Elismerésben részesült a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Külhoni – 2017. május 23., kedd | 15:52

Díjkiosztó gálaünnepséggel ért véget a XXVI. Festum Varadinum programsorozat a nagyváradi Szigligeti Színházban május 21-én. Kulturális tevékenységéért elismerésben részesült a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és Debrecen önkormányzata.

Ünnepi beszédében Szabó Ödön programkurátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszönetet mondott a XXVI. Festum Varadinum résztvevőinek. Elmondta, három fontos új eleme volt az idei rendezvénynek. Az egyik, hogy a Szigligeti Színház önálló bérletet hozott létre más települések kulturális intézményeivel együtt, és ezzel kulturális hidak épültek. Másodsorban határozottan nyitottak az ifjabb korosztály felé. Ennek jegyében rengeteg eseményt szerveztek olyan közösségi terekben, ahová a fiatalok járnak: romkocsmákban, szabadtéri koncerthelyszíneken. Harmadsorban pedig ezentúl nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a testvérvárosi együttműködésre – idén kiemelten Debrecen felé fordultak a szervezők, mivel a cívisvárossal való kapcsolat immár huszonöt éves múltra tekint vissza. „A Festum a gyökerekhez visszatérve a teljes magyar közösség ünnepévé vált” – hangsúlyozta Szabó Ödön.

A gálán elismerésben részesült a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye (a Szent László-búcsú és egyházmegyei zarándoknap megszervezéséért), a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (a Református Egység Fesztivál megrendezéséért) és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (a közös programokért), melyek vezetői Szabó Ödöntől és Koncsek Vadnai Zitától, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnökétől vették át a díjakat.

Böcskei László megyéspüspök hangsúlyozta: az a történelminek is nevezhető esemény, melynek köszönhetően ismét Váradon tisztelhették Szent László most Győrben őrzött koponyaereklyéjét, csak egy állomás azon az úton, amelyen előrehaladva, és „nagy elődeinkhez igazodva próbáljuk valahogyan megszentelni mindennapjaikat, mert az életünkhöz szükséges valami Isten szentségéből, szépség, igazságszeretet, szolidaritás. A hitnek és az összefogásnak az ünnepe volt a körmenet, ami nem mást jelent, mint hogy vannak gyökereink, és ezekből fakad a jövőnk” – fogalmazott.

Forrás: Erdon.ro

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria