Elhunyt Werner József verbita szerzetes

2017. október 5. csütörtök 12:25

Werner József verbita szerzetes, aki húsz éven keresztül szolgált misszionáriusként a Fülöp-szigeteken, október 3-án a szombathelyi papi otthonban, életének 89. évében, szerzetesi fogadalmainak 68. évében és áldozó papságának 64. évében hazaköltözött a Mennyei Atyához.

Október 10-én, kedden délelőtt 10 órakor gyászmisét mutatnak be Werner Józsefért Kőszegen, a Szent Imre Missziósház kápolnájában. A temetési szertartás a kőszegi temetőben lesz, délelőtt 11 órakor.

Adj Uram örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki!

Werner József 1929-ben született Pécsett. A ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában tanult. 1947-ben belépett az Isteni Ige Társaságának kőszegi noviciátusába. 1949 januárjában fiatal verbiták egy csoportja illegálisan elhagyta az országot. Mivel neki már volt érettségije és a noviciátusból az első, kánoni évet már elvégezte, ő is közöttük lehetett. Előbb az ausztriai St. Gabriel Missziósházba mentek, majd feljelentésük miatt (Ausztriának ez a része akkor orosz megszállás alatt állt) tovább menekültek a németországi St. Augustinba. Ott szentelték pappá 1953-ban. Liverpoolban angol nyelvet, a svájci Fribourgban antropológiát tanult.

1956 nyarán érkezett a Fülöp-szigetekre. Mindoro szigetére érkezve rövid ideig a tagalog nyelvet tanulta, majd megkezdte a húsz éven át tartó missziós munkáját. Az itt szolgáló misszionáriusok legfőbb feladata a katolikus hit igazságainak tanítása volt, amit hitoktatók képzésével, missziós iskolák segítségével igyekeztek végezni. Werner József állandóan a falvakat járta, gyalog, motorral, dzsippel, bivalyháton vagy bivalyszánkón. A településeken szentmisét mutatott be, kiszolgáltatta a szentségeket – a rá bízott területet egy hónap alatt járta be. Mivel az ott élők nem étkeztek változatosan, és sok vitaminhiányos, alultáplált gyerek volt, a verbiták iskoláikban a fiúkat kertészkedni, a lányokat varrni és főzni is tanították.

A rend legfőbb elöljárója 1976-ban az olaszországi Nemibe helyezte Werner Józsefet, hogy ott a rend továbbképző házának spirituálisa legyen. Később a római Szent Péter Apostol Kollégiumban spirituális igazgatója lett, ahol az Európán kívüli, főleg afrikai egyházmegyés papok és kispapok képzése zajlik. Ez idő alatt a karmeliták római egyetemén, a Theresianumban lelkiségi teológiából licenciátusi tudományos fokozatot szerzett. 1980-tól a római általános rendfőnökség rektora volt. 1986-tól Dél-Tirolban szolgált házfőnök-helyettesként 1989-ig.

Werner József 1992-ben tért vissza Magyarországra, Kőszegre, hogy segítsen a magyar rendtartomány újjáélesztésében. Novíciusmester, majd novíciusmester-helyettes volt 2010-ig. Emellett rendszeresen tartott lelkigyakorlatokat. Élete utolsó éveiben lelkivezetője volt a kőszegi domonkos nővéreknek.

Az utóbbi években, bár sohasem panaszkodott, egészségi állapota fokozatosan romlott. 2016 szeptemberében a szombathelyi papi otthonba költözött. Október 3-án délután csendesen elpihent az Úrban.

Forrás és fotó: Verbita.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-nem-lehet-megorizni-az-egyhaz-tanitasat-annak-tovabbfejlesztese-nelkul
Ferenc pápa: Nem lehet megőrizni az Egyház tanítását annak továbbfejlesztése nélkül!

Október 11-én a Szentatya jelentős beszédet intézett az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez a vatikáni szinódusi teremben. Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében.

2017. október 16. hétfő
itt-talalkozo-leanyfalun
Idén is Leányfalun szervezték meg az állandó diakónusok találkozóját

Október 12. és 14. tartották a magyarországi állandó diakónusok és házastársaik, a diakonátus iránt érdeklődők ITT (Imádság, Tanulás, Találkozás) találkozóját és továbbképzését a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban. A szombati szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

2017. október 16. hétfő