerintem a házasságra is vonatkoztathatjuk ezeket a szavakat, és így imádkozhatunk: Istenem, kérlek, közeledjenek egymáshoz az álláspontjaink! Ha így imádkozunk hozzá, ő biztosan megadja ezt.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2017. február 12-i számában jelent meg.

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
ismet-megrendeztek-hegyeshalmi-lelkinapot
Ismét megrendezték a hegyeshalmi lelkinapot

Augusztus 12-én immáron tizennegyedik alkalommal látogatott el Hegyeshalomba Kerényi Lajos piarista, hogy megtartsa elmélkedéseit. Az idei lelkinapot „Az igazság szabaddá tesz titeket” mottóval hirdették meg.

2017. augusztus 16. szerda
nagyboldogasszony-unnepe-egyhazmegyeinkben-80202
Nagyboldogasszony ünnepe egyházmegyéinkben

Augusztus 15-én Szűz Mária mennybevételét ünnepelte az Egyház. A püspöki székhelyek ünnepi szertartásairól adunk körképet.

2017. augusztus 16. szerda