Csehországban találkoztak az európai szalézi könyvkiadók

Megszentelt élet – 2017. április 27., csütörtök | 9:47

A szalézi rend tömegtájékoztatási bizottságának szervezésében tartották meg Prágában az európai szalézi könyvkiadók találkozóját április 20–23. között.

Filiberto González egyetemes kommunikációs megbízott a találkozón arról beszélt, hogy a szalézi tevékenységnek ez a hagyományos ágazata érdeklődést és aktív részvételt igényel, valamint egy jó, szinergikus környezet megteremtését, szem előtt tartva, hogy ugyanabba a – közös küldetésű – szerzetesi intézménybe tartoznak. Hangsúlyozta, hogy a szerzeteseknek fel kell ismerniük azon laikusok jelenlétének értékét, akik a könyvkiadás területén is a minőséget és a know-how-t hozzák.

Megemlítette, hogy a következő években a könyvkiadásban is nagyobb figyelmet kell fordítani a szalézi önazonosságra és küldetésre, gondot kell fordítani a mindig friss kiadói projektekre, amelyek részei az adott intézmény (egyház, szerzetesrend, tartomány) tervének, időben hozzá kell fogni a tartalom előkészítéséhez és az adott területen releváns szerzők (szerzetesek és laikusok) felkutatásához, valamint nyitottnak kell lenni az egységre a sokféleségben.

Ami a közös attitűdöket illeti, az elöljáró kiemelte, hogy a szalézi kiadóknak reménnyel, értelemmel és jó képzelőerővel kell szembenézniük a jövővel, újszerű módon felkínálva az evangélium és a szalézi karizma értékeinek bemutatását, ugyanakkor figyelniük kell a fogyasztók és a szakértők javaslataira. Ehhez célszerű a kiadói csapatba fiatal munkatársakat és szakértőket bevonni, és egyre inkább laikusokban gondolkodni.

A szalézi könyvkiadás elveit megőrizve mindig szem előtt kell tartani a szakmaiságot, az átláthatóságot és az adott ország törvényeinek megfelelően kell eljárni, hogy a kiadók versenyképesek legyenek minőség terén és elérjék az önfenntarthatóságot.

Mindaz, amit Don Bosco tett, és amit a rend alapszabálya előír a kommunikációról és a könyvkiadásról, történelmi és alapvető tény, fejleszti a karizmát és a szalézi küldetés középpontjába helyezi azt – hangsúlyozta Filiberto González. A szalézi könyvkiadók tevékenységét figyelembe kell venni a tartomány egyéb feladatainak kialakításában, újratervezésében és felülvizsgálatában, hiszen a rendnek eredeti karizmájához és küldetéséhez kell hűnek maradnia, amely a fiatalokhoz és az emberekhez szól.

A szalézi könyvkiadók következő találkozója 2019. május 2–5. között lesz Münchenben.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria