Európai fiatalok az erőszak nélküli világért – Várják a jelentkezőket az auschwitzi zarándokútra

Hazai – 2017. május 30., kedd | 10:32

A Szent Egyed közösség szeptember 20-tól 24-ig ismét zarándokútra hívja a magyar fiatalokat milliók szenvedésének egykori helyszíneire, az auschwitzi emlékmúzeumba, a hajdani birkenaui megsemmisítő táborba, valamint a túlélőkkel való találkozásra.


16 és 26 év közötti fiatalokat várnak a szeptemberi rendezvényre, amelyre Közép-Európa országaiból mintegy ezren érkeznek majd.

„Milyen Európát szeretnél? Benne milyen Magyarországot? Nem akarunk olyat, mint amelyben lehetséges volt Auschwitz. De akkor milyet? Ha szerinted is több együttérzés, szolidaritás kellene a népek, népcsoportok között, a kisebbségek, a gyengék iránt, akkor gondolkodjunk együtt Krakkóban és cselekedjünk együtt Budapesten!” – írják felhívásukban a Szent Egyed közösség tagjai, akik szabadidejükben szegényekkel barátkoznak, magányos időseket látogatnak intézetekben, hajléktalanokat az utcákon, valamint állami gondozott és Budapest szegényebb negyedében élő gyerekeknek foglalkozásokat szerveznek „béke iskolája” néven.

Június 1-jén Budapesten előtalálkozóra hívják az érdeklődő fiatalokat este 6 órára a Jézus Szíve Népleányai Társaság Egyetemi Szakkollégiumába (Budapest, VIII. kerület, Horánszky utca 14.). Az előtalálkozón ott lesz Varga Béla, aki 1944-ben, tizennégy évesen Szolnokon élte át a kirekesztés és a deportálás drámáját. Családjukat mindenüktől megfosztották csak azért, mert zsidók voltak. Édesapját megölték, őt magát édesanyjával együtt gettóba zárták, majd kényszermunkára hurcolták. A találkozón feleleveníti emlékeit, kamaszként hogyan élte át az eseményeket.

A zarándoklat részletes programja ITT található.

Forrás és fotó: Szent Egyed közösség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria