Bizalommal, becsületesen, derűsen – Villanófényben Lukácsi Zoltán

2019. április 15., hétfő | 19:55

„Egy pap életénél nincs tartalmasabb élet. Annyi szépségben, érzelmi gazdagságban van részünk! Ott vagyunk az emberekkel örömben, gyászban, hétről hétre megerősítő energiát adhatunk nekik. Óriási megtiszteltetés, hogy a Jóisten azzal bízott meg engem, hogy egy kis nyájban én képviseljem őt.”

Beszélgetni még a győri rektori szobájába hívott, de az azóta elrepült nyáron plébános lett Győr-Szigetben két filiával. Emellett folytatja a tanítást is a hittudományi főiskolán. Nyolc év után hagyta hátra a rektori megbízatást, s most várakozással tekint a jövőbe.

„Könnyű szívvel válok meg a rektorságtól, holott ennek a feladatnak is megtaláltam a szépségét. A főiskola képviselete és arculatának meghatározása mellett örömmel vettem részt a papnevelésben – értékeli a nyolc évet. – Fontosnak tartottam, hogy szélesítsük a kispapok látókörét, hogy ne csak teológiailag legyenek képzettek. Filmeket, könyveket mutattam nekik, vittem őket színházba, hangversenyre. Próbáltam nyitni a külvilág felé. Programokat szerveztem, amelyekre eljöhettek a városlakók is – mondja a magyar szakot végzett tanár, majd így folytatja: – Küldtem őket győri plébániákra, iskolákba, kórházba, hogy megtapasztalják, milyen a plébános élete, és találkozzanak a fiatalokkal, az idősekkel, a betegekkel. Lássák az életet, mert a szemináriumban megvan annak a veszélye, hogy burokban nőnek fel a kispapok. Ideális körülményeket biztosítunk számukra a tanuláshoz, gond nélkül élhetnek. Ez jó, de találkozniuk kell a valósággal is. Például azzal, hogy hasonló korú egyetemista társaiknak nemegyszer munkát kell vállalniuk ahhoz, hogy gondoskodni tudjanak a létfenntartásukról.”

Zoltán atya nevelőmunkáját a pap szerepéről kialakított képe határozta meg: „Papként nem hitetek ura, hanem örömötök munkatársa szeretnék lenni.” Úgy fogalmaz: a papnak „normálisnak kell lennie”, nagy nyitottsággal kell az emberek felé fordulnia. Tudja, mennyire várják az emberek, hogy megszólítsák őket, hogy megerősítést kapjanak. Zoltán atya szívéhez közel áll az igehirdetés. „Sokat készülök, mert az emberek szeretik, ha útravalót kapnak a templomban. Fontos, hogy igényes és érthető legyek, és ne teológiai előadásokat tartsak a szószékről, hanem az emberek problémáira reflektáljak” – vallja.

Szavaiból kiderül, mennyire lényeges számára a műveltség. Úgy véli, a kultúra fontos szerepet játszik abban, hogy utat találjunk a másként gondolkodók felé. „Ha el tudunk beszélgetni az emberekkel egy filmről, egy könyvről, akkor talán a papokról, az Egyházról alkotott véleményük is megváltozhat. De más szempontból is fontos a művelődés. Kell az új gondolatok keresése, és fontos, hogy ne csak olyan szerzőket olvassunk, akikkel egyetértünk. Az irodalmi kánonban ma sok az olyan alkotó, aki nem velünk egy szellemi–lelki vércsoportba tartozik. Mégis érdemes olvasni őket, hogy megértsük a gondolkodásmódjukat, és megtaláljuk a közös hangot.”

A rendszerváltás idején kezdte meg tanulmányait az ELTE bölcsészkarán. Nagy váltás volt ez a bencés gimnázium és a négyévi pannonhalmi teológiai tanulmányok után. Ki kellett állnia a fiatal papot megszédíteni akaró csábítást, el kellett fogadtatnia magát diáktársaival, úgy, hogy közben nem adja fel papi szerepét. „Társaim megtiszteltek a bizalmukkal, megnyíltak nekem, megosztották velem a gondjaikat, és hozzám fordultak tanácsért” – mondja. Úgy gondolja, a siker kulcsa az volt, hogy vállalta önmagát, és ragaszkodott az általa vallott értékekhez.

Hivatástudata gyerekkorától formálódott. Szerető, áldozatkész családban nőtt fel két testvérrel. „Kapuvár falusias kisváros volt, ahol az emberek törődtek egymással, és hagyományosan vallásosak voltak. Az egymásra figyelés, az áldozatkészség légköréből indultam” – meséli.

Lelke formálódásában nagy szerepe volt egy súlyos, éveken át tartó gyerekkori betegségnek is. „Évekig szenvedtem, meglegyintett a halál szele. A szüleim mindent megtettek értem, hosszú utánajárás eredményeként derült fény a betegségem okára, és nyílt mód a gyógyulásra.” Az átélt betegség megerősítette az emberi kapcsolatokhoz és a szellemi javakhoz való ragaszkodását. „Az anyagi javakkal soha nem törődtem. Nincs kocsim, tévém, a számítógépem is a főiskoláé. Ami bevételem van, azzal a családom tagjait támogatom, és az arra érdemes tanítványaimat. Nem vágyom nagy utazásokra; ahova eljutottam, oda kerékpárral mentem. Diákcsoportokkal többször megjártam Rómát, és a mai napig több száz kilométert kerékpározom nyaranta.”

Lukácsi Zoltán a középiskolát a bencéseknél végezte. Meghatározó volt számára az itt tapasztalt papi példa. „Láttam az atyák gyengeségeit is. Ez nagyon bátorító volt, mert azt sugallta, hogy talán még nekem is sikerülhet, papnak lenni nemcsak a tökéletesek útja, hanem a problémákkal küzdő gyarló embereké, akik azonban Isten akaratát keresik egész életünkben. Megfogott ez a küzdés. Nem vagyunk tökéletesek, hanem arra törekszünk. Ha elbotlunk, ha visszaesünk, akkor felállunk és újrakezdjük. Mert van értelme az életünknek, van célunk.”

Érettségi után rögtön a papi hivatás felé fordult. „Fel sem merült bennem más alternatíva” – emlékszik vissza. Rögtön elvitték katonának, amit a többi teológussal egyetemben ő is megszenvedett. Az ezt követő négy évet, amit a teológián töltött, élete legszebb időszakának nevezi. A tanári diploma megszerzése után a bencés rend győri gimnáziumában tanított. 2000-ben a Győri Egyházmegye szolgálatába lépett. Volt iskolalelkész, majd az egyházmegyei levéltár igazgatója, végül pedig rektor. „Érdemes papnak lenni, ennél nagyobb dolog nincs. Egyszerűen tenni kell a dolgunkat, bizalommal, becsületesen, derűsen. A többi megadatik hozzá.”

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. november 11-i számában jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink – olvasta már?
erdo-peter-husvet-vigiliajan-felelem-kozombosseg-ellenere-szivunk-tele-van-remennyel-es-orommel
Erdő Péter húsvét vigíliáján: a félelem, közömbösség ellenére szívünk tele van reménnyel és örömmel

Jóban-rosszban, szenvedésben és örömben összetartva segítsük egymást anyagilag, testileg és lelkileg egyaránt és bátorító, vonzó, erőt sugárzó jel lehessünk az egész világ előtt – mondta Erdő Péter bíboros, prímás húsvét vigíliáján Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

2019. április 20., szombat
krisztus-feltamadasa-lathato-es-lathatatlan-vilag-talalkozasa
Ternyák Csaba: Krisztus feltámadása – A látható és a láthatatlan világ találkozása

Ternyák Csaba egri érsek írásával kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, kegyelemmel teljes húsvéti ünnepeket!

2019. április 20., szombat
Útravaló – 2019. április 21., húsvétvasárnap

Útravaló – 2019. április 21., húsvétvasárnap

Napról napra közreadunk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat. Húsvét második vasárnapjáig Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót: elmélkedései a római egyház ősi stációs liturgiája útján vezetnek.

Korábbiak »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle