Elhurcolt szerzetesekre emlékeztek Miskolcon

Az emlékezés résztvevői a minorita rendház falán elhelyezett emléktáblát koszorúzták meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi csoportjának szervezésében.

Mikolai Vince főesperes, diósgyőri plébános, a KÉSZ miskolci csoportjának egyházi elnöke bevezető szavai után Mándy Zoltán pápai prelátus, horti plébános mondott emlékbeszédet, majd a koszorúzás után ő mutatta be a templomban az elhurcoltakért, minden élő és meghalt szerzetesért az ünnepi szentmisét.

Mikolai Vince elmondta, hogy évről évre visszatérnek a minorita rendház falához, hogy megemlékezzenek azokról a szerzetesekről, akiket annak idején elhurcoltak. „Kötelességszerű ez a megemlékezés, mégis mindig szívből tesszük, mert átérezzük annak a szörnyű kornak fájdalmát, amikor az egyházat üldözték, és úgy tűnt, mindenkit igyekeznek félreállítani, börtönbe zárni, kivégezni. Mindig fájdalmas ez a megemlékezés, de egyúttal tanulságos is, hogy felmutassuk a jelennek a szerzetesek hősiességét, amit az üldöztetések során tanúsítottak, a helytállásukat, és ebből mi is tudjunk erőt meríteni” – fogalmazott a főesperes. „Tudjuk, ma is szerte a világban sok helyen üldözik az egyházat, a keresztényeket” – tette hozzá.

Mándy Zoltán emlékbeszédében először arról szólt, hogy egyszer Kartal Ernő atya mutatott neki egy fényképet, mondván, ez az egyetlen hiteles kép arról, hogy amikor a rendet feloszlatták és a templomot bezárták, „körülbelül ennyi ember, mint ahányan most itt körülálljuk az emléktáblát”, állt és imádkozott a téren, mintegy kifejezve szolidaritását az elhurcoltakkal. Talán ennek volt eredménye, hogy ha a rendházat nem is adták vissza, a templomot megnyitották.

Ez a szétszóratás, internálás sokszor olyan embertelen módon történt, hogy a szerzetes-elöljárók szükségesnek tartották, hogy tiltakozzanak a miniszterelnöknél, a köztársasági elnöknél, kérve, legalább hallgassák meg őket is, és miután egyik helyen sem fogadták őket, a katolikus püspöki karhoz fordultak. Érdekes meghallgatni néhány részletet a szerzetes-elöljárók leveléből. A dokumentum Salacz Gábor forrásmunkájában, A Magyar Katolikus Egyház tizenhét esztendeje (1948–1964) címmel Münchenben 1988-ban kiadott kötetben jelent meg.

„Folyó év április 15-én a Püspöki Karnak megküldöttük azt a memorandumot, amelyet a rendjeinket ért súlyos sérelmek ügyében a kormány legfőbb képviselőinek benyújtottuk. Sajnos az azóta elmúlt két hónap alatt a sérelmek nemhogy megszűntek volna, de egyre sűrűbbek lettek. A szerzetes-elöljárók kérése: mindezek meggondolásával úgy érezzük, hogy elérkezett az utolsó pillanat a minden eddiginél hathatósabb közbelépésre. Éppen ezért fiúi alázattal kérjük a Püspöki Kart, méltóztassék sérelmünk orvoslása és a további sérelmek megállítása érdekében megtalálni a hathatós fellépés módját, mert végképpen megbizonyosodott, hogy az egyszerű írásbeli tiltakozás, melyet az illetékesek nem vesznek figyelembe, a hívőknek pedig nem jut tudomására, ma nem jelent többet a semminél.”

A püspöki kar végül 1950. augusztus 29-én volt kénytelen aláírni az állammal a megállapodást, és kiadott egy körlevelet, amelyben azt írták: „fájdalmasan érint bennünket az a tény, hogy a szerzetesek működésének megvonását nem tudtuk megakadályozni. Így meg kellett elégednünk tiltakozással, és e tiltakozásunkat ez alkalommal is ünnepélyesen megújítjuk. Kérünk benneteket, imádkozzatok a szerzetesekért, és támogassátok őket, hogy az új viszonyok között is a régi hűséggel és önfeláldozással szolgálhassák Istennek és a hazának szent ügyét.”

Annak idején az érseki titkári székből elmozdított Lékai László választotta jelmondatának: „A megnyesett fa kizöldül.” Mi is kérjük a Jóisten kegyelmét a megnyesett fa kizöldüléséhez, hogy Magyarországon újra fellángoljon a szerzetesi élet, hogy az emberekben megszülessék az Isten iránti szeretet teljessége, amely arra hívja és buzdítja őket, hogy szolgálják Isten dicsőségét, és Istent szolgálják embertársaikban is – mondta megemlékező beszédében Mándy Zoltán.

Forrás: Gróf Lajos/Egri Főegyházmegye

Fotó: Fojtán László

Magyar Kurír