Célba ért a görögkatolikus gyalogos ifjúsági zarándoklat

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Augusztus 18-án Szent Liturgiát követően indultak el az utolsó, tizenkét kilométeres útszakaszra a fiatalok. A leveleki templomban végzett szertartáson Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök Jézus utolsó szavaiból kiindulva mutatta be, hogy Máriának mi volt a szerepe földi élete során. „Jézus azt mondta a kereszten: »Íme, a te anyád« – ezekkel a szavakkal a Megváltó kifejezte gondoskodó szeretetét szeretett tanítványának, Jánosnak, Máriához pedig így szólt: »Íme, a te fiad«. Zarándoklatunk végén az Úr Jézus Krisztus most talán felénk szól, és azt mondja nekünk: »Íme, a te anyád«.”

Talán nincs is annál nagyobb fájdalom, mint amikor egy édesanyának végig kell nézni gyermeke szenvedését. De érdemes azon is elgondolkozni – hívta fel a figyelmet Szocska Ábel –, hogy ki-ki hányszor bántja és ríkatja meg édesanyját, mennyire viselkedik jó gyermekként. Amikor felidézzük édesanyánk könnyeit, még megrendültebben tudunk Máriára tekinteni, és az ő könnyeire – fogalmazott a főpásztor, majd hozzátette, hogy az Istenszülő komolyan vette Jézus szavait, és mindannyiunkra gyermekeként tekint. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a máriapócsi kegykép, amin keresztül megmutatta az ő aggódó, féltő, közbenjáró szeretetét könnyeivel – mert ennyire szeret bennünket.

Szocska Ábel azt is hangsúlyozta, hogy János evangéliumában csak az első, illetve az utolsó hat mondatban említi Máriát, amivel a tanítvány egy mély igazságot akar kifejezni, és ezzel talán ránk is bízni. Csupán a kánai menyegzőről szóló történetben és a kereszt alatti eseményekben ír égi édesanyánkról. Ez azért megdöbbentő, mert János tudott volna a legtöbbet írni Máriáról, hiszen haláláig gondoskodott róla. János azonban jó érzékkel rájött arra, hogy az Istenszülő nem várta el, hogy a középpontba helyezzék vagy bármit is megköszönjenek neki. A főpásztor szerint sokat lehet tanulni e két evangéliumi tanításból.

„Meg kell nézni ma a világot, ahol mindennek a fordítottja történik. Mindenki a legmagasabbra akarja emelni magát, a legkisebb tettét is mindenkinek megmutatni, milyen ügyes, milyen kitűnő. Azzal is el lehet dicsekedni otthon, hogy végigjárta valaki a zarándoklatot. De akkor jusson eszünkbe, hogy Mária ezt megtenné? Nem!” – figyelmeztetett Szocska Ábel, majd kiemelte, hogy az Istenszülő megtette, ami az ő kötelessége, és cserébe nem várt el semmit, pedig ő az, akinek mindent köszönhetünk, hiszen életet, erőt és bölcsességet adott, illetve kért, ha arra volt szükség, hogy Jézus mutassa meg csodatevő képességét, vagyis változtassa borrá a vizet.

„Ezért kell hogy Mária megjelenjen életünkben. Ne mi, ne rajtunk, ne a mi tetteinknek köszönjék azt, ami megvalósul az életünkben, hanem ezen keresztül Jézusra sugározzon minden. A keresztény ember feladata az, hogy Máriához hasonlóan csendben tegye a dolgát, és amikor ezt megtettük, akkor hagyjuk, hogy Krisztus kerüljön az előtérbe, hogy őt dicsőítsék, neki örüljenek” – fogalmazott a főpásztor, rámutatva arra, hogy Mária élete, munkássága, alázata és szerénysége az, amire szükségünk van.

Szocska Ábel végezetül azt mondta a fiataloknak, hogy azzal lesznek igazán Mária gyermekei, Mária pedig az ő édesanyjuk, hogy elindultak a zarándoklaton, és próbáltak lelki gyümölcsöket gyűjteni, erényeket gyakorolni, az élethez erőt meríteni és teljesíteni Isten akaratát.

A zarándokok Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Szocska Ábel püspök vezetésével érkeztek a Könnyező Szűzanyához. Legelőször parakliszt végeztek Szocska Ábel vezetésével, majd Kocsis Fülöp szólította meg „rokonait”, hiszen az idei zarándoklat mottója Jézusnak a Máté evangéliumában elhangzó szavai voltak: „Kik a rokonaim?” „A válaszra vezetett rá ez a zarándoklat: egymásnak vagyunk rokonai, mindazoknak, akiket hordoztunk az út során szívünkben, egy nagy családnak vagyunk részesei” – hangsúlyozta a főpásztor.

Az ószövetségi rokonok szembefordultak egymással, úgy, mint Káin és Ábel, József és testvérei, egészen az Újszövetség új rokonságáig, amikor kiderült, hogy egészen távoli, idegen emberek is lehetnek egymásnak testvérei. „Testvérek vagyunk, leginkább itt, Máriapócson. Máriát édesanyának szólítjuk. Hiszen ahogy Jézus a kereszten ránéz Jánosra, s azt mondja neki Máriát gondjaira bízva: »Íme, a te anyád«, úgy neked is mondja: ő az anyád, aki nem hagy magadra, akihez mindig fordulhatsz, akitől kérhetsz.” Azért is fontos rátekintenünk, mert Mária bal karján tartja Jézust, jobbjával pedig rámutat az Úrra: »Tegyétek, amit mond«.

Így emlékeztek a zarándoklatra a részt vevő fiatalok:

„Beteljesítette ez a zarándoklat, amit vártam. Sőt. Az ötödik alkalommal zarándokoltam, de még így sosem jöttem be Pócsra. A sok-sok piros pólót és a templomot látva nagyon meghatódtam. Megkönnyeztem az érkezést, az imádkozást. A hangulat fogott meg igazán, az, hogy ennyi ember együtt tud énekelni, akár imákat, akár népdalokat. Jövőre is jövök.” (Flóra)

„Feltöltődés volt ez számunkra. A nyári programok közt az egyik legfontosabb volt, hogy eljussunk ide. Új, de azonos értékrendű embereket ismertünk meg, akikkel a jövőben is szeretnénk tartani a kapcsolatot. Akármennyire is hívő az ember, innentől talán még jobban tudja értékelni azt, amije van. A fáradság, a hideg vizes fürdés vagy a piszkos láb viszontagságait felülmúlják a megtett út alatt kötött barátságok és az érkezés öröme.” (Bernadett és Dorottya)

„Már tavalyi ismerős arcokkal és persze újakkal is találkoztam idén, akikkel rengeteget viccelődtünk, sztorizgattunk az út alatt, de természetesen el is csendesedtünk. Mi érintett meg? A lábfájás. De leginkább az, hogy sok-sok rokonlelket találtam. Átgondoltam az otthoni dolgaimat. Tanulság számomra, amit magammal viszek innen, hogy mindig éljem úgy az életem, hogy ne kelljen megbánni, hogy be tudjak állni a döntéseim mögé.” (Zoltán)

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Szabó Sándor

Magyar Kurír