Elhunyt Kárpát Magdolna M. Relindisz Boldogasszony-iskolanővér

Relindisz nővérről május 22-én, vasárnap reggel 9 órakor emlékeznek meg hálaadó szentmisében a budapesti Patrona Hungariae Gimnázium (IX. kerület, Knézich utca 3–13.) kápolnájában. Másnap, május 23-án, hétfőn 14 órakor hálaadó szentmise keretében búcsúznak tőle a debreceni Svetits-iskola Szent Kereszt-kápolnájában, majd hamvait az altemplom rendi urnatemetőjében helyezik örök nyugalomra (Debrecen, Szent Anna utca 20–26.).

* * *

Magdolna 1922-ben született Kolozsváron nyolcgyermekes családban. 12 évesen jelentkezett a Boldogasszony Iskolanővérek, akkori nevén a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek rendjébe. Hivatásának alakulásában két szerzetesnővér játszott döntő szerepet: saját testvére, M. Leonárda nővér, rendünk tagja, a híres Marianum rajztanára, valamint egy szatmári irgalmas nővér, akit az óvodában ismert meg, és sokáig tartotta vele a kapcsolatot.

A 20. század fordulópontjai meghatározták életútját. Jelöltségének idejére esett a második bécsi döntés, melynek értelmében Észak-Erdély ismét Magyarország része lett. Ekkor mint posztuláns az anyaországi rendi központba, Szegedre került. Itt öltözött be 1942-ben, és vette fel a Mária Relindisz nevet. A háború utáni határ-visszaállítás miatt távol szakadt erdélyi szeretteitől. Matematikatanárnak készült, a rendi szükségleteknek megfelelően mégis latin–német szakon végezte el a szegedi egyetemet. Az 1948-as államosítás megakadályozta, hogy tanítson, 1950 júniusában, a rendek feloszlatásakor a ludányhalászi, majd a zirci internálótáborba hurcolták. Szeptembertől a kommunista államhatalom által az egyházra kényszerített megállapodás értelmében az iskolanővérek két leánygimnáziumot vezethettek. Relindisz nővér a debreceni Svetits Gimnáziumban taníthatott, és megszerezte az orosz tanári diplomát is. 1968-tól átkerült a budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumba, két év múlva tartományfőnöknő lett. Egy évtizedig maradt e nehéz, emberpróbáló szolgálatban, miközben erős nyomás nehezedett a nyolc katolikus gimnáziumra és a négy fenntartó rendre. Ezt követően Debrecenben teljes óraszámban tanított 1986-os nyugdíjazásáig.

A rendszerváltáskor idős kora ellenére nagy feladatra vállalkozott: ő lett a megújuló romániai rendtartomány tartományfőnöknője. Elöljárói szolgálata után még 2000-ig segítette a temesvári közösséget, majd 78 évesen visszatért Debrecenbe. 2012-ben a pesti rendházba költözött, ahol bár kerekesszékhez kötve élt, mégis hűségesen részt vett mindennap a liturgiákon, közösségi programokon. Derűvel viselte ereje fogyását, szeretettel fogadta a szobájába betérőket, köztük egykori tanítványait.

Olykor mosolyogva idézgetett egy mondást: „Ha mindenért hálát adunk Istennek, nem jut időnk panaszkodni.” Élete hiteles tanúságtétel volt erről az életbölcsességről. Megköszönjük a kegyelmeket, melyeket Isten általa ajándékozott nekünk: a magyar egyháznak, a Boldogasszony Iskolanővéreknek, családtagjainak, egykori tanítványainak, ismerőseinek, ápolóinak. A feltámadásba vetett hitben, a találkozás reményében búcsúzunk tőle.

Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek

Magyar Kurír