Böjte Csaba árváinak gyűjtenek a Barokk Ételfőző Fesztiválon Fertődön

2017. július 17. hétfő 10:52

A 17. századi magyar konyha ízvilágával és pompájával is megismerkedhetnek azok, akik augusztus 11-én és 12-én ellátogatnak a fertődi Esterházy-kastély szomszédságában megrendezett Barokk Ételfőző Fesztiválra. A fesztivál díszvendége Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.

Klötzl Géza, az esemény főrendezője az MTI-nek elmondta, hogy az ötödik alkalommal megrendezendő, kétnapos gasztronómiai időutazás során augusztus 11-én a térség településeinek vezetői mérik össze tudásukat a Polgármesterek Kupája elnevezésű versenyen.

A rendezvény csúcspontja a hagyományos főúri és csárdakonyhai kategóriák főzőversenye lesz augusztus 12-én. Az úri konyha versenyzőinek minimum háromfogásos menüt, míg a csárdakonyha kategória versenyzőinek bográcsban, tárcsán, nyárson vagy kemencében készített ételeket kell készíteniük a szervezők által kiválasztott alapanyagokból.

Tavaly huszonegy csapat mérette meg magát a csárdakonyha-, kilenc az úri konyha-kategóriában. A csapatok idén még augusztus 1-jéig nevezhetnek.

Az elkészült ételeket minden kategóriában 4–6 fős zsűri értékeli majd, köztük Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana. A rendezvény ingyenesen látogatható.

A fesztivál díszvendége Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója lesz. Megrendezik Magyarország első Gasztro-üzleti Reggelijét is, amelyre a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium diákjai készítik az ételeket. Az ételekért felajánlott összeget a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adják a szervezők.

Forrás: MTI

Fotó: Esterhazy-kastely.com

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kisfalusi-m-klaveria-kapta-szent-erzsebet-rozsaja-dijat
Kisfalusi M. Klavéria kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ebben az évben Kisfalusi M. Klavériának adományozta a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetést Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke adta át november 17-én, Budapesten, a Szent Margit Gimnázium dísztermében megtartott ünnepségen.

2017. november 17. péntek
legyunk-huszezren-fabry-kornel-videoban-is-hiv-kozos-szentsegimadasra
Legyünk húszezren! – Fábry Kornél videóban is hív a közös szentségimádásra

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve különleges szentségimádást hirdettek meg november 25-ére: egy időben, de különböző helyszíneken imádhatjuk a világmindenség királyát.

2017. november 17. péntek