Raniero Cantalamessa negyedik nagyböjti prédikációja: házasság és család

2016. március 12. szombat 15:03

A Pápai Ház prédikátora, Raniero Cantalamessa pénteken reggel megtartotta negyedik nagyböjti elmélkedését az Apostoli Palota Redemptoris Mater-kápolnájában. Elmélkedésében a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciójának a házasságot és a családot érintő részeiről beszélt.

Cantalamessa atya megállapította, hogy bár hallgatósága nem házasságban él, mégis fontos, hogy elismerjék és megértsék azokat a kihívásokat, amelyekkel a házaspárok és a családok szemben találják magukat a világban.

Miután elemezte Isten tervét a házasságra vonatkozóan, ahogy az a Bibliában található, és megvizsgálta annak mai jelentőségét, a prédikátor a keresztények által újra felfedezendő tervnek nevezte az isteni koncepciót. Azzal érvelt, hogy a korai keresztények megváltoztatták a házasságra vonatkozó polgári törvényeket saját gyakorlatukkal. Nekünk is ezt kell tenni, újra meg kell ismertetni a világgal a házasságról szóló igazságot saját példánkkal.

Raniero Cantalamessa azzal zárta elmélkedését, hogy a megszentelt életet élő szerzetesek és a házaspárok kölcsönösen segítsék egymást, hogy megértsék Isten tervét, amelyet az emberiség számára készített. A keresztény közösségekben a megszentelt életet élők és a házasok képesek kölcsönösen építeni egymást. A házastársakat a megszentelt életűek emlékeztetik Isten elsődlegességére és arra, hogy mi az örökkévaló. Isten szava által ismerik meg a szeretetet, mert a megszentelt életűek elmélyítik és feltárják azt a világi hívők számára. Ők pedig nagylelkűséget, önmagunk elfeledését, az élet szolgálatát és gyakran egy bizonyos „emberséget” tanulhatnak, amely az élet területein tapasztalt nehézségekből származik.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
kereszteny-zsido-imaora-zsidok-keresztenyek-arra-hivatottak-hogy-aldas-legyenek-vilagnak
Keresztény–zsidó imaóra: „Zsidók és keresztények arra hivatottak, hogy áldás legyenek a világnak”

Az ökumenikus imahét nyolcadik napján, január 22-én, vasárnap keresztény–zsidó imaórát tartottak Budapesten az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. Erdő Péter bíboros és Darvas István rabbi tartott igehirdetést, a keresztény felekezetek képviselői imádságokat mondtak.

2017. január 22. vasárnap
ferenc-papa-mi-is-ereztessuk-meg-masokkal-jezus-gyenged-szeretetet
Ferenc pápa: Mi is éreztessük meg másokkal Jézus gyengéd szeretetét!

Január 22-én a déli Mária-imához fűzött beszédében a szentatya arra buzdított minket, Krisztusban hívőket, hogy legyünk önzetlenek, és az első tanítványok példája ébressze fel bennük a vágyat, hogy elvigyük az embereknek Jézus örömhírét.

2017. január 22. vasárnap