Elindult a feltámadási menet Karádról Csíksomlyóra

Hazai – 2017. április 20., csütörtök | 14:43

Április 17-én, húsvét hétfőn a Szent László-emlékévhez is kapcsolódó feltámadási menet indult Gál Péter szervezésében Karádról, a Szent László-templomból.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A zamárdiak 2005-ben indították útjára a feltámadási menetet, amely húsvét napján indul és pünkösd napján érkezik meg Csíksomlyóra. Kezdeményezésükkel a zamárdiak így akarták kifejezni együttérzésüket a határon túl élő magyarokkal a 2004. december 5-i népszavazás után.

A Szent László-emlékévben szervezett feltámadási menet a karádi Szent László-templomban bemutatott szentmisét követően indult útnak. A feltámadási jelvényt a zamárdi hívek vitték el Karádra. Az ünnepséget Herk Viktória hitoktató vezetésével szervezték meg a karádiak, a szentmisét Nickl Zsolt plébános celebrálta. A somogyi Szent Lászlóhoz kötődő települések közül jelen voltak a helyieken kívül a kányai, a somogyvári és a csokonyavisontai hívek is, illetve Őszödről is hoztak szalagot a feltámadási jelvényre. Az ünnepséget megtisztelte  jelenlétével a kalotaszegi Okos Márton, a Báthory – Bem Hagyományőrző Egyesület (BABHE) elnöke, a Szent László-év kezdeményezője, továbbá Pécsi L. Dániel jelképművész, az emlékév ikerzászlójának tervezője, valamint a gyergyószentmiklósi Bagosi Hajnal, a BABHE alelnöke, aki az ünnepségen Arany János Szent László-balladáját adta elő.

A zamárdiak szalagjának felirata akár a mostani feltámadási menet mottója is lehetne: „Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály, Magyarországnak édes oltalma!” 

A szentmise elején három Szent László-zászlót és a feltámadási jelvényt hozták be a templomba, amelyre a köszöntőszavakat követően a közösségek felkötötték szalagjaikat. A húsvéthétfői szentmise prédikációjában Nickl Zsolt a feltámadás örömhírét összekötötte Szent László követésével, és a szentmise végén megáldotta a feltámadási menet Szent László-zászlóit. 

A szentmisét követően a hívek megtekinthették az Okos Márton jóvoltából elhozott, a Szent László-év Tanácsadó Testülete által, Móser Zoltán fotóiból létrehozott Szent László-vándorkiállítás tablóit. A résztvevő közösségek vezetői egy-egy emlékévi kitűzőt is kaptak, hogy hazatérve egy Szent László nyomdokában járó fiú és egy Máriás-lelkületű leány kitüntetésképpen kapja meg azt. 

Forrás: Felvidék.ma

Fotó: Okos Márton

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria