Becket Szent Tamásra emlékeztek Esztergomban

Hazai – 2019. január 7., hétfő | 13:10

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a Becket Szent Tamás-emléknapot Esztergomban január 5-én.

Egy ország anyagi gazdagsága nagyon fontos, de ha lelkileg kiüresedik, ha elveti a kereszténységet, akkor az a nemzet, az az ország előbb-utóbb pusztulásra van ítélve – mondta előadásában Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára a Becket Szent Tamás emlékére megrendezett eseményen. Hozzátette: a magyarok számára a kereszténység a teológiai hagyományok mellett társadalmi berendezkedést is jelent, amely több mint ezer éve meghatározza az ember méltóságát, a családot, a nemzetet, az állam és az egyházak helyzetét.

A megemlékezésen Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az államalapítástól mutatta be a két társadalom egyházszervezésének és hatalmi berendezkedésének folyamatos változását, kiemelve Becket Tamás, Canterbury érseke és Bánfi Lukács esztergomi érsek sorsának hasonlóságát, amikor hitük védelmében és az Egyház függetlensége érdekében szembefordultak a királlyal.

„Becket Tamás vértanúságig tartó felelősségvállalása örök időkre szóló példa marad” – mondta az MTI-nek Kásler Miklós.

Hasonlóképpen fogalmazott – részben magyarul elmondott köszöntőjében – Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete: „Becket Tamás élete sem volt érdemtelen, de mártíromsága a kor emberéből a mindenkor emberévé tette.”

Esztergom polgármestere kifejtette: nehéz korban élünk, amely nem törődik Istennel, elhanyagolja a nemzeti öntudatot, és veszni hagyja azokat az értékeket, amelyeknek világában egyet jelent magyarság és kereszténység és a keresztény Európához való tartozás.

„Csak a lelkeket érintő erkölcsi értékrend hirdetése és elfogadása teszi lehetővé az élet megmaradását és előbbre jutását. Olyan közösségeket kell kovácsolni, ahol ez az összetartozás védettséget biztosít. A közös hit és szeretet biztosít védelmet a szekularizált világ rombolásával szemben” – fogalmazott Romanek Etelka.

A Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület, valamint a Rudnay Sándor Alapítvány szervezésében megvalósuló rendezvény előtt ökumenikus szertartást tartottak az esztergomi Szent Tamás-hegyi kápolnában.

Esztergom és Canterbury a 12. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Egykori főpapjaik – Becket Tamás és Bánfi Lukács esztergomi érsek – párizsi tanulmányaik idejéből származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó kapcsolatát. Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az Egyház autonómiája mellett, mint a magyar főpap. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros – aki 1976-tól haláláig, 1986-ig volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke – Becket Tamás 1538-ban Esztergomba került ereklyéinek egy részét Canterbury érsekségének adományozta, mivel Angliában VIII. Henrik rendeletére a szent összes emléktárgyát megsemmisítették.

Forrás: MTI

Fotó: Romanek Etelka Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria