Deák Hedvig OP: Nap mint nap rászorulunk Isten és egymás irgalmára

2016. január 15. péntek 20:01

A Szent Domonkos alapította és III. Honorius pápa által 1216-ban jóváhagyott domonkos rend létrejötte 800. évfordulóját ünnepli. Deák Viktória Hedviget, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknőjét kérdeztük a rend történetéről, jelenéről.


– Milyen események játszottak közre abban, hogy 800 évvel ezelőtt a híres középkori katolikus prédikátor, Domonkos megalapította a később róla elnevezett rendet?

– A 13. század eleje a római katolikus egyház egyik legellentmondásosabb időszaka volt, új kihívásokkal kellett szembesülnie. Egyrészt létrejött egy olyan városi, polgári réteg, amely új kérdéseket vetett fel a hittel kapcsolatban, és új elvárásokat fogalmazott meg a klérus iránt, másrészt pedig ezzel párhuzamosan jelentek meg a különböző, tömegekre hatást gyakorló eretnekmozgalmak, amelyekre addig nem volt példa. Létrejött a kathar, vagy más néven albigens mozgalom Dél-Franciaországban, amely párhuzamos egyházi struktúrát hozott létre, és amelynek tanai merőben ellentétesek voltak a katolikus tanítással; a katharok ugyanis mindenféle materiális, anyagi létező jóságát elvetették. Rossznak tartottak mindent, ami anyagi. Ez a katolikus hit legalapvetőbb tanításával, ti. a megtestesüléssel és a szentségek valóságával is szemben állt. Ebben a helyzetben azzal kellett szembesülnie az egyháznak, hogy hiányzik a katolikus hitnek egy olyanfajta hirdetése, amely egyrészt az igazságnak megfelelő, másrészt pedig hiteles, azaz megfelel az apostoli igehirdetés kívánalmainak, amikor az evangélium igazságát az ige hirdetőjének életvitele, evangéliumi szegénysége támasztja alá.

Ezzel a helyzettel szembesült Szent Domonkos, amikor 1206-ban Dél-Franciaországban járt püspökével, Diegóval: ekkor találkozott először az albigensekkel. Domonkos ott maradt, elkezdett vitatkozni velük, s közben természetesen hirdette a katolikus hitet is a maga teljességében. Az is nagyon gyorsan egyértelművé vált, hogy a sikeres igehirdetéshez hiteles apostoli életformára van szükség. Domonkos a gyakorlatban igyekezett megvalósítani mindazt, amit Jézus tanított az apostoloknak. Ebbe beletartozott az önként vállalt szegénység, a földi hatalom, gazdagság elutasítása: mindez annak eszköze, hogy az evangélium hirdetői egyedül Isten erejébe, és ne földi eszközökbe helyezzék bizalmukat. Domonkos olyan hitelesen hirdette és élte az evangéliumot, hogy hamarosan követői lettek, és velük együtt alapította meg azt a rendet, amely a prédikátor rend nevet viseli, pontosan azért, mert fő célja az igazság, az evangélium hirdetése.

– Szent Domonkos és Assisi Szent Ferenc szinte egy időben alapították meg a domonkosok, illetve a ferencesek rendjét. Mind a kettő az egyház megújítását szolgálta, kiemelve az evangélium lelkiségét, szellemiségét. Milyen hasonlóságok, illetve különbségek vannak a két szerzetesrend között?

– Szent Domonkos és Assisi Szent Ferenc valószínűleg találkozott is egymással a IV. lateráni zsinaton, 1215-ben. Szent Ferenc elsődleges célja nem annyira egy küldetés, az evangélium hiteles hirdetésének megvalósítása volt, hanem a szegény, keresztre feszített Krisztus követése. Ferenc ezt akarta megélni. Ez az életforma sokakat vonzott, és ennek hatására alakult meg a kisebb testvérek (Ordo Fratrum Minorum) rendje. Ferencnél tehát inkább egy életforma áll a középpontban. A domonkos rendnél viszont a küldetésnek, az evangélium hirdetésének és mások üdvössége szolgálatának van elsőbbsége. A két rendalapító háttere is eltért, Szent Ferenc posztókereskedő fia volt, polgári családból, míg Szent Domonkos művelt klerikus, aki egyetemet végzett papként, illetve osmai kanonokként gyakorlatilag már akkor szerzetesi életet élt, mielőtt megalapította volna a prédikátorok rendjét. A különbségek mellett azonban a két rend több dologban hasonlít egymásra: mindkét rend kormányzata központosított struktúrára épül, és az alap az evangélium hiteles hirdetése, megélése. A domonkos rendre – épp Szent Domonkos akaratából – mindig jellemző volt a stúdium, különösen is a teológia tanítása, művelése (ez elengedhetetlen volt alapvető küldetésük miatt). A ferenceseknél a stúdium nem volt ennyire hangsúlyos, bár természetesen nem állíthatjuk, hogy elhanyagolták volna ezt a dimenziót.

– A domonkosokat sokszor említik negatív példaként az inkvizícióval kapcsolatban. Mi erről a véleménye?

– Ez abból ered, hogy az 1230-as években IX. Gergely pápa – Szent Ferenc barátja, ő avatta szentté Domonkost 1234-ben – pápai ellenőrzés alá vonta az eretnekek felkutatását. Az inkvizíció (inquisitio) szó jelentése: felkutatás. Korábban is létezett az egyházban, de elsősorban a püspök hatáskörébe tartozott, hogy ha egy megkeresztelt eltért a katolikus hittől, azt próbálja jobb belátásra bírni, visszatéríteni a katolikus hitre. IX. Gergely rendelkezése értelmében ezt a funkciót a jövőben a pápa saját magának tartotta fenn, és ennek az intézménynek az élére kolduló szerzeteseket nevezett ki, főként ferenceseseket és domonkosokat. Azért esett a választás erre a két rendre, mert az ő tagjaik voltak a teológiailag legképzettebbek, és a pápához is közel álltak, mivel közvetlenül neki voltak alárendelve, kiemelve a püspöki joghatóság alól. Ebből a két rendből került ki tehát a legtöbb inkvizítor.

Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy az inkvizíció elsődleges célja az volt, hogy ha valaki a katolikus hittől eltér, azt megpróbálják oda visszatéríteni. Ha valaki erre végképp nem volt hajlandó, akkor ítélték halálra. Az igaz hit nevében embereket megölni nyilván helytelen, de a középkori ember számára a hit tisztasága abszolút fontossággal bírt: aki azt megrontja, az veszélybe sodorja a saját és mások üdvösségét. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a középkorban az egyház és a társadalom teljesen összefonódott, és az akkori ember úgy gondolkodott, hogy aki a hitet kompromittálja, az a társadalom alapjait rombolja. Az inkvizíció, mint gondosan kidolgozott törvényszéki eljárás, racionális alapokon működött és így komoly előrelépés volt a korábbi módszerekhez képest, amikor például a feldühödött csőcselék vélt vagy valós eretnekeket lincselt meg vagy amikor istenítéletekkel döntötték el, hogy valaki bűnös vagy nem (például, ha bedobjuk a vízbe és elmerül, akkor ártatlan, ha nem, akkor bűnös). Itt a vádlottakat is meghallgatták, akiknek lehetőségük volt, hogy visszavonják nézeteiket. Gyakran összekeverik a középkori pápai inkvizíciót a spanyol inkvizícióval, amely a 16. századtól spanyol királyok fennhatósága alatt működött, nem egyházi szervezésben, és sokkal inkább képviselte az uralkodó érdekeit az álmegtérők ellen.

– Aquinói Szent Tamástól kezdve rengeteg kiemelkedő alakja volt a domonkos rendnek. Bemutatna közülük néhányat?

– A leghíresebb domonkos talán valóban Aquinói Szent Tamás (1225–1274) volt, aki az egyház történetének egyik legnagyobb teológusa. Az ő mestere volt Nagy Szent Albert (1200 k.–1280), aki kiemelten foglalkozott a természettudományokkal is. Mindenképpen megemlítendő V. Szent Pius pápa (1504–1572), aki az egyház nagy reformátora volt a trentói zsinat után a 16. században. Szintén híres egyénisége a rendnek Eckhart mester (1260–1328), teológus, az ún. apofatikus misztika nagy alakja. A domonkos rend legnagyobb női szentje Sienai Szent Katalin (1347–1380), aki egyszerű itáliai polgárlány létére pápákkal, királyokkal levelezett, és komoly misztikus műveket írt. A másik nagy női szentje a rendnek, aki nekünk, magyaroknak különösen is fontos, Árpád-házi Szent Margit.

– Ő IV. Béla király lánya és Árpád-házi Szent Erzsébet unokahúga volt, akiről Ön könyvet is írt (Szent Margit és a domonkos hagiográfia. Garinus legendája alapján – B.D.) Beszélne róla kicsit részletesebben?

– Szent Margit számunkra különösen is fontos személyiség, a kongregációnk az ő nevét viseli. Margit a magyar egyház egyik legkiemelkedőbb alakja. Élete, mely jól ismert magyar legendájának köszönhetően, külsőleg eléggé eseménytelennek tűnhet: már négyéves korától domonkos apácának nevelték, először Veszprémben, aztán a Nyulak szigetén, a számára épített kolostorban. Életéről gazdag forrásanyag áll rendelkezésre, amely a magyar középkori történelem forráshiányossága miatt még jelentősebb tény. Így például fennmaradt az a legenda, melyet minden valószínűség szerint gyóntatója, Fráter Marcellus írt, és amelynek egy kibővített változata a magyar legenda. Továbbá rendelkezésre áll Margit 1276-os szentté avatási perének anyaga, így magyarul is olvashatók a jegyzőkönyvben szereplő vallomásokat is, melyekben a kortársai, a saját rendtársai beszélnek az életéről és csodáiról. Magyarországon ez az egyetlen ilyen középkori dokumentum, amely nemcsak Margit életébe és lelkiségébe enged bepillantást, hanem feltárja a középkori ember gondolat- és érzésvilágát, vallásgyakorlatát is.

Az a fajta új lelkiség, amely áthatotta Szent Domonkost és Szent Ferencet, jellemezte Margitot is. Személye ebből a szempontból is különleges tehát. Margit lelkiségének középpontjában a keresztre feszített, szegény Krisztus iránti szeretet állt, és ezzel együtt a Krisztus szenvedését jelenvalóvá tévő Oltáriszentség intenzív tisztelete. A kereszten szemlélt isteni szeretet inspirálta Margitot, ezáltal vált különösen is fontossá számára minden szenvedő ember, minden szegény. Margit tehát azt a lelkiséget képviselte Magyarországon, amely akkor Európában a „legújabb” volt. A 13. század második felében ő volt a legmodernebb magyar – ahogyan ezt a kiváló evangélikus medievista, Mályusz Elemér megfogalmazta róla szóló tanulmányában. Ez a „modernség” annál is inkább meglepő, mert Margit anélkül lépett rá igen bátran egy lelki útra, amelyen előtte nem jártak mások, hogy különösebb műveltséggel rendelkezett volna (írni-olvasni például nem tudott, így csak a szóbeliségre hagyatkozhatott).

Január 17-én, vasárnap 11 órai kezdettel szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros a margitszigeti szabadtéri oltárnál Árpádházi Szent Margit ünnepe alkalmából.

– Több 20. századi irodalmi mű szól arról, hogy Margit felajánlotta magát áldozatul, hogy megteremtődjék a békesség apja, IV. Béla és bátyja, István herceg között, akik fegyveresen támadtak egymásra…

– A legrégibb legendából azt olvashatjuk ki, hogy Margit egész életében fontos volt az engesztelő vezeklés. Az említett polgárháborús helyzetben ez a vezeklés még intenzívebb lett – ugyanakkor Margit figyelme nem korlátozódott a családjára, vagy az országra, hanem imáit és vezeklését az egész egyházért ajánlotta fel, amelynek ő a leánya volt, ahogyan saját magáról mondta. A középkori ember számára egyébként a mai értelemben vett nemzet, mint ugyanazon nyelvet beszélők közössége, még nem létezett. Szép, ahogyan Margit erről nyilatkozik, amikor azoknak válaszol, akik szerint feleslegesen gyötörte magát: „Minden hívő lélek anyaszentegyházának drága tagjait marcangolják, s magát az egyházat kegyetlenül kínozzák, ti pedig még kérditek, mennyiben tartozik ez reám? Nem általa születtem-e újjá veletek együtt? Nem vagyok-e egy az ő leányai közül? Bizony az vagyok!”

– A domonkosok a 15. század végétől a rózsafüzér nagy apostolaivá váltak. Hogy alakult ez ki?

– A legenda szerint a rózsafüzért Szent Domonkos saját maga kapta a Szűzanyától. Ez a legenda tehát a rózsafüzérima és a domonkos rend lelkisége közötti kapcsolatot fejezi ki. A rózsafüzér eredete régebbre nyúlik vissza: latinul nem tudó világiak és szerzetesek, akik a zsolozsmát nem tudták imádkozni, a százötven zsoltárt helyettesítették a százötven Üdvözlégy vagy Miatyánk mondásával. A középkori laikusok kedves imádsága ezeknek a nagyon ismert imáknak az ismételgetéséből állt. Ehhez használtak a mai rózsafüzér őseként csomózott kötelet. A 15. században kapcsolódott aztán össze a 150 Ave Maria Jézus életének titkaival. Bár ez az összekapcsolás nem kizárólag domonkos körben történt, mégis egy francia domonkos, Alain de la Roche (1428 k.–1475) volt az, aki a rózsafüzért a ma ismert formában terjesztette, és ezzel együtt a rózsafüzér-társulatokat is. Ő osztotta szét a 150 Avét három részre, és kapcsolta hozzá a titkokat. A domonkos lelkiséghez azért áll közel ez az imádság, mert egyrészt ez egy nagyon egyszerű ima, amely a szemlélődésbe vezethet, másrészt pedig Jézus életének a titkait is tartalmazza. A rend jelmondata: „szemlélődni és a szemlélt igazságokat átadni” (Contemplari et contemplata aliis tradere). Jézus életének titkait középpontba állítva a rózsafüzér a keresztény szemlélődésre segít, amely mindig Jézus Krisztushoz vezet.

– Ön 2010 óta általános főnöknője a magyar domonkos rend női ágának. Hány tagja van ma a szerzetesközösségüknek és mely városokban van rendházuk?

– Jelenleg negyvennyolcan vagyunk. Négy helyen élünk Magyarországon. Itt, Budakeszin van az anyaházunk, jelenleg húszan lakunk benne. Itt folyik a rendi növendékek nevelése (jelöltek, noviciátus, ideiglenes fogadalmas nővérek), itt laknak azok a rendtársaim, akik tanítanak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, vagy hitoktatással foglalkoznak, valamint idősebb nővéreink. Egy egyetemi kollégiumot is fenntartunk Budakeszin. Van egy rendházunk Kőszegen. Itt alapították a mi kongregációnkat 1868-ban, és a feloszlatásig ez volt az anyaház. Az általunk fenntartott Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban jelenleg tíz nővér tanít. Jelen vagyunk továbbá Szombathelyen és Hódmezővásárhelyen is. Szombathelyre Veres András püspök atya hívott vissza bennünket a közelmúltban, a Brenner János Nevelési Központban tanítanak a nővéreink. Hódmezővásárhelyen egy óvodánk van, illetve hitoktatással, katekézissel foglalkoznak a nővérek.

– A domonkos rend kolduló és prédikáló rend. Miként mutatkozik ez meg napjainkban az Önök tevékenységében?

– A prédikáció kapcsán manapság mindenki a homíliára gondol, pedig a középkori prédikáció nem a szentmisén belüli szentbeszédet jelentette, hanem a szentmisén kívüli beszédet Éppen ezért nekünk, a rend női ágának is van erre lehetőségünk. A prédikáció nem pusztán tanítást vagy konkrét beszédet jelent, hanem minden olyan lehetőséget, amelyen keresztül az örömhírt, az Isten igazságát másokhoz el lehet vinni. Nyilván ennek kitüntetett eszköze a tanítás-nevelés, de nem kizárólagos. A domonkos rend hagyományában az Isten igazságának intellektuális vetülete, az igazság „értelmes” hirdetése kiemelt jelentőségű. Így a mi karizmánkban legjellemzőbb a tanítás, és annak mindenfajta változata, egyfajta intellektuális apostolkodás is, amibe beletartozik a könyvkiadás, az örömhír internetes terjesztése ugyanúgy, mint a Sapientia Főiskolán történő oktatás. De természetesen vannak ennek más útjai is, így például a hitoktatás, katekézis, iskolai és más lelkinapok, lelkigyakorlatok tartása, lelkivezetés – minden, ahol csak Istenhez közelebb lehet valakit segíteni, hiszen ez a domonkos karizma lényege.

– Milyen programokkal készülnek a jubileumi esztendő megünneplésére?

– A domonkos rendet 1216. december 22-én hagyta jóvá III. Honorius pápa. A 800 éves évforduló ünnepi rendezvényei 2015. november 7-én kezdődtek el, a domonkos mindenszentek ünnepén. A záró dátum pedig 2017. január 21-én lesz, mert ez a dátuma III. Honorius pápa egy másik bullájának (Gratiarum Largitori Omnium). Ebben a bullában fordul elő először a „prédikátorok rendje” kifejezés. Több programot tervezünk, és szeretnénk jobban megismertetni a domonkos karizmát, lelkiséget, amely ma is aktuális. Februárban és márciusban a Sapientia Hittudományi Szerzetesi Főiskola szabadegyeteme keretében előadásokat tartunk a domonkos teológiai-lelki hagyományról. (Bővebb információk ITT találhatók.) Két konferenciát is tervezünk, az egyik egy teológiai konferencia lesz, amelynek témája az igazság (szintén a Sapientia Főiskolán), míg a másiké az, hogy milyen mondanivalója van a domonkos teológiai hagyománynak az egyház társadalmi tanítása számára. Tervezünk különböző liturgikus eseményeket, illetve október 7-én Kőszegen tervezünk egy domonkos napot, többféle programmal, koncerttel, kiállítás-megnyitóval. Meghirdettünk egy pályázatot is a domonkos szentekről, a mai domonkos rendről több kategóriában. A domonkos lelkiségről, teológiáról több könyvet is szeretnénk kiadni az év folyamán. A domonkos családdal együtt (a rend férfi ága, valamint a domonkos világiak) is tervezünk programokat.

– Ön tudományos munkát végez, tanít a Sapientián, több könyve is megjelent. A közelmúltban előadást tartott a pesti ferenceseknél Mindenki üdvözül? címmel. Alighanem ez az a kérdés, melyre végleges választ csak akkor fogunk kapni, amikor földi halálunk után színről színre meglátjuk Istent.

– Erre a kérdésre valóban nem tudjuk a választ. Az előadásomban arról beszéltem, hogy a Szentírásban két igazság van ott nagyon világosan: az egyik az, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar. Erre az objektív lehetőséget megadja Jézus megváltó kereszthalála által. A másik pedig az, hogy az embernek erre szabadon kell igent mondania, és ezt vissza is utasíthatja. Nagy titok, hogyan is lehetséges ez, de a Szentírásból az derül ki, hogy ez valós lehetőség, sőt a Szentírás ezt állítja is egyesekről (például a bukott angyalokról vagy Júdásról). Jézus súlyos szavakkal hívja fel a figyelmet arra, hogy széles az út, amely a kárhozatba visz. De a keresztény ember igenis imádkozhat, sőt kell is imádkoznia azért, hogy Isten irgalma, üdvözítő szeretete mindenkire kiterjedjen.

– Az irgalmasság szentévében vagyunk. Hogyan jelenhet meg Isten irgalmassága az üdvözülés tekintetében?

– Az üdvözülés sohasem az ember teljesítményének következménye, hanem mindig az Isten irgalmának a tette. Az egyik oldalon ott van Isten határtalan irgalma, a másikon viszont ott van az ember szabadsága. Mind a kettő valóság. Az embernek szabadságában áll, hogy elutasítsa Isten irgalmát. Képtelenek vagyunk felfogni, hogy az ember, visszaélve tökéletes szabadságával, hogyan mondhat nemet még Isten irgalmasságára is. Van olyan teológus (Hans Urs von Balthasar), aki szerint reménykedhetünk abban, hogy végül Isten irgalma, szeretete lesz az erősebb, és mindenkit magához vonz.

– A domonkosok életében hogyan mutatkozik meg napjainkban Isten irgalmassága?

– Egész szerzetesi életünk ebben a dinamikában zajlik, hogy nap mint nap rászorulunk Isten és egymás irgalmára. Szépen megjeleníti ezt a beöltözési, illetve fogadalmi szertartásunk, amely mindig úgy kezdődik, hogy a fogadalmat tevő nővér leborul a földre, ekkor megkérdezi tőle az elöljáró, hogy mit kíván; a válasz pedig: Isten irgalmát és a tiéteket. Az egész szerzetesi életünk tehát nem saját teljesítményünkre, hanem arra a tapasztalatra épül, hogy az Isten irgalmára és mások irgalmára is rá vagyok szorulva. A szerzetesi életben ez a két tapasztalat egymást erősíti, támogatja. A másik ember irgalmában megsejthetem Isten megbocsátó szeretetét, aki minden érdemünk nélkül előbb szeretett, és aki nem a hibáimat méricskéli; másrészt ez az ingyenes isteni szeretet tesz képessé arra, hogy a másik ember felé – legyen az az egyik rendtársam, vagy azok, akiket szolgálok – én is irgalmas lehessek. E nélkül a tapasztalat nélkül a szerzetesi élet elviselhetetlen lenne. Minden nap énekeljük azt az antifónát Szent Domonkosról, amely őt a kegyelem prédikátorának hívja. A mi küldetésünk is ez, tanúságot tenni Isten irántunk való ingyenes szeretetéről és barátságáról az emberek felé. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha mi magunk megtapasztaltuk már ezt a szeretetet és irgalmat.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
megmutatni-szentharomsag-szeretetet-az-embereknek-koszontjuk-80-eves-lukacs-laszlot
Megmutatni a Szentháromság szeretetét az embereknek – Köszöntjük a 80 éves Lukács Lászlót

Lukács László piarista szerzetes, pap, teológus, irodalomtörténész, középiskolai és egyetemi tanár, a Vigilia főszerkesztője, a katolikus közélet kimagasló képviselője. Július 31-én ünnepli 80. születésnapját. Életéről, hivatásáról, a Vigiliáról, társadalomról, fejlődésről kérdeztük a Tanár Urat.

18:00
istenben-gazdagodni
Istenben gazdagodni

Évközi 18. vasárnap – Gondolatok az olvasmányokhoz (Préd 1,2; 2,21–23; Kol 3,1–5; 9–11; Lk 12,13–21)

16:00