Erdő Péter az antropológiai kihívásokról: Az ember nem egészségre, hanem életre született!

Nézőpont – 2017. november 18., szombat | 21:43

„Az emberiséget fenyegető antropológiai kihívások” címmel tartottak konferenciát a Vatikánban a Kultúra Pápai Tanácsa plenáris ülése szervezésében, amelynek tagja Erdő Péter bíboros, prímás. Vértesaljai László SJ kérdezte a bíborost a konferenciáról.

– Bíboros úr, milyen kihívások fogalmazódtak meg a konferencián?

– Nagy számú világi tudóst hallgattunk meg ezekben a napokban és az előadások tartalmáról nyelvi csoportokban folytattunk további megbeszéléseket. Aztán ezeket mindig összesítjük és a plénum előtt is összefoglaljuk.

Elsősorban genetikai kérdésekről van szó. Jelenleg a genetika tudománya és az alkalmazott genetika olyan ütemben fejlődik, hogy a vele kapcsolatos etikai problémákkal nem győzik követni az új és új lehetőségeket, így az a frusztráció jelenik meg etikailag a témával foglalkozó tudósok körében, hogy egyszerűen amire megfogalmaznak egy értékelést, arra a szakma már rég túl van a problémán és más problémák merülnek föl. Ezzel együtt azért a lehetőségek perspektívája az, ami igazán a kihívást jelenti, ahogy a konferencia címe is sugallja, tudniillik, hogy már nemcsak arról van szó, hogy bizonyos betegségeknek a megelőzését, esetleg a gyógyítását bizonyos genetikai beavatkozással el lehet érni, hanem az a vágy, törekvés, az a gazdasági érdek is megnyilvánul, hogy az embert, az egészséges embert is különleges, felfokozott képességekhez juttassák.

Itt már nem arról van szó, hogy vegyszerekkel doppingolnak, mint a sportolók esetében, hanem arról, hogy genetikai, vagy akár biológiai beavatkozásokkal, esetleg mesterséges szerveket, biológiailag kapcsolt elektronikus és más eszközöket is beépítenek az emberbe, hogy felfokozzák a képességeit. Ezek a képességek azonban már nemcsak a fizikai, tehát a látás, a mozgás bizonyos funkciói, hanem a szellemi képességek is, ennek eredményeként pedig szédítő perspektívák nyílnak meg. Az is nyilvánvaló viszont, hogy nem mindenki számára.

Félő, hogy kettészakad az emberiség, egyrészt olyanokra, akik efféle beavatkozás révén különleges képességekhez jutnak, másrészt olyanokra, akik erre gondolni sem mernek. Szó volt erről a nyelvi csoportokban, különösen ahol a harmadik világot képviselő bíborosok és püspökök jutottak szóhoz, hogy amikor náluk elemi közegészségi problémák nincsenek megoldva, akkor miért erre koncentrál a kutatás?

További nagyon fontos kérdés volt, hogy az új eredményekről és lehetőségekről hol jelennek meg az első publikációk és kiknek a tollából. Az egyik előadó, kommentár nélkül vetített a legújabb felfedezések publikációiról, nagyjából az utóbbi két évből. Mind kínai név és a legkülönfélébb nemzetközi folyóiratokban közölték eredményeiket. Rendkívül nagy tehát a fejlődés Ázsiában e kutatások területén, nemcsak Amerikában, sőt úgy tűnik, hogy bizonyos területen Amerika már nem is vezető ebben.

– Kiket és hogyan érint morális felelősséggel ez a téma, az Egyház, a vallások részéről?

– Kezdjük ott, hogy a digitális társadalom, a kommunikációs világ új formái ma már életmódot befolyásolnak, és bizony elterjedt az a fajta életstílus, hogy nem vonatkoztatok el a tapasztalataimtól, hogy azt megfogalmazzam, problémákat vessek föl és ezt logikai érveléssel megoldjam, hanem az engem érő audiovizuális és egyéb ingerekre reagálok. Erre nagyon jó az interaktív internetes programoknak egy nagy része, és sokan már az életük nagy részét ezekben az összefüggésekben töltik. Ez a fajta reakció megkerüli az elvonatkoztatást, a logikus gondolkodást, és nagyon sok más, rendkívül magasrendű emberi funkciót. Fölmerül az a kérdés, de nemcsak ennek a kapcsán, hanem a biológia kapcsán is, hogy hol van a különbség ember és állat között. Vannak olyan, ideológiai jellegű tendenciák, melyek pontosan ezt a különbözőséget akarják nagyon relatívvá tenni, illetve áthidalni, vagy akár tagadni. Természetesen ezek fogalmi kérdések, a filozófiát érintő kérdések már, éppúgy, mint az egészség fogalma. Miközben állandóan terapeutikus beavatkozásokról beszélnek, közben ma már egyáltalán nem tudják megállapítani, hogy mi is az egészség.

Az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO a negyvenes évek végén megfogalmazott definíciója alapján az is betegnek számít, aki a társadalmi hatások miatt kellemetlenül érzi magát. Ilyen ember viszont nagyon sok van, innentől kezdve az egészség szinonimája a tökéletes boldogságnak. Ugyanakkor azt viszont civil tudósok is hangsúlyozzák, hogy az emberi lény nem egészségre született, hanem életre született, arra tervezték, arra van teremtve, aminek része akár a betegség is, és ott van az öregedés problémája is. Az öregséget mint betegséget beállítani annak a reális illúziója, hogy a halált valamiképpen megkerüljék.

Ezek nagyon érdekes kérdések, mert a mesterséges intelligencia segítségével fölmerül akár távoli lehetőségként a teljes emberi agytartalomnak a szkennelése, tárolása, akár működtetése az embertől független rendszerben. Innentől kezdve, az élet és a halál kapcsán, hogy mi az a része az embernek, amelyiken múlik, hogy még azonos önmagával – mely végtagokat lehet kicserélni vagy az emberi test mely részeit cserélhetjük, ezen is tépelődés folyik, mert a lehetőségek ennek megfelelnek, egyre reálisabb. Akár még az ember fejét is ki lehessen cserélni, hiszen tudjuk, hogy emlősállatokon már hajtottak végre ilyet.

Ennél erőteljesebb kérdés az agytartalomnak az exportálása külső hordozóra. Ezek a kérdések már valóban a filozófia területére tartoznak, miközben a filozófiai tudatosság egyre gyöngül és így a gyönge gondolkodás terjed. Nincs is olyan filozófiai rendszer, amely az emberiség széles köreiben elfogadott lenne. Tehát ahány rendszer, ahány divat, annyi vélemény és elképzelés. De ez alapján azt sem lehet meghatározni, hogy mi például a közjó, pedig az egészségügynek is vagy a tudományos eredmények fölhasználásának etikailag nézve a közjóhoz kellene igazodnia.

Ám, ha nem tudjuk meghatározni, hogy mi az egészség, ha nem tudjuk meghatározni, hogy meddig ember az ember, ha nem tudjuk meghatározni, hogy mi a közjó, akkor azok a vonatkozási pontok is, amelyek az etika eligazodást segítenék, bizonytalanná válnak.

Ilyen perspektívákat vetettek fel ezek az előadások, és az látszik, hogy ugyanakkor az egész természettudományos fejlődés egy kissé a varázslóinas állapotához hasonlít, tehát új és új lehetőségeket szabadítunk fel, anélkül, hogy ezeket valóban kormányozni, gondozni, vezetni tudnánk. Ugyanakkor az emberi természet mégis olyan, bármennyire vonakodunk annak a meghatározásától, hogy mit tartalmaz, amelyik bizony érdeklődik, kíváncsi. Ami természettudományosan lehetséges, azt ki is próbálja. Ezt a történelem is bizonyítja, ilyen szempontból nagyon hasznos a humán tudományok és a természettudományok párbeszéde, mert a múlt és jövő lehetőségei között párbeszédet, kapcsolatot teremt.

Való igaz, tudatában vagyunk annak, hogy pusztán természettudományos síkon is a döntéseinknek, a felfedezéseinknek, a technológiánknak a hatását teljesen fölmérni nem tudjuk. Nagyon szép dolog, hogy az emberi szervezet működéséről egyre többet tudunk, de például azt is tudjuk, hogy nemcsak a genetikai működik ebben, hanem a genetikai körülmények összjátéka is és annak a módját, arányát, mértékét pontosan még nem tudják kifejezni. Tehát a beavatkozásoknak előre nem látható hatásai is vannak. Például a Down-kór megelőzésével kapcsolatosan és egyéb beavatkozásoknál is. Kiderül az, hogy lehet olyan beavatkozást végezni genetikailag, ami esetleg a Down-kór alól mentesít, de közben megtízszerezi a rák és megkilencszerezi a cukorbetegség lehetőségét. Tehát rendkívüli komoly alternatívák vannak! És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az emberi szervezetben rengeteg mikroorganizmus van. Egy átlagember szervezetében kettő kilót tesz ki a mikroorganizmusok mennyisége, amelyeknek a hatását az emberi test működésére teljes pontossággal persze nem tudjuk.

Beavatkozunk egy emberi összefüggésrendszerbe úgy, hogy a pontos hatásokat nem tudjuk.

Ferenc pápa november 18-án délben a Kelemen teremben fogadta a Kultúra Pápai Tanácsa közgyűlésének szervezésében tartott konferencia tagjait

De igaz ez a külvilág vonatkozásában is. Ha viszont ez így van, akkor nagyon valószínű, hogy úgy járunk ezzel a tudásmennyisséggel, ahogy jártunk a korábbi fölismerésekkel, mondjuk a kőszén kibányászásával és elégetésével, ami eleinte ideális dolognak tűnt, mert nem kellett annyi erdőt kivágni. Később azonban kiderült, hogy a környezetszennyezésnek, főként a légszennyezésnek az egyik fő forrása. Később ugyanígy voltunk a kőolajjal is. Az emberiség tapogatózva halad előre és az új lehetőségeket általában nem nagyon jól használja, nem méri föl az összes hatást, de talán ez nem is lehetséges, hiszen nem vagyunk mindentudók.

Viszont kirajzolódnak azért pozitív perspektívák is: a természettudósok, tehát nem a teológusok közül, sokan megfogalmazták azt, hogy nagyszerű dolog az, hogy az összes természettudományos ismereteinket mindig valamiféle logikus rendszerben tudjuk elhelyezni, és annak mentén kutatva tovább objektív eredményekre jutunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a világ mégiscsak egy csodálatosan észszerű valóság. Ahol szintén, nemcsak az emberi testben, hanem a világmindenségben is, olyan kölcsönhatási rendszer érvényesül, amit egyszerűen fölmérni sem tudunk és ami valamiképpen egy egységes egészet alkot. Ez pedig nem valószínűtlenné, hanem emberi szempontból is valószínűvé teszi a bölcs Teremtő művét. 

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va, Kultúra Pápai Tanácsa facebook oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria