Erdő Péter: A Szentszék a gyökerekhez való visszatérésre buzdítja a keleti egyházakat

– Milyen gyakorisággal jön össze egy ilyen közgyűlés és milyen témákat tárgyalnak meg?

– A Szentszék központi hatóságai általában évente szoktak plenáris ülést tartani. Ez azt jelenti, hogy a kongregáció tagjai találkoznak ilyenkor, ez pedig egy szómagyarázatot kíván. Az újkor elején, amikor a Római Kúria kialakult, akkor az egyes központi hatóságok testületi szervként jöttek létre, tehát a bíborosok egy-egy csoportjára bízták az ügyek egy-egy körét. Később aztán kiemelkedett a prefektus és a titkár szerepe, tehát stabil struktúrák alakultak ki a kongregációkban, de a bíboros tagokkal való összejövetel, a világegyházból való információknak, szándékoknak és véleményeknek a beszerzése továbbra is fennmaradt. Szent II. János Pál pápa alakította át gyökeresen a kúriát a ’80-as évek végén, azóta kisebb módosítások voltak, melyek a Keleti Egyházak Kongregációját kevéssé érintették. A mostani plenáris ülésen ez a kongregáció ült össze a keleti pátriárkákkal és néhány keleti katolikus egyháznak nem pátriárka rangú legfőbb vezetőivel és azokkal a bíborosokkal és püspökökkel, akiket a kongregáció tagjának kineveztek.

– Ez alkalommal milyen kérdések kerültek terítékre?

– Vannak elméleti előadások és vannak olyan gyakorlati témák, amelyek a mai egyházi életben előtérbe kerülnek. Nyilván fontos dolog most a migráció következtében az, hogy a latin főpásztoroknak vannak olyan híveik, akik keleti egyházakhoz tartoznak, amelyeknek azonban nincsen hierarchikus szervezetük az adott területen. Ezeknek a híveknek a pasztorális ellátása milyen formában történhet? Egyes esetekben a Szentszék alapít – latin főpapot megbízva – egy ordinariátust az összes keleti keresztények ellátására. Aztán van olyan eset is, hogy párhuzamos hierarchia van megszervezve. S olyan is van, hogy bizonyos keleti egyházaknak van saját hierarchiája a területen, például a görögkatolikusoknak Magyarországon. Másoknak nincsen, de a nagy népmozgás következtében az ő tagjaik is feltűnnek a területen. Alapszabály szerint róluk is a latin püspök gondoskodik, vagy hogyha pátriárkai egyházhoz tartoznak, akkor a pátriárka kérésére a Szentszék jóváhagyhatja, hogy egy másik rítusú püspök legyen a saját főpásztoruk. Azonban tendencia az is, hogy személyi plébániát alakítsanak ki a részükre. A pátriárkai egyházak például egyházmegyéket kezdenek alapítani és szervezni a területüktől távoli országokban is, ha van kellő számú hívő. Ezek az új egyházmegyék egészen nagy területeket ölelnek fel, akár egy fél kontinenst is, ami persze azt is jelenti, hogy az illető püspöknek sokat kell utaznia. Ezért „vizitátort” neveznek ki, aki nem rendelkezik joghatósággal, de végiglátogatja az odatartozó híveket és tartja velük és a helyi hierarchiával is a kapcsolatot.

– A Szentatya a közgyűlés tagjaihoz beszéddel fordult. Milyen főbb témákat érintett Ferenc pápa?

– Először a sajnálatos körülmények miatt szólnia kellett a háborús konfliktusokról. Itt elsősorban az etiópiai Tigré tartomány, aztán a közel-keleti és a kelet-európai helyzetre tért ki röviden, és idézte XV. Benedek pápát, aki az I. világháború idején a béke ügye mellett nagyon határozottan kiállt. Ezek után szólt a keleti liturgiák reformjáról, és arról, hogy a keleti hagyományokat a saját liturgikus könyveik alapján kell továbbfejleszteni vagy megújítani, ahogy ez a szentszéki instrukcióban most már jó pár éve megtalálható. Ez persze többféle szemlélet szerint lehetséges. Szó esett itt arról, hogy nem kell a saját gyökerekhez való visszatéréstől megijedni akkor sem, amikor például olyan hagyományokról van szó, mint az ikonosztáz vagy a függöny, melyet a szentmise legszentebb része alatt becsuknak, illetve elhúznak, mert azt mondja, hogy ez nem távolítja el az isteni titkoktól a hívőket, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy a végtelen misztérium igenis eljött ide közénk. Tehát a lelki értelmezés, a teológiai háttér helyes szemlélete ezeket az ősi hagyományokat is nagyon hatékonnyá tudja tenni. Természetesen az egyes keleti egyházakban sokszor vita folyik arról, hogy milyen irányban menjen a liturgikus élet megújítása. Például Líbiában többféle törekvés van és ezeket az irányzatokat a Szentszék törekszik egymással kibékíteni.

– A Szentatya a héten motu propriót adott ki a latin, illetve keleti egyházak törvénykönyveinek némely pontjáról, amely bizonyos formában módosítja az eddig érvényes szabályokat, például a jóváhagyás kifejezésnek a megerősítés fogalommal való helyettesítésével. Hogyan lehet ezt kánonjogi szempontból értelmezni?

– Nagyon lényeges gyakorlati változást ez önmagában nem jelent, hiszen már a liturgikus könyvek fordítása kapcsán is ezt a tendenciát követte Ferenc pápa, vagyis hangsúlyozta, hogy a püspöki karok hagyják jóvá a megújított fordításokat, de azért föl kell terjeszteni a kongregációhoz megerősítésre. Ezt azt jelenti, hogy a helyi egyházi hatóság aktív szerepét hangsúlyozza ez a terminológiai változás, ugyanakkor azonban nem teszik fölöslegessé a Szentszék kontrollját. Ez most  keleti egyházakra, az ő liturgikus könyveikre és más témákra is kiterjed.

– Misekötelezettségek leszállításának módosításáról is szól a pápai motu proprio.

– Misekötelezettségekről, azaz miseintenciókról van szó, amelyet valaha befizettek és meghatározott számú, esetleg meghatározott külső feltételekhez kötött szentmisék bemutatását kérték. Gyakran ez a pénz elértéktelenedik, vagy már nincs is meg, és ilyenkor előfordul az, hogy már nem fedezi az adott országban a stóladíjszabás szerinti összeget a misézők, a templom, illetve a közreműködők számára. Ilyenkor a „leszállítás” értelme elsősorban az, hogy a külső feltételeket, például az éneket, a zenét engedik el és azt mondják, hogy énekes, zenés mise helyett ugyanannyi számú csendes misével is eleget lehet tenni az alapítványnak. Ha még kevesebb a jövedelem, vagy nem maradt már pénz, akkor utolsó lehetőségként a szentmisék számának a csökkentése is engedélyezhető.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír