Budapesten tartotta évkezdő értekezletét a Katolikus Karitász

Hazai – 2019. január 17., csütörtök | 16:58

A budapesti Magyar Szentek templomában tartotta évkezdő értekezletét a Katolikus Karitász január 14-én, hétfőn.


Képünk illusztráció

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök-elnöke részvételével gyűltek össze a tizenhat egyházmegye karitászigazgatói, hogy megbeszéljék a 2018-as év eredményeit, tanulságait, és egyeztessék a jövőbeli programokat.

A tanácskozás a karácsonyi ünnepkör programjainak elemzésével kezdődött; elhangzott, milyen nagy sikerrel zárult az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akció, a „Tárjátok ki a szíveteket” tartósélelmiszer-gyűjtési akció és az „Angyalbatyu” ajándékgyűjtő program. A konkrét adatok feldolgozása még folyamatban van.

A 2019-es országos segélyprogramok – a LAK6 lakhatási támogatás, a kisgyermeket nevelők támogatása a DM üzletlánccal együttműködésben, a „Zöldellő kertek” vetőmagakció, a „Szép Otthonok Program”, valamint az „Akarom” program – továbbra is a rászoruló családok megsegítését tűzik ki célul, egyre inkább az öngondoskodás felé irányítva a családokat.

A segélyprogramok és a 2019-re tervezett rendezvények áttekintése mellett szóba került a karitászképzések (alap-, idősgondozó, illetve beteglátogató képzés) egyre szélesebb körű megvalósításának szükségessége, hogy az önkéntesek megfelelő szakmai tudással rendelkezzenek a rászorulók megsegítésében.

A 2020-ban Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretein belül a Katolikus Karitász hivatott az Egyház szociális, karitatív oldalát bemutatni. A tervekről és elképzelésekről Zagyva Richárd országos igazgatóhelyettes számolt be.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria