Felújítási munkálatok zajlanak a csíksomlyói kegyhelyen

Külhoni – 2016. április 29., péntek | 16:35

A magyar kormány által támogatott felújításról és a jövőbeni tervekről Bőjte Mihály csíksomlyói házfőnök beszélt.

Magyarország kormánya nevében Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára 2014 októberében Csíksomlyón jelentette be, hogy a többek között az egyházüggyel is foglalkozó államtitkárság a 2015-ös költségvetés-tervezés során 20 millió forintot, mintegy 290 ezer lejt különít el a csíksomlyói Mária-kegyhely infrastruktúrájának javítására, felújítására. Az összeget 2015-ben kiutalta a minisztérium, és el is kezdődtek a munkálatok, amelyek most is zajlanak.

– A magyar kormány által két pályázat keretében folyósított támogatás első, kisebbik részét, 5 millió forintot (73 ezer lejt) a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben található Hármashalom-oltár felújítására fordították a csíksomlyói ferencesek. Milyen jellegű javításokra volt szükség a pünkösdszombati ünnepi szentmise helyszínén?

– Ismert tény, hogy az építmény a Kis- és a Nagysomlyó-hegy között, a természetben áll, így nagymértékben ki van téve az időjárás viszontagságainak, és sajnos az emberi rongálásnak is. Az évek során egyre gyakrabban kellett javítanunk. Az utóbbi időben minden tavasszal a pünkösdi búcsú előtt kisebb-nagyobb javításon esett át az oltár emelvénye, több helyen ki kellett cserélnünk a deszkákat. A tetőzet hiányzó zsindelyeit is igyekeztünk pótolni, azonban a rongálódás miatt ez egyre körülményesebbé vált. Az időközi javításokat önerőből végeztük, az anyagi forrásokat a csíksomlyói ferences kolostor a kegytemplomba látogató hívektől befolyt adományokból biztosította.

Mivel az eső, a hó és a fagy látványosan megrongálta a Hármashalom-oltár tetőzetét, kiderült, hogy csupán szakszerű beavatkozással és a zsindely teljes kicserélésével menthető meg. A felújítás során meglepetésként ért, hogy a két fő tartóoszlop alja teljesen elkorhadt, és ki kellett vágni a korhadt részeket. Így erre az időre teljesen fel kellett támasztani az egész tetőszerkezetet, és megoldást kellett találni a hiányzó rész pótlására. A misézés helyén a dobogó rész is nagyon elkorhadt, azt is kicseréltük, és egy kissé megnöveltük, hogy a miséző főpapság kényelmesebben elférjen az oltár körül.

Mivel azt tapasztaltuk, hogy a tetőszerkezetet tartó kőfal ázik, ezért szigetelési munkálatokat végeztünk. A tetőn a teljes zsindelyt jó minőségű új zsindelyre cseréltük, amit parafinos vegyszerrel itattunk át, hogy tovább tartson. A kereszt felső részét is megjavítottuk. Az építményre villámhárítót szereltünk, ami eddig nem volt, ezért fordulhatott elő öt évvel ezelőtt, hogy a villám belecsapott. Az elvégzett munkálatokkal remélhetőleg meghosszabbítottuk az építmény életét, hogy még sok búcsús szentmise színhelye lehessen.

– A második projekt egy 15 millió forint értékű pályázat. Milyen fejlesztésekre, beruházásokra került sor 2015 pünkösdje óta, illetve milyen munkálatok vannak folyamatban a csíksomlyói kegyhelyen?

– 2015 pünkösdjére lefestettük a kegytemplom két toronysisakját egyéb bádogfelületekkel együtt. A felújításokat a zarándokház felújításával folytattuk: belső és külső szigetelést végeztünk, felújítottuk a szobákat, rendbetettük a mosdókat, új tusolókat és illemhelyiségeket alakítottunk ki, külön, speciális részt készítettünk a mozgássérültek számára. Felújítottuk a fűtésrendszert, felújítottuk a villanyhálózatot, és raktárhelyiségeket alakítottunk ki. Mivel a tetőtéri ablakok nagyon rossz állapotban voltak, azokat újakra cseréltük. Ezzel egy időben a tetőn most folynak a szükséges javítások: korszerűsítjük a kegyhely csatornarendszerét, hogy bele tudjunk csatlakozni a városi szennyvízhálózatba.

A Kissomlyó-hegy oldalában található keresztúton a 7. állomást állítjuk helyre, amely megrongálódott, ugyanakkor megerősítjük azokat a stációkat, amelyek a tél folyamán meglazultak, és pótoljuk a hiányzó részeket, amelyeket a közelmúltban elloptak.

A közeljövőben Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának segítségével szeretnénk leaszfaltozni a parkoló mellett a hiányzó felületeket, főként azokat a részeket, ahol az elsőszombatokon a Mária-köszöntők idejére az autóbuszok parkolnak.

– Milyen további terveiket szeretnék megvalósítani minisztérium által kiutalt összegből? Esetleg vannak-e olyan, a csíksomlyói kegyhelyet érintő beruházási szándékaik a közeljövőben, amelyek szükségessé teszik újabb pénzforrások mozgósítását?

– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiutalt összeg a fentebb felsorolt és még részben folyó munkálatokat sem fedezi teljes egészében, úgyhogy a fennmaradó részt már helyi forrásokból kell megoldanunk. Nyilván a kegyhely és környékének rendezése, fejlesztése tovább folytatódik. A következő tervezett munkálat egy új kegytárgyüzletet építése, amelyet még az idén szeretnénk kivitelezni. Van feladat bőven, és abban bízunk, hogy Isten segítségével és a bennünket támogató jóakaratú hívek adományából megvalósulhat mindaz, amit tervbe vettünk, vagy amit a szükség hoz elénk!

Forrás: Borsodi L. László erdélyi ferences sajtóreferens

Borsodi L. László ferences sajtóreferens

Fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria