Egyén és közösség – Sapientia-nap a szerzetesség jegyében

2015. november 14., szombat | 18:30

Szerzetesi konferenciát tartottak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán november 14-én, melynek középpontjában egyén és közösség viszonya állt. A délelőtti szekció meghívott előadói Mauro Giuseppe Lepori OCist generális apát és Juan Mari Ilarduia OFM baszkföldi tartományfőnök voltak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Sapientia nevében Szatmári Györgyi rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, s kifejezte örömét, amiért ilyen sokan összegyűltek – a nagyelőadó és a díszterem, ahol kivetítőn lehetett követni az előadásokat, egyaránt megtelt.

Labancz Zsolt SchP megnyitó beszéde elején kiemelte, ha végignézünk ezen a termen, máris érzékelhetjük, milyen sokszínűek a szerzetesek. Ezt követően beszélt arról, hogy a megszentelt élet éve három pilléréből ma elérkeztünk a harmadikhoz: a mátraverebélyi közös zarándoklat, majd a Szerzetesek Tere után a mai esemény az intellektuális feltöltődést szolgálja: a szerzetesi élet mozzanatai közül ma a közösségi élet aspektusaira szeretnének reflektálni.

Deák Hedvig OP ehhez annyit fűzött hozzá: mert olyan témát kívántak választani, ami mindenkit érint, valamint előző napi beszélgetésükből Lepori atyával is az kristályosodott ki: a két legérzékenyebb pont a közösségi élet és a misztikus élet.

A meghívott előadókat, akik „tágas tapasztalattal”, rálátással rendelkeznek a szerzetesi élet minden területére, Labancz Zsolt köszöntötte; majd megemlékezett a november 13-i párizsi terrortámadás áldozatairól, és közös imára szólította fel a jelenlévőket.

Az első előadást Mauro Giuseppe Lepori ciszterci szerzetes tartotta, aki 2010 óta a rend generális apátja, korábban novíciusmester volt; sok szál fűzi Magyarországhoz, a magyar ciszterci közösségekhez. Szent Péterről szóló könyvét a Szent István Társulat adta ki 2007-ben.

Lepori atya a személynek a közösségben való formálódásáról beszélt; hangsúlyozta, hogy az egyéni lét és a közösség kettősége minden keresztény életében fennáll; tudatosan és felelősen kell élni ebben a kettőségben. A cél az, hogy az individuális személyt a közösségi életre vezessük.

Az individualizmus, korunk társadalmának eltömegesedése tönkreteszi kortársainkat – a szerzetesek tanúságtételt ajándékoznak a társadalomnak. Az ember szent teremtmény; én is, a másik is; communio akkor születik, amikor a bennünk lakó Isten képe találkozik a másikban lakó Isten képének tudatával. A mai kor embere egyedül van, magányos; a másikat idegennek látja, még ha nem is másik országból érkezett; féltjük a kultúránkat, holott nem is képes már összetartani minket.

Szent Benedek hangsúlyozta: nem lehetünk remeték, amíg nem éltünk közösségben – ugyanakkor tudnunk kell egyedül lenni is. Roger testvér azt írta naplójában: tudatában kell lennünk elkerülhetetlen egyedüllétünknek – el kell fogadnunk, nem menekülnünk előle. Jézus megélte az egyedüllétet, sőt, ő választotta ezt, szeretett visszavonulni – de sohasem érezte magát egyedül; tanítványainak is azt tanította, az egyedüllét értelme az Atyával való mélységes közösség. Ezért hívja el magával barátait, hogy erre elvezesse őket; ezért viszi magával Pétert, Jakabot és Jánost, akik a színeváltozáskor és a Getszemáni kertben láthatják Jézus egyedüllétét, amely szentháromságos egyedüllét, a végtelen communio misztériuma.

Van Jézusnak egy olyan címe, amely kifejezi mindezt: „az egyszülött fiú” – ebben benne rejlik az egyedüllét és a közösségiség; a megtestesülés által azonban Jézus elsőszülött lett a sok testvér között. A Szentlélek pedig egyszerre kivezet a pusztába, és életet ad a közösségnek a szeretetben.

Az egyedüllét communióban való kitárulása nem megy szenvedés nélkül, de a közösségiség, a testvériség termését hozza. Hogyan haladjunk ebben? Azt kell élnünk, amit megszentelt életünk javasol nekünk, különben elmegyünk a saját utunk mellett. A szerzetesi hivatás a búzamag hivatása; a napot és a vizet kapjuk hozzá.

Végül néhány hétköznapi aspektust említett az előadó: elsőként az egyedüllét, a csend fontosságát hangsúlyozta. Gyakran nehéz ezt megélni, kísértésbe esünk, hogy kikerüljük ezeket az alkalmakat, kapcsolatokkal és információs eszközökkel „védekezünk” ellenük. Ezzel szemben Jézus kereste a csendet, Ő az Atyával való találkozást látta benne. Nem szabad pusztán azért keresnünk azonban az egyedüllétet, hogy meneküljünk a többiek elől.

Második szempont a munka, a szolgálat területe: a búzaszem odaajándékozza önmagát. Márta szemrehányása (Lk 10,40) abból fakad, hogy magányos, „Isten nélküli egyedüllétben” van; minden egyes gesztusa felmorzsolja. Valójában nem az a baj, hogy a testvére nem segít, hanem az, hogy nincs az Istennel.

A harmadik aspektus a tekintély szerepe. Az előadó elmondta, számtalan meglátogatott közösségben tapasztalta, ez szükséges a harmóniához; szükséges az elöljáró kísérésének, a „külső tekintet”-nek az elfogadása, alázattal. A szív kitágítása útján kell elindulni; „jobb kicsi, koszos búzamagnak lenni, aki hagyja, hogy elvessék a földbe” – fogalmazott Mauro Giuseppe Lepori.

A negyedik területen, a közös imádságban is átélhető az egyedüllét és közösség feszültsége. A többiek gyakran segítséget jelentenek, de sokszor megpróbáltatást – és éppen ilyenkor éljük meg, hogy imádságunk még nem lépett ki a saját zárt burkából. Itt is a búzamag törvénye érvényesül: néha a földbe kell hullani, néha pedig megéljük a kicsírázás, a feltámadás tapasztalatát.

A szünet után Juan Mari Ilarduia spanyol ferences előadása következett, akit Ulrik M. Monika SSND mutatott be a hallgatóságnak. Elmondta, hogy Ilarduia atya személyes projektről és közösségi projektről szóló írása kézről kézre járt a hazai szerzetesi közösségekben; és hamarosan megjelenik könyv alakban is.

Juan Mari Ilarduia OFM beszéde elején hangsúlyozta: a személyes projekt az egésznek az alapja. Az emberi létezés maga is projekt, melyben elvállalom, felvállalom személyes szabadságom kalandját; felelősséget vállalok saját személyes történetemért. Az előadó egy idézettel illusztrálta az elmondottakat: a benne szereplő szobrász munkája, feladata az volt, hogy kimentse a teremtményeket fabörtönükből. Azonban a művész egyszercsak felismerte: a fatörzs a saját élete, a benne rejtőző formák pedig az élete megélésének ezernyi lehetséges módja.

A projekt lényege a megkülönböztetés, az imádságos mérlegelés. Három lényegi szempontot kell figyelembe venni: az én-ideált, a valós helyzetünket, és az átalakulás folyamatát.

A személyes projekt szakaszai: a megvilágosodás és a programkészítés. A megvilágosodás nagyobb elkötelezettséget kíván, és nehezebb szakasz; tisztáznunk kell az alapdöntést, és önismeretre kell szert tennünk. Sokszor félünk a pszichológia területét bevonni, mert félünk, hogy „elpszichologizáljuk” a hivatást – fogalmazott Ilarduia atya.

Idézte latin-amerikai püspök barátját, aki egyszer azt mondta, két nehéz dolog van: a nehéz másik és a nehéz én. Ebből lesz a „nehéz mi” – vonta le a következtetést az előadó.

A megkülönböztetés stádiumában Isten akaratát kell kérdezni: mit kérsz tőlem? A megvilágosodás szakaszában egyszercsak felismerjük, mi is az Úr akarata velünk, felismerjük belső vágyainkat és indításainkat. Ekkor a prioritásokat kell megtalálni, a földön járva; konkrét cselekvéseket megfogalmazni; a középpontban nem törvényeknek és elvárásoknak kell állniuk, hanem Isten akaratának. A személyes projekt egy átalakulási folyamat, nem egyszerre megy végbe.

A közösségi projekt a közösség növekedésének útja, döntéshozatalt, kommunikációt is jelent, igényel. Alapvető a valóságelemzés, ennek alapján lehet haladni türelemmel az eszmény felé.

Az előadó hangsúlyozta, hogy a projekt nem azonos a programmal, ami napirendet, feladatok megosztását jelenti elsősorban – ezzel szemben a projektnek része a megkülönböztetés is, ami nélkülözhetetlen. Gyakori hiba, hogy egyszerűen elővesszük, leporoljuk a tavalyi projekteket – ilyenkor épp a valóság elemzése marad el; illetve hiba az, hogy nincs kommunikáció, és az elöljáró maga készíti el a projektet a közösség számára, holott együtt kell tisztázni, milyen eszmény felé akarunk haladni; személyesen kell bevonódniuk a közösség tagjainak. Ilarduia atya hangsúlyozta: nincs közösség, ha nincs kommunikáció; a kommunikáció kulcsfontosságú eszköz a communio felé való haladásban.

A délután folyamán az elhangzott előadásokkal kapcsolatos reflexióikról beszélgettek a résztvevők Kővári Magdolna SSS és Varga Kapisztrán OFM vezetésével, majd pódiumbeszélgetésre került sor az előadókkal.

Fotó: Gieszer Richard

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-ha-nem-bocsatasz-meg-testvereidnek-isten-sem-bocsat-meg-neked
Ferenc pápa: Ha nem bocsátasz meg testvéreidnek, Isten sem bocsát meg neked!

A Szentatya április 24-én folytatta a Miatyánkról szóló katekézissorozatát. Ma is az Úr imájának arról a mondatáról elmélkedett, amelyben azt kérjük, hogy az Úr engedje el adósságainkat, vétkeinket, amint mi is elengedjük embertársainkét. Beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

2019. április 24., szerda
az-otodik-evangelium-egy-multfeltaro-evtized-szentfoldon-voros-gyozo-akademikus-professzorral
Az Ötödik Evangélium – Egy múltfeltáró évtized a Szentföldön Vörös Győző akadémikus professzorral

A kutatások lenyűgöző eredményeiről és a 20. századi „előkutatásokra” visszatekintő dokumentációkból már a harmadik reprezentatív akadémiai monográfiája jelent meg. Húsvét alkalmából az „Ötödik Evangélium” üzeneteiről kérdeztük Vörös Győzőt.

2019. április 24., szerda